Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

A kérdés természetesen nem a földrajzi távolságra vonatkozik, hiszen bárki könnyen kiszámolhatja, hogy a két város közötti távolság több mint ezer kilométer, amely viszonylag gyorsan áthidalható közúton, vasúton, repülőn, de akár még a Rajna–Majna–Duna vizén hajózva is… A kölni egyházi napokon, melyről lapunk előző számában közöltünk képes beszámolót, többen nekem szegezték a kérdést: „Önöknél Magyarországon is van Kirchentag?” A mostani hétvége jelentős hazai eseményére, az ötödik országos evangélikus találkozóra gondolva kapásból hangzott az öntudatos válasz: természetesen nálunk is vannak egyházi napok, csak másként nevezzük. Igaz, a méretek kicsit eltérnek, de hát: kis egyház – kis Kirchentag… Vajon tényleg csak a méretekben lenne a különbség?

Nem szégyen tanulni az idősebb, nagyobb testvértől, hiszen a Paks és Köln közötti különbség nem csupán a két ország, illetve egyház méretében rejlik. Németországban a Kirchentag közel hat évtizedes „laikus” mozgalom, tehát nem az úgynevezett hivatalos egyház rendezvénye. Egyik fő erőforrása a lelkes önkéntesek aktivitása, akik nem csupán adományaikkal, hanem főleg munkájukkal segítik a protestantizmus kétévenkénti csúcstalálkozóját, százezreket megmozgató fesztiválját. Nálunk évtizedeken át éppen ezeket az egészségesen önszerveződő egyházi és világi „civil” szervezeteket próbálták teljesen kiirtani. Újraéledésük hosszú folyamat, hiszen közel két generáció esett ki, sok mindent újra meg kell tanulnunk, föl kell fedeznünk.

Idő kell ahhoz, hogy felébredjen bennünk az egészséges gyülekezeti, egyházmegyei, egyházkerületi identitástudat. Hogy ne „felülről”, az országos egyháztól várjunk minden segítséget, szervezést, irányítást. Amikor ezeket a sorokat írom, pontosan még nem tudhatom, mennyire sikerült például mozgósítani az egyházmegyéket a paksi rendezvényre. A szervezők abban reménykedtek, hogy minden egyházmegye buszokat indítva segít abban, hogy a legkisebb szórványgyülekezetből is eljuthassanak az érdeklődők az országos találkozóra, és így már útközben is átélhessék az összetartozás, a nagyobb közösség élményét. Ebben az esetben már az utazás is része lehet a közösségépítésnek, a találkozásnak, és nem csupán fárasztó törődés a nyári hőségben.

Ha már a szervezőket említem, őszintén meg kell vallani, hogy egy-egy országos találkozó sikeres lebonyolítása mindig „csodaközeli” élmény, hiszen valójában egyházunkban igazán még mindig nincsen gazdájuk ezeknek a rendezvényeknek. Az országos találkozó mindenkié és senkié. Igazán a házigazda gyülekezetek áldozatos vendégszeretete az egyetlen garancia arra, hogy végül mindenkinek jut szállás, ellátás… Így volt ez 1997-ben, az első paksi találkozón, és tíz év után sem változott sokat a helyzet. Ez egyszerre kritika és önkritika az egyházvezetés részéről, valamint elismerés Szabó Vilmos Béla esperes úr és csapata számára…

Nem halogatható tovább az országos találkozók egyértelmű koncepciójának, profiljának tisztázása. Fontos, hogy a lehetőleg minél szakszerűbb előkészítés és lebonyolítás után megtörténjék a találkozó felelős kiértékelése is. Ha úgy tetszik, az anyagiak mellett vonjuk meg őszintén az országos találkozók lelki, szellemi mérlegét is. Mit ad egy országos találkozó egyházunk népének, mit üzen az egész magyar társadalomnak?

A német Kirchentag egyben közéleti esemény is, amelyre odafigyel a média és a politika is. Tudom, nálunk mások az arányok, más a média, más a politika, más az evangélikus egyház súlya… De mi sem vagyunk eleve és örökre súlytalanságra és némaságra predestinálva!

Mindenképpen reményteli, hogy ha az evangélikus ifjúság kétévenkénti fesztiválját, a Szélrózsát vizsgáljuk, már csökken a Kölntől való távolság. Itt már évek óta működik egy önszerveződő, összetételében találkozónként megújuló, tízfős szervező stáb, amelynek tagjai – további önkéntesek bevonásával – képesek egy, a Kirchentaghoz hasonló, tehát szerdától vasárnapig tartó, valóban gazdag kínálatot felvonultató keresztény fesztivál megrendezésére. Ez kétévente egyre többeknek nyújt valódi családi programot, jelenti a nyár, a nyaralás egyik csúcspontját, amelyre várunk, amelyre készülünk.

Talán ebben az irányban kellene továbbgondolnunk az országos találkozók jövőjét is, hiszen bizonyos szempontból aránytalanul nagy áldozat, befektetés csupán egy bő napért annyit szervezni, utazni… Lehet, hogy túl merészet álmodom, és ellenérzéseket provokálok, mégis megkockáztatok egy javaslatot. Öröm, hogy az idén újra Paks az országos evangélikus találkozó házigazdája. Örömmel készülünk a 2008 nyarán Kőszegen megrendezendő következő Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozóra. Vajon mi lenne, ha 2010-ben egyházunk egész népe kaphatna meghívást három-négy napra, egytől kilencvenkilenc éves korig talán végre egyszer akár Budapestre, a Szélrózsa országos evangélikus találkozóra?!

Még bőven van idő, hogy ezt az ötletet imádságban és felelős közösségekben kiérleljük. Addig is hála Paksért! Köszöntjük és köszönjük Paksot!

Gáncs Péter püspök, Déli Egyházkerület

::Nyomtatható változat::