A közelmúlt krónikája

Hozzászólás a cikkhez

A „gyászos évtized” (1671–1681) végére az ország I. Lipót uralma alatt lévő részeiben – Sopron kivételével – a protestánsoknak már sehol sem volt lehetőségük a nyilvános vallásgyakorlásra. A kormányzat lábbal tiport minden törtvényt; még a polgármestereket is Kollonics és társai erőszakolták rá a városokra. Ilyen viszonyok között a bujdosó kurucok fegyvert fogtak, és Thököly Imre zászlói alá sorakoztak. Csakhamar megnyílt előttük Felső-Magyarország nagyobb része.

1. Lipót a magyaroktól, a törököktől – és XIV. Lajos révén a franciáktól – szorongatva országgyűlést hívott össze Sopronba 325 éve, 1681. április 28-án. A december közepéig elhúzódott ülésszak során megszüntették a kormányzóságot, és a Habsburg-hű Esterházy Pál személyében nádort választottak.

A protestánsok ekkor már kisebbségben voltak; több, hosszú emlékiratban, beadványban sorolták fel sérelmeiket, és követelték vissza 888 elvett templomukat, a vallásügyi törvények ellen pedig óvással éltek. A protestáns nemesi követek többször eljutottak arra a pontra, hogy testületileg kivonulnak az országgyűlésről. A katolikusok tömbje sem volt zárt és egységes: megjelent benne a toleránsabb, mérsékeltebb álláspont is, például Smelli bécsi püspök személyében. Arra viszont maga I. Lipót utasította országgyűlési biztosát, Schwarzenberg herceget, hogy a merev Kollonics püspököt kapcsolja ki az érdemi tárgyalásokból.

Végül az Országgyűlés június 13-án megalkotta – egyebek mellett – a 25. és a 26. törvénycikket. Ezek szerint 1) a vallás szabad gyakorlásának jogát mindenki megkapja – a földesurak jogainak épségben tartásával; 2) a száműzött lelkészek visszatérhetnek, a tőlük kicsikart kötelezvényeket érvénytelenítették, és hivatásuk gyakorlását újra engedélyezték; 3) a protestánsok visszakapják az általuk felépített templomokat akkor, ha nincsenek még felszentelve a katolikus szertartás szerint; 4) az ország északnyugati részén tizenegy vármegyében két-két templomot építhetnek a protestánsok, a kijelölt községekben iskolával, parókiával (ezek voltak az úgynevezett artikuláris gyülekezetek); tizenkilenc másik felsorolt megyében pedig megtarthatják a már használatba vett és ténylegesen birtokolt templomokat; 5) tizenhat végvári helyen, valamint a felsorolt szabad királyi és bányavárosokban szintén építhetnek templomot; 6) a protestánsok egyházi adót, párbért csak saját lelkészeiknek fizetnek; 7) a fűurak és a nemesek váraiknál, kastélyaiknál, kúriáiknál szabadon építhetnek kápolnát és imaházat; 8) a templomfoglalókat megbüntetik; 9) a protestánsok az Országgyűléshez folyamodhatnak vallási sérelmeikkel.

A néhány év múlva a törökök kiűzésével bekövetkezett „új helyzet” azonban nem javított a protestantizmus sorsán. A teljes egyenjogúság és viszonosság csak évszázadokkal később következett be.

B. B.

::Nyomtatható változat::