Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Jézus Krisztus mondja: „De még ha ítélkezem is, igaz az én ítéletem, mert nem egyedül vagyok, hanem én és az Atya, aki elküldött engem.” Jn 8,16 (Zsolt 94,15; Jn 15,1–8; 1Jn 5,1–4; Zsolt 66) Jézus erőforrása az Atyával való teljes egység. Nekünk is erre van szükségünk. Nagy baj az, ha nincs szoros kapcsolatunk Istennel. „…még a legkiválóbbak is megbotlanak. De akik az Úrban bíznak, erejük megújul…” (Ézs 40,30–31)

Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az Úr, nem vallanak szégyent, akik bennem bíznak. Ézs 49,23b (Gal 3,1.4; Róm 1,18–25; 1Jn 5,1–5) Van Isten. Ezt az ördögök is hiszik, és rettegnek. Igen. Isten létezését hinni: ez még nem elég. Bízni kell! De ez a bizalom csak abban születik meg, aki már hiszi, hogy bűnei el vannak törölve Krisztusért. Aki Jézust személy szerint elfogadta mint Megváltóját, az erőt kap ahhoz, hogy Isten gyermekének tudja magát. Nem retteg Istentől, ahogy a gyermek is bízik atyjában, és mindig bátran elé viszi gondjait, terheit.

Jézus Krisztus mondja: „Ha szerettek engem, megtartjátok az én parancsolataimat.” Jn 14,15 (Hós 8,12; 2Kor 5,11–18; 1Jn 5,6–12) Az ember – természetéből fakadóan – a maga ura akar lenni. Neki senki ne parancsoljon… Aki viszont megismeri Jézust, először is arra döbben rá, hogy a magunknak élés bizony rossz és veszedelmes dolog! Szükséges, hogy valaki vezessen és őrizzen bennünket. Ezért újra és újra azt kérjük, hogy Jézus irányítson minket, elsősorban a naponként kapott igén keresztül.

Elküldött az Úr, hogy hirdessem az Úr kegyelmének esztendejét, Istenünk bosszúállása napját. Ézs 61,1–2 (Lk 4,21; Jn 8,31–36; 1Jn 5,13–21) Vegyük észre, hogy a Bibliában a döntő idő nem a múlt, sem a jövő, hanem a ma, azaz a jelen. A ma nem egyszerűen egy időpont, hanem ritka alkalom. Mi jellemzi ezt az alkalmat? Az, hogy ilyenkor meghallom Isten szavát. Meghallom a személyesen nekem szóló üzenetet. Nem mindig van ilyen ma, amely ébresztést és sürgetést tartalmaz. Jób könyvében olvassuk, hogy Isten szól egyszer vagy kétszer mindenkihez, de nem hallgatnak rá (33,14).

Ha a bűnöket számon tartod, Uram, Uram, ki marad meg akkor? Zsolt 130,3 (1Jn 4,14; Róm 8,7–11; 2Jn 1–6) „Ne szállj perbe énvelem…” – énekeljük. És valóban: csak az segít, ha Isten nem ítél, nem tartja számon bűneinket. Ez a kegyelem! És ez a Biblia döntő üzenete is. Isten mindenkinek kész megbocsátani, akiben ott van a bűnbánat. „Mindnyájan, mint juhok, eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté.” (Ézs 53,6; Károli-fordítás)

Szívből örüljenek, akik keresik az Urat! Zsolt 105,3 (2Kor 13,11; Jn 19,1–7; 2Jn 7–13) Igénk két dologra szólít fel: örömre és Isten keresésére. Ne feledjük, hogy a hit harcot is, munkát is jelent! A bűneset történetében hangzik el, hogy az embernek ezután orcája verítékével kell keresnie kenyerét. De orcánk verítékével kell keresnünk a lelki kenyeret, vagyis a nekünk szóló igét is. De ugye, aki keres – annak olykor várnia kell. Istent sem lehet pár perc alatt megtalálni! Tanuljuk meg lassan olvasni a Bibliát. Egy-egy versnél álljunk meg, és csendben várjuk, hogy megszólítson bennünket…

Jézus Krisztus mondja: „Amit csak kértek az Atyától az én nevemben, megadja nektek.” Jn 16,23 (Zsolt 90,13; Jel 22,1–5; 3Jn 1–15) Lényeges, hogy Jézus nevében kérjünk. Jézus nélkül eleve tele vagyunk sokszor hiábavaló kívánságokkal. Isten nem azért van, hogy kiszolgáljon minket. Nem inas, lakáj vagy pincér… Nem eszköz. Isten Jézusért szeret bennünket – de nem kényeztet. Mint jó szülő, olykor tud nemet is mondani – az igent viszont nekünk kell megtanulnunk kimondani az ő döntéseire, sokszor nehéz próbák terhe alatt. „Igen, Atyám, mert így láttad jónak.” (Mt 11,26)

Gáncs Aladár

::Nyomtatható változat::