evél&levél

Hozzászólás a cikkhez

Nagy érdeklõdéssel olvastam a Tamáskodást. Úgy is mint kortárs, úgy is mint gyermekkoromtól a hagyományos evangélikus szokásokhoz szokott gyakorló keresztény. Szeretem a jó rendben folyó istentiszteleteket, azt, amikor az ember tudja, hogy mi következik, mit kell énekelni, imádkozni.

Nem is fogtam volna tollat, hiszen a püspök úr válasza szerintem egyenes és korrekt, érthetõ és vitathatatlan volt. Mégis mint többunokás nagymama együtt érzek a fiatalokkal. Régebbi tapasztalataim pedig azt mondatják, hogy már a gyermekeimmel is együtt kellett, hogy érezzek. A Tamás-mise ugyanis annak a sok egyéni próbálkozásnak a kikristályosodása, amelyek által ifjúsági közösségeink a nyolcvanas évek elejétõl kezdve szerettek volna kifejezni valamit egy-egy újszerû liturgiai megoldással. Éppen a kelenföldi templomban szólalt meg elõször „beatpassió”, és zajlott olyan ifjúsági istentisztelet, melyen az úrvacsorát egymásnak adták a fiatalok, sõt a taizéi közösség több alkalmát is a kelenföldi ifjúság rendezte. Azok a negyvenesek, akik ma gyülekezeteinkben aktív szolgálatot vállalnak, akik családjukkal együtt ott vannak az istentiszteleteken, ilyen próbálkozó, kísérletezõ fiatalok voltak.

Nem könnyû megérteni, hogy õk a saját nyelvükön szeretnék kifejezni az érzéseiket, hogy saját szavaikkal szeretnének imádkozni, és hogy szomorúnak, lehangolónak érzik a fekete Luther-kabátot – de nem is kötelezõ közéjük menni. Éppen ezért a valódi hibának nem azt érzem, hogy van Tamás-mise (Luther is használta ezt a szót!), hanem azt, hogy közvetítették ezt az egész istentiszteletet. Ez a „réteg-összejövetel” nem való a nagyközönség, a tévénézõk elé, mert nem tudja visszaadni azt a hangulatot, amelyet „élõben” átél a résztvevõ. Sajnos a fiatalságot is nagyon zavarta Kelenföldön a tévéfelvétel, hiányzott a máshol már megtapasztalt áhítat, elcsendesedés, önvizsgálati lehetõség. Elég lett volna egy pár perc hívogatásnak és híradásnak azok számára, akiket ez az istentiszteleti forma érdekel. Örömmel hallottam, hogy Zuglóban ezek a célok teljesültek, bensõséges, áhítatos közösségi alkalom volt.

Befejezésül még egy gondolatot. Véleményem szerint a Tamás-mise nem vált olyan missziói alkalommá, mint amilyennek a szervezõk képzelték. Inkább a budapesti evangélikus ifjúság találkozójává lett, és ez nem baj. Sõt kimondottan jó, hogy az evangélikus fiatalok tudnak egymásról, számon tartják azokat, akikkel jó együtt énekelni, imádkozni. Ha pedig eljön egy-egy kívülálló, szeretetben együtt ünneplõ modern keresztényeket fog találni a következõ Tamás-misén pünkösdhétfõn Budahegyvidéken.

Bencze Imréné

::Nyomtatható változat::