EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élõ víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2006 - 44 - Ünnep – katarzis nélkül

A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Ünnep – katarzis nélkül

Miért nem tudjuk (még) október 23-át igazán ünnepelni? A válasz valahol közelmúltunk és jelenünk mélyrétegeiben van. Felszabadult ünneplés helyett szomorkás elgondolkodás a jellemzõ. Talán a nemzet pszichéje áll ellen önkéntelenül az „Ünnepeljünk együtt!” felszólításnak. Adóemeléses csomagokat, elfuserált rendszerváltást hatalmi szóval és ravaszkodással rá lehet erõltetni a társadalomra, mély érzelmeket azonban nem.

Mit mondanak errõl a nemzet nagy gondolkodói? Peéry Rezsõ pozsonyi származású kiváló író a Rákosi-rendszerrõl szóló, alig ismert, kitûnõ munkájában (Szemben az emlékekkel, Ister Kiadó, Budapest, 2001) arról ír, hogy a társadalom önkéntelen ellenállásának fontos eszköze a csend. Amikor nem lehetett szólni és igazat mondani az erõltetett szemináriumok, fejtágítók végén, az elõadónak arra a felszólítására, hogy van-e kérdés – sûrû csend volt a válasz. Márai Sándor pedig azt vallotta, hogy nem azért kellett elhagynia hazáját, mert nem engedték volna írni, hanem mert nem engedték volna hallgatni.

A társadalom többségében még ott élnek a negyvenévnyi diktatúra félelmei, görcsei; azé az idõszaké, amikor ’56-ról ilyen vagy olyan okból hallgatni kellett. Nem forradalom, hanem „események” voltak a történtek…, melyekrõl éppen súlyosságuk miatt nem lehet beszélni. Olyan sokáig sulykolták: ellenforradalom volt, olyan vastag rétegei rakódtak rá a történtekre a hamis és elhallgatott információknak, hogy nem csoda, ha nem tudnak átállni az emberek. Fiatal kolléganõ mesélte, hogy a rendszerváltáskor, amikor középiskolába járt, a történelemtanárok állandóan váltották egymást: ’56 az egyiknek ellenforradalom volt, a másiknak „események”, a harmadiknak forradalom. Az érettségin pedig mindhárman ott ültek a vizsgabizottságban: mit lehet ilyenkor mondani?

Napjaink eseményei is jelzik, hogy a mélyben még nem oldódtak meg a problémák, nem válaszoltattak meg a kérdések. Negyven év sokkja nem múlik el nyomtalanul. Ha egyáltalán elmúlik. A huszadik század keményen megpróbálta a nemzetet, az embereket. Alig van olyan, aki a családja és a maga sorsán keresztül ne találkozott volna ilyen vagy olyan elõjelû diktatúrának az elnyomásával. De még azok sem szabadok, akik valaha az elnyomó gépezethez kötõdtek, õket a lelkiismeret tartja fogva. „…mindenki szem a láncban…” – szól a költõ örök figyelmeztetése.

Az ünnepet nem lehet erõltetni, a társadalomnak idõt és lehetõséget kell hagyni, hogy lelkileg feldolgozza az elmúlt nehéz évtizedeket. Még oly közeliek az évek, mikor nemhogy október 23-át, de még március 15-ét sem ünnepelhettük szorongás, izgalmak nélkül. A kollektív felejtés és felejtetés pedig nem oldja meg, csak elfedi a problémákat. Hiába akarunk „nehéz idõk voltak azok” sóhajtással kitérni a nehéz, kínos kérdések elõl. Hol álltunk mi, hol álltak családtagjaink, kollégáink, barátaink a nehéz idõkben? És vajon ma, az új világban, megteszünk-e mindent ’56 és a vele összefüggõ negyven év feltárásáért? Vagy bizonyos vonatkozásait még mindig tabuként kezeljük, el- és áthárítással, ködösítéssel, hallgatással reagálunk rájuk?

Október 23-át ezért nem tudjuk még teljesen felszabadultan ünnepelni. Sokunk számára egyelõre inkább a csendes emlékezés alkalma ez a nap. Igazi ünnephez katarzis kell, amelynek a bekövetkeztét nem lehet sem erõltetni, sem elrendelni. Katarzishoz pedig csak õszinte múltfeltárással, a problémákkal való nyílt szembenézéssel jutunk.

Czenthe Miklós


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap – új kegyelem
Élõ víz
Gondolatok a temetõben
Heti útravaló
Egyházunk egy-két hete
Ünnepélyes zsinatzáró – ’56-os emlékezéssel
LVSZ-elnök Budapesten
Három zsinat – tizenöt év
„Zsoltárt zengek Istenemnek, míg csak leszek…”
Nem tétlenkedtek a tétiek
Civil kurázsi
Keresztutak
„Jöjj, Szentlélek, és újítsd meg a magyar föld színét…”
Imádság
Emelt fõvel lehetünk magyarok
Mindenütt Isten tenyerén
Koszorúzás a gályarab prédikátorok emlékmûvénél
Evangélikusok
„Isten a mi oltalmunk”
e-világ
Hálaadás az életért
Keresztény szemmel
Október hava: forradalom és reformáció
Hitük még holtuk után is beszél – de mirõl?
Amikor az utolsó földi útra kísérünk…
A hét témája
Októberi döbbenet
„Klerikális reakció”
Dokumentumfilmek az ötvenedik évfordulóra
Személyes történelem
Ünnep – katarzis nélkül
evél&levél
A zene: Isten ajándéka
A közelmúlt krónikája
Az Ágostai hitvallás
Egy magyar fejedelem Genfben
Akik Svájcban reformáltak�
Thököly Imre hamvai Budapesten
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Fehér csokis, rumos csoda
A vasárnap igéje
Ítélet után – ítélet elõtt
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica reformáció ünnepére
EvÉlet - Lelki segély
Életem értelme: hitre nevelni
Szószóró
Van itt ifjúság!
Cantate
„Uram Isten, siess minket megsegíteni!” – régi magyar dallamok I.
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2006 44 Ünnep – katarzis nélkül

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster