A vasárnap igéje

SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 20. VASÁRNAP – 1Móz 8,18–22

Hozzászólás a cikkhez

Az első világítélet után Nóé áldozata azt fejezte ki, hogy az ember és a világ nem maradhat tartósan életben az Istennel való kiengesztelődés nélkül. Ez olyan egyetemes jellegű igazság, amely nemcsak az özönvíz utáni emberiségre érvényes, hanem fokozottan érvényes a mi nemzedékünk számára is. A Szentírás igazságaira általánosan érvényes szabály, hogy a történelmi idő előrehaladásával nem avulnak el, nem vesztik érvényüket, hanem ellenkezőleg: még inkább aktuálissá válnak.

Így van ez Isten és ember megbékélésével is. A napjainkban épülő globális világtársadalom egyre agresszívabban törekszik az élő Istennek és rendjének a kirekesztésére. Nem hajlandó a földet Isten teremtettségének elismerni, hanem a természet és az élet rendjének önkényes átalakítására törekszik. A neoliberalizmus az ösztönöket, kívánságokat tekinti a cselekvés mértékének, és amikor aggasztóan fogy a termőföld, a víz, az erdő, elapadnak az energiaforrások, meghirdeti egy korlátos rendszerben a korlátlan növekedés rendjét. Mindez szemmel látható módon kezelhetetlen gazdasági, ökológiai, társadalmi és erkölcsi válsághoz vezet.

Az Istennel való megbékélés, kiengesztelődés hiányának tünetei nem csupán a lélekben jelentkeznek, hanem teljesen szétrombolják a teremtettségnek azt a rendjét, amely a földet alkalmassá teszi az életre. Noha Isten már akkor tudta, hogy Nóé jó szándékú törekvése, áldozata ezt nem képes létrehozni, mégis megígérte, hogy a földet az emberi bűn és gonoszság ellenére is megőrzi az élet színterének. Annak ellenére, hogy az ember szívének szándéka gonosz az ifjúságától fogva, Isten fenn fogja tartani a teremtettségnek azt a rendjét, mely az élet feltételeit biztosítja.

Az ember természetén nem változtat sem az ítélet, sem Nóé áldozata. Isten változtatott velünk kapcsolatos eljárásán merő kegyelemből, jóindulatból. A megromlott emberiség számára bevezette a bűnök elnézésének, hosszan tűrésének korszakát a megváltó Jézus Krisztus eljöveteléig. Pál apostol azért hirdette az Areopágoszon, hogy „a tudatlanság időszakait ugyan elnézte Isten, de most azt hirdeti az embereknek, hogy mindenki mindenütt térjen meg” (ApCsel 17,30).

Ebben az értelemben ír az apostol a Római levélben Isten elnézésének és türelmének gazdagságáról. Isten türelmének és a bűnök elnézésének korszakát még megtoldotta a kegyelem idejével, amelyben mi is élünk, s amely pünkösdtől Jézus Krisztus értünk való visszajöveteléig tart. Ebben az időszakban bárki elfogadhatja a Krisztus által ajándékozott, örökre szóló megmentést, az Istennel való végső és örök megbékélést, kiengesztelődést. Noha a Krisztust elvető világra a kegyelmi korszak lejárta után súlyos ítélet vár, a nagy nyomorúság korszaka, Isten még akkor is tartani fogja magát a Nóéval kötött szövetséghez. Ezt jelzi a Jelenések könyvének 4. részében, hogy az ítéletre készülő Isten trónja fölött ott a szivárvány. Noha az ítélet nagyon komoly lesz, a teremtettség rendje megmarad.

A Nóé-féle szövetség tehát csak halasztja és csillapítja az ítéletet, de végleg el nem hárítja, és sem az emberi természeten, sem a világ állapotán alapvetően nem változtat. Ezért csak ideiglenes, ideig való rendet ad a világnak. Isten azért vezette be a bűnök elnézésének korszakát, hogy a világot fenntartsa Krisztus számára, a megváltás számára.

Mivel mi már a kegyelmi korszakban élünk, Jézus Krisztus eljövetele után, nekünk több és nagyobb ígéretünk van, mint Nóénak, és Isten számunkra sokkal többről gondoskodott, sokkal többet nyújtott. Jézus Krisztus kereszthalála nem halasztja, hanem örökre leveszi rólunk az ítéletet. Saját szavai szerint: aki hisz benne, az nem megy ítéletre, hanem már átment az örök életre.

Jézus Krisztus halála és feltámadása elváltoztatja természetünket: halálában meghal bűnnel fertőzött természetünk, feltámadásában Isten nekünk tulajdonítja az ő igazságát. Létünk elváltozása Jézus Krisztus értünk való visszajövetelekor fejeződik be, amikor megtörténik testünk elváltozása/feltámadása is. Jézus Krisztus az ő halála által visszaváltoztatta az embert imádóul a mennyei Atya számára, és a földet az ember számára. Visszajövetele után „nyomon követi a szántó az aratót… Must csorog a hegyekről” az uralmának áldásáról szóló messiási üdvprófécia szerint (Ám 9,13). Ez mérhetetlenül több, mint a Nóénak szóló ígéret.

A Nóé-féle szövetséget Isten az első világítélet után hozta létre, az özönvíz után vezette be a bűnök elnézésének korszakát. A kegyelmi korszakot és a kegyelem szövetségét azonban még a következő világítélet előtt léptette életbe, mert szívének szándéka nem az ítélet, hanem a kegyelem. Nem második világítéletet akar, hanem az ember és a föld örökre szóló megmentését. Ezért akik hisznek Jézus Krisztusban, azok számára nem lesz „világvége”. Ezért nekünk nem kell „világvége-hangulatban” élnünk, hanem – Isten szándéka szerint – a megmentő Jézus Krisztus értünk való visszajövetelét várjuk.

Vándor József

::Nyomtatható változat::