Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

A téma és a cím nemcsak az utcán hever, hanem időnként az út melletti óriásplakátokon is. „Élsz? Vagy csak létezel? Tedd emlékezetessé az életed!” Ezeket az öles betűkkel írt kérdéseket, illetve a felszólítást egy főút szélén álló hirdetőtáblán olvastam, éppen szemben a városi köztemetővel. Ilyenkor, halottak napja környékén az eredetileg valamilyen autócsodát reklámozó provokatív mondatok más, új értelmet nyernek az arra közlekedők számára. Mintha a temetőbe igyekvő látogatóknak szánta volna a Nagy Rendező a „Lenni vagy nem lenni?” hamleti dilemma mai változataként ezeket a valóban életfontosságú kulcsszavakat, miközben a temető főkapuja felett évtizedek óta ez a korántsem reklámízű kijelentés olvasható: „Feltámadunk”. De ma kinek tűnik ez fel?

Az e földi léten átutazót megcsapja a mulandóság szele, és néhány percre gondolkodóba ejti a váratlanul elé került „útszéli” kérdés és felszólítás. Hogyan nyerhet új értelmet a létezésem? Milyen is az, amikor valóban élek, és nem csak létezem? Mivel tehetném emlékezetessé ezt a földi életemet? Érezzük, hogy ezek már személyes létkérdések; de az igazi, a helyes válaszok nem óriásplakátokról tudhatóak meg. Van-e egyáltalán jó felelet, és az hogyan lehet a sajátommá?

Egymondatos személyes válaszomat nem titkolhatom el; kétezer éves, de ma is mindenki igent mondhat rá: Úgy szeretett Isten engem, hogy egyszülött Fiát adta a keresztre érettem, helyettem és miattam; hogy ha én hiszek őbenne, nem veszek el, hanem örökké élek vele! Honnan tudom ezt? Isten kijelentéséből: a Szentírásban olvasható ez az „arany evangélium” (Jn 3,16). Mi az ára ennek az életnek? Istennek a legdrágábba, Fia életébe került; számomra ingyen van, kegyelemből. Mit kell tennem, hogy örökre emlékezetessé, tehát örökké tartóvá tegyem az életem? Meg kell hoznom a hit merész döntését, amellyel rábízom magam Jézusra, testestül-lelkestül, amint vagyok, sok bűn alatt. Hogyan tudom, hogy mindez igaz, és beteljesedik az ígéret? Maga a teremtő, megváltó és megszentelő Isten jelentette ezt ki személyesen nekem, élő Igéjében. Azt pedig már nyelvtanból is tudhatjuk, hogy az ige cselekvést, történést és létezést kifejező szó. Isten igéje pedig Jézus Krisztus.

„Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige.” Jézus – Isten, egylényegű az Atyával; valljuk az egész kereszténység közös kincse, a Niceai hitvallás szavaival. „Minden általa lett, és nélküle semmi sem lett, ami létrejött. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága.” Ez az élet lehet mindazoké örökre, akik hittel befogadják őt a szívükbe, az életükbe, mert „azokat felhatalmazta arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; mindazokat, akik hisznek az ő (Jézus Krisztus) nevében”, s ezáltal „Istentől születtek” újjá (Jn 1,1.3–4.12–13). „Ne csodálkozz, hogy ezt mondtam neked: Újonnan kell születnetek. A szél arra fúj, amerre akar; hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hova megy: így van mindenki, aki a Lélektől született.” (Jn 3,7–8)

János evangélista szavaival kíséreltem meg indokolni az óriásplakát által kiprovokált válaszomat. Hasonlóképpen igényli Jézus önkijelentése és kérdése minden olvasó saját személyes válaszát: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz énbennem, ha meghal is, él; és aki él, és hisz énbennem, az nem hal meg soha. Hiszed-e ezt?” (Jn 11,25–26)

– garai –

::Nyomtatható változat::