Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Jó dolog októberben magyar protestánsnak lenni, mert ilyenkor két különleges ünnepünk is van. Az egyik markánsan politikai, közéleti esemény, a másik pedig elsősorban hitéletünk részét képezi, ám a föld és a menny összeér. A reformáció ugyan radikális megtérési mozgalomként indult, ám hamar megváltoztatta a korabeli Európa szellemi és politikai arculatát is. Nemcsak az egyház újult meg, de gazdagodott az egyetemes kultúra, tisztult a közélet, és igazságosabb lett a társadalom is. Hiszem, hogy a reformáció mai közéletünkkel kapcsolatosan is eligazít.

Ugyanígy elmondható, hogy az 1956-os forradalomnak nemcsak politikai, hanem szellemi, sőt lelki mozgatórugói is voltak. Szerkesztő-riporterként hatrészes sorozatot készíthettem, amelyet A forradalom hite címmel ezekben a hetekben sugároz a Duna Televízió. Az interjúkban nemcsak arra a kérdésre keresek választ, hogy miként vettek részt keresztény emberek és általában az egyházak a forradalomban, hanem arra is, hogy a változások miként hatottak az ő hitéletükre. Egy közéleti eseménynek is vannak tehát lelki dimenziói.

Talán nincs is olyan messze egymástól a két ünnep, és most nem a nyolc nap távolságra gondolok. Személyes hangon írok. Az Evangélikus Élet október 31. igéjét elemző cikket vár tőlem. Sajátos helyzet: a forradalom és szabadságharc ünnepén kell megfogalmaznom reformációi gondolatokat. A kijelölt igeszakasz első verse így hangzik: „Krisztus szabadságra szabadított meg minket…” (Gal 5,1)

Fejemben máris kezd összeállni a cikk. Kis cédulákra több idézetet is kiírtam már. Biztosan találó lesz, gondolom, Szókratészre hivatkozni, aki így vall: „A szabadság az a gyönyörűséges és dicsőséges dolog, amely jó az egyénnek és az államnak egyaránt.” Majd eszembe jut egy nálunk sajnálatosan alig ismert orosz vallásfilozófus, Bergyajev, aki a szabadságot helyezi rendszere középpontjába. Kristálytiszta érvekkel fejti ki, hogy a szabadság gondolata Krisztushoz vezet, hiszen ő mindvégig teljesen szabad tudott maradni. Cetlijeimen szerepel még Paul Tillich egy gondolata, amely szerint az ember azért ember, mert szabadsága van, és Karl Barth zseniális megfogalmazása, amelyben megkülönbözteti a valamitől való szabadságot a valamire vezető szabadságtól. És persze megkerülhetetlen Luther A keresztény ember szabadsága című alapvető irata, amely szerint hitben mindenkitől szabadok vagyunk, és senkinek sem vagyunk alávetve, szeretetben viszont szolgák vagyunk, mindenkinek alávetve.

Félbehagyom a cikket. Gyönyörű őszi nap van, így feleségemmel elhatározzuk, hogy a gyerekeket elvisszük a forradalom emlékhelyeire. Majd estefelé befejezem az írást, mondom, és rákattintok a számítógép „mentés” funkciójára.

A Corvin közben nagy a tömeg, babakocsival nem jutunk el a „pesti srác” kis szobrához, amit úgy szerettünk volna újra megmutatni gyermekeinknek. A két nagy már igen érdeklődve hallgatja elbeszélésünket a diákok felvonulásáról, a rádió ostromáról. Megborzonganak, amikor a Parlament előtti sortűz részleteit meséljük nekik. Ám a Kossuth tér körbe van zárva, oda nem mehetünk, így a Deák tér felé vesszük az irányt.

A templom mögött tank, páncélkocsi és egy korabeli Csepel teherautó. Egyikre is, másikra is felkapaszkodnak, zászlót lengetnek, mosolyognak. Rengeteg ismerőssel találkozunk, vidáman beszélgetünk egymással. Igen, ilyen az igazi ünnep, nyugtázom magamban. Aztán az Andrássy út felől váratlanul dörrenések hangját hallani. A szél könnygáz fullasztó szagát hozza felénk…

Feleségemet és a három gyereket sürgősen hazaküldöm, magam ott maradok. Szívem szerint is részt veszek a megemlékezésen, de azzal is áltatom magam, hogy élményanyagot gyűjtök a cikkhez, hiszen este le kell adnom a kéziratot. Az Astoriánál teljes békében és emelkedett hangulatban zajlik az ünnepi megemlékezés. Újabb adalék a szabadságról megkezdett íráshoz: „Az igazság szabadít meg” – olvasható a nap egyik központi gondolata egy hatalmas kivetítőn. Nagy műveltségű barátom a minap felháborodott ezen a címen, hiszen őt az „Arbeit macht frei” jelszóra emlékeztette, jóllehet ez az idézet János evangéliumából való. Itt már mindent ki lehet forgatni? Gyűlöletbeszédnek lehet érteni a legnemesebb szavakat is?!

A tömegben csupa jó arcú ember. Sokak nyakában kisgyermek, az idősek botjukra támaszkodnak. Hírek érkeznek arról, hogy egy valóban radikális tömeget a rendőrség mintegy rá akar tolni a békés tüntetőkre. A beszédek alatt egyre közelebbről hallani a morajlást. Hamarosan lövések dördülnek: a rendőrök gumilövedékkel félemlítik meg a tömeget, veszélyeztetve sokak testi épségét. Szirénák vijjogása hallatszik, majd ismét a könnygáz bűze jár át mindent. Menekül, ki merre lát. Kardlapozó lovas rendőrök sodornak el ártatlan járókelőket. Utóbb a televízióban látom, amint gumibottal vernek egy nőt, majd lesújtanak a segítségére igyekvő idősebb úrra is.

Döbbenten halljuk, hogy a Deák téri templom mögötti tankot, amelyen az imént még gyermekeink lovagoltak, a tüntetők egyszerűen elindították. Ezt nem hiszem el! Ezek üzemképes, indulásra kész járművel voltak?! Talán provokációnak szánták? Csak így tudom érteni azt is, hogy a térre tervezett díszburkolat – amely persze nem készült el az ünnepre – kövei raklapokon állnak, bárki számára hozzáférhetőek. Mintha felkínálták volna ezeket a tüntetőknek, hadd legyen minél nagyobb a zűrzavar. Itt már nyoma sincs ünnepnek. Itt vízágyúk vannak és rohamosztagok. Füstöl a Deák téri templom, mivel egy könnygázlövedék megakadt a homlokzatán. A mellette álló evangélikus gimnázium riasztója egyfolytában vijjog. Másnap nem is lesz ott tanítás. Teljes a zűrzavar, feje tetejére állt a világ. A kiskörúton kardlapozó lovas rendőröknél is képtelenebb az a jelenet, ahogy – este látom a televízióban – a miniszterelnök teátrálisan térdel az új 1956-os emlékmű előtt. Willy Brandt német kancellár jeruzsálemi és II. János Pál pápa auschwitzi, valóban megrendült térdeplését idézi fel ez a mozdulat, ám itt – a sebtében lebonyolított ünnepségen – nem hiteles ez a gesztus.

Zaklatott lélekkel, nagy kerülőkkel jutok csak haza. Aggódó családtagjaimat alig tudom megnyugtatni. Szavakat nehezen találva beszéljük meg a történteket. Próbáljuk megmagyarázni a gyerekeknek, miért is nem tudott méltóképpen ünnepelni az ország. Aztán íróasztalomhoz ülök, hiszen meg kell írnom a cikket.

Hol is hagytam abba?… Ahogyan október 23-nak, a forradalom ünnepének lelki dimenziói is vannak, úgy lehet október 31-nek társadalmi üzenete is. A reformáció tanítása a hitbeli szabadság mellett a közéleti, a gyülekezési és a szabad véleménynyilvánítás szabadsága mellett is szót emel. Ennek jegyében fájlalom, hogy megfosztattunk ünnepünktől, és tiltakozom az erőszak és a brutalitás ellen.

Bibliámban újra fellapozom reformáció napja igéjének elejét, a Galata 5,1-et:** „Krisztus szabadságra szabadított meg minket, álljatok meg tehát szilárdan, és ne engedjétek magatokat újra a szolgaság igájába fogni.”

Fabiny Tamás

::Nyomtatható változat::