A vasárnap igéje

HÚSVÉT ÜNNEPE UTÁN 3. VASÁRNAP (JUBILATE) – Jn 16,16–23

Hozzászólás a cikkhez

A közmondás szerint minden elválás, búcsúzás olyan, mint egy kis halál, hiszen nem tudjuk biztosan, látjuk-e még a másikat valaha. Az elmúlt század véres valósága bebizonyította, hogy a leghétköznapibb búcsúzkodás is lehet végleges. Ártatlan emberek tűntek el, miközben átvonult a front, de még utána is. „Csak kenyérért ment el a férjem, és soha többet nem jött vissza” – mondta el egy asszony. Jézus is búcsúzik a tanítványaitól. Ő már tudja, hogy ez az elválás döntő jelentőségű lesz az életükben.

Mint amikor egy kandeláber lángja kialszik, de a felgyülemlő gázok még egy pillanatra fellobbannak. Jézus arra készíti fel a tanítványait, hogy amikor majd feltámad, és egy rövid ideig újra láthatják őt, akkor annak a találkozásnak az emlékét egész életükre őrizzék meg és adják tovább mindenkinek. A feltámadott Jézussal való találkozás dimenziója sokkal nagyobb lesz a korábbiakénál. Akkor ismerik majd meg Jézus igazi nagyságát és dicsőségét. Mi is sokszor megrekedünk a történeti Jézusnál, mondván: „Milyen szép az ő lelkülete, milyen szép az ő tanítása, mindenki megfogadhatná…” Nagyon meg tudunk haragudni, ha valaki olyasmit állít Jézusról, amit ő nem tett életében, és még jobban, ha valaki azt mondja, hogy nem is létezett.

Amikor viszont azt halljuk, hogy Jézus nem támadt fel, és a halottak sem támadnak fel, akkor már csendesebben tiltakozunk, vagy csak hümmögünk: „No de ilyet!” Homéroszról azt tartja a mondás: nem biztos, hogy élt, de hogy vak volt, az biztos! Milyen jó lenne, ha Jézusról az lenne a legfontosabb mondanivalónk, hogy feltámadt és él. Sőt a halottak is feltámadnak.

Mivé lettek sokak számára a Biblia legdrágább szavai!? Olyanná, mint a többéves, összeszáradt dió a padláson. Ha elkezdjük rázni a zsákot, akkor zörög, majdnem úgy, mintha még jó lenne a dió, de ha megtörjük, akkor kiderül, hogy már használhatatlan. Sokszor válnak ilyenné ezek a kifejezések is: kegyelem, megváltás, feltámadás, bűnbocsánat, üdvösség, örök élet. Valamikor ezek a szavak boldoggá tették a kereszténységet. Ma pedig sokszor nem lelkesítik az egyházra figyelőket, mert ők valami másra várnak. Olyanra, ami toleráns, ami liberális, ami csak szociális elveket hangoztat, és főként nem késztet az életmód megváltoztatására, azaz a megtérésre. Ezeknek a szavaknak a visszhang nélküli koppanása időnként az ige hirdetőjének is elveszi a kedvét, és inkább valamilyen egyházi szlogent használ helyettük. Akinek viszont a Szentlélek megeleveníti a lelkét, annak ezek a szavak örömet és boldogságot jelentenek.

Jézus arról beszél tanítványainak, hogy milyen szomorú lesz majd az elválás, de annál nagyobb lesz majd az öröm, amikor újra találkoznak.

Jubilate vasárnapja különleges alkalom, hiszen benne sűrűsödik össze a húsvét, a mennybemenetel és pünkösd ünnepe, sőt benne van a parúzia, Jézus visszajövetelének az ígérete is. Nem véletlenül hangzik az oltár előtt a 66. zsoltár bevezető verse: „Örvendezz Istennek, egész föld, énekeljétek neve dicsőségét!” (Agenda) Itt fordul a tanítványok csapata defenzívából offenzívába.

A nagy hadvezérek különösen értették a módját, hogy miként lehet megfordítani a vesztésre álló helyzetet. Hannibál taktikája pedig egyenesen azt volt a híres cannaei ütközetben, hogy először hagyta előrenyomulni a rómaiakat, majd bekerítette és megsemmisítette őket. Ideje, hogy a keresztény gyülekezet is felhagyjon nemcsak a nagypénteki, de az általános szomorúsággal és csüggedéssel.

Akik hisznek Jézusban, azok részesülnek a Feltámadott örömében. A keresztények öröme azonban nem egyszerűen a jelennek szól, hanem a jövőnek, mert sajnos sokszor valóban nem lehet örülni annak, aminek az emberek örülnek. Most a világ örül, és a keresztények szomorkodnak, de ez majd egyszer megfordul.

A búcsúbeszédek vége felé közeledve háromféle ígéret hangzik el. Jézus elmondja, hogy hová megy, miért megy el, és hogy ebből az öröm milyen új korszaka következik a tanítványok és mindannyiunk számára. Az első az, hogy a tanítványok és az első keresztények fájdalma olyan szenvedés, amelyből új élet, a győzedelmes egyház fog megszületni. A második az, hogy amit kérni fognak, azt megkapják egy olyan világban, ahol semmit sem adnak ingyen. A harmadik pedig az, hogy a kérés teljesítésében, az imádság meghallgatásában az Atya is részt vesz.

Itt fut össze egy vágányra a különösen sokat szenvedett zsidó nép és a kereszténység Istentől rendelt sorsa. Jézust, a Messiást nem kerülheti meg egyik sem, mert ő azért jött, hogy megkeresse és megmentse az elveszettet, aki felett nagy lesz majd az öröm a mennyben.

Koháry Ferenc

::Nyomtatható változat::