Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Valóságos csodának is minősíthető az a folyamat, amely az elmúlt évtizedekben az orvostudományban, az orvosi gondolkodásban végbement. Fél évszázaddal ezelőtt megmosolyogták volna az orvosegyetemen azt, aki a rákbetegséggel vagy a szívizom károsodásával kapcsolatban a lelki tényezők szerepét feltételezi, kutatja – ma az onkopszichológia önálló tudomány. A szemléletváltást mutatja például dr. Őry Klára könyve is, amely a közelmúltban jelent meg A szív- és érrendszeri megbetegedések idegi-lelki tényezői és ezek terápiája címmel a SpringMed Kiadónál.

E kötettel kapcsolatban teljesen indokolt a „hiánypótló” minősítés. A szerző talán nem is gondolt arra, hogy szimbolikus értéke is van annak, hogy a könyv tizenharmadik, záró fejezete A vallásos hit és az egészség összefüggése címet kapta. A fájdalommal, a szenvedéssel, a szorongással, a félelemmel, a pánikreakciókkal, a stresszel, a haraggal, a gyűlölettel kapcsolatos problémáknak, a szív- és vérkeringési betegségekben játszott szerepüknek a tárgyalását mintegy betetőzi, igazi megoldást kínálva, a hit és egészség összefüggésének tudományos igényű elemzése. Tárgyát meghaladó elméleti jelentőségű is a tudomány és a hit ősi vitáját az egészség oldaláról megközelítő munka. Bizonyítva, hogy tudomány és hit harmóniában vannak, gazdagítják egymást, megmaradva saját kompetenciájukban.

De nézzük a tényeket. 1987-ben jelent meg egy átfogó tanulmány, amely huszonhét vizsgálat eredményét összegezte. Huszonkét dolgozatban arra a következtetésre jutottak – mérhető mutatók alapján, például a templomba járás, az egyházi eseményeken való részvétel gyakoriságát vizsgálva –, hogy az aktív vallásgyakorlás mérsékli a szív- és vérkeringési betegségek (magas vérnyomás, infarktus, szélütés) gyakoriságát és halálozási arányát. 1994-ben megerősítették ezt az eredményt, több száz publikáció adatait összegezve. Azóta nagyobb teret kapott e témakör kutatása, az oki összefüggések vizsgálata.

Érdekes amerikai adat, hogy a vallásukat rendszeresen gyakorló betegek átlagosan tizenegy napot töltöttek kórházban, míg a vallásos kötődés nélküliek huszonötöt. A vallás segítette a betegeket abban, hogy a coping (megküzdő) képességük erős legyen, így a pszichés zavarok, a szorongás, a félelem, a depresszió ritkábban fordultak elő náluk.

Igen meggyőzőek a vallásos elkötelezettség és az életkilátások összefüggését vizsgáló tanulmányok. Egy 1965 után huszonnyolc éven át végzett amerikai kutatásban azt találták – ötezer ember nyomon követésével –, hogy a vizsgált időszakban a hitüket, vallásukat gyakorlók huszonöt százalékkal kisebb valószínűséggel haltak meg. A kutatók ezt a vallásilag elkötelezettek magasabb egészségkultúrájával, egészségesebb életmódjával, a vallási közösség támogató erejével és tartós kohéziójú házasságokkal magyarázták. Egy másik, huszonegyezer embert kilenc évig követő vizsgálatban azt állapították meg, hogy az egyházi eseményeken való rendszeres részvétel, a templomba járás, imádkozás stb. hét évvel nyújtotta meg a várható élettartamot a kontrollcsoporthoz képest. Összegezve a vizsgált mutatókat: a templomba járás gyakorisága, a vallási előírások, a böjt, a megbocsátási készség gyakorlása, a Biblia tanulmányozása, a közösségi életben való részvétel, az imádkozás gyakorisága, reális önértékelés.

Minden vizsgálat megerősítette, hogy a vallásos elkötelezettség védő hatású mind a prevencióban, a betegségmegelőzésben, mind pedig a meglévő krónikus betegség súlyosbodásának fékezésében. Külön kiemelik az imádság hatását mint védő tényezőt. Az imádkozással foglalkozó elemzések szellemes megállapítása, hogy az imádkozás olyan, mint egy oxigénsátor az ember személyisége, idegrendszere számára.

Meggyőzőek az elmúlt évtizedben közzétett eredmények a szívgyógyászat és a hit kapcsolatáról: a kutatók statisztikailag kimutatták – egzakt magyarázattal egyelőre még nem tudnak szolgálni –, hogy a hívő betegek tizenkétszer kisebb valószínűséggel haltak meg szívműtét után, mint azok, akik nem gyakorolták hitüket. A vallásos elkötelezettség és a magas vérnyomás összefüggését négyezer betegen tanulmányozva azt találták, hogy a rendszeres vallási életet élők között negyven százalékkal kisebb valószínűséggel fordult elő a magas vérnyomás.

Érdekes, izgalmas, a keresztény emberek számára is nagy figyelmet érdemlő területet jelentenek a megbocsátási készséget (forgiveness) tanulmányozó kutatások. A tartós harag, a gyűlölet, a bosszú torzítja a személyiséget, és kóros tünetekhez vezet. A megbocsátási készség gyógyító hatású. Ezek a kutatások eredendően nem vallási vonatkozásúak, de igen figyelemreméltóak vallási szempontból is. Lényegében a hit, illetve a keresztény hitből következő megbocsátó lelkület egészségvédő hatását észlelhetjük.

A könyv gazdag anyagából kiemelem még a Rihmer Zoltán pszichiáterprofesszor és Harmati Lídia belgyógyász által írt fejezetet (előbbi a könyv lektora is) a major depresszió és a szív- és vérkeringési betegségek összefüggéséről. Ismeretes, hogy mind az úgynevezett unipoláris depresszió (a tartós depressziós állapot), mind a bipoláris forma (mániás és depressziós fázisok váltakoznak) gyakoribbá vált; a depresszió immár népbetegségnek tekinthető. Az összefüggés kölcsönös: depresszióban szenvedőknél legkevesebb kétszeres – ha az egyéb rizikótényezőket korrigálták – a szív- és vérkeringési betegségek gyakorisága, másrészt ezek a betegségek előidézhetik a depresszió kialakulását. Nemcsak a depresszió legsúlyosabb következményét, az öngyilkosságot, de a keringési betegségek gyakoriságát is gátolhatja a korszerű gyógyszeres és pszichoterápiás kezelés, melyet erősíthet az egyházi háttér.

Megerősíthetjük egyházi oldalról az orvos szerző vélekedését huszonöt éves elmaradásunkról. Az út elején járunk, de felzárkózhatunk. Ehhez fogékonynak kell lennünk a tudomány és a társadalom változásai, igényei iránt.

„…testetek a Szentlélek temploma.” Felelősek vagyunk egészségünkért és mások, az egész társadalom egészségéért. Joggal tölt el reménységgel a tudomány és hit találkozása. A tudomány adatai nem elégtétellel kell, hogy eltöltsenek – „Lám, ilyen gyógyító erejű a hit!”–, hanem felelősségünket erősítik. És alázatra intenek Urunk iránt. Akitől megkaptuk a megbocsátás győztes evangéliumát.

Frenkl Róbert

::Nyomtatható változat::