A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

A Pakson megrendezett ötödik országos evangélikus találkozó jelmondata – „Békesség néktek!” – nem csupán hangzatos hívószó, amellyel üzenni lehet az egyház népének, hanem a találkozó teológiai tartalmát összefoglaló és kifejező bibliai mondat is. Az idei találkozó eszmeiségét és központi gondolatkörét egy olyan keresztény üzenet alapján igyekeztek meghatározni a szervezők, amely rendkívül aktuális mind az egyházban, mind a szekuláris társadalomban: a békesség, a megbékélés és a kiengesztelődés teológiája volt a középpontban. Ennek jegyében rendeztek szombaton pódiumbeszélgetést; a megvitatásra szánt kérdéseket a találkozó spiritusz rektora, ifj. dr. Fabiny Tibor egyetemi tanár állította össze.

A fajsúlyos teológiai témákról négy keresztény felekezet egy-egy képviselője, dr. Kránitz Mihály, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem teológusprofesszora, dr. Szűcs Ferenc professzor, a Károli Gáspár Református Egyetem rektora, dr. Varga Gyöngyi, az Evangélikus Hittudományi Egyetem adjunktusa és Szuhánszky Gábor metodista lelkész, a Magyar Evangéliumi Aliansz főtitkára folytatott eszmecserét.

Fabiny Tibor témafelvezető kérdése az áldozat teológiájára vonatkozott. Luther szerint a kereszten szenvedő Megváltó helyes szemlélete megrémüléshez vezet: „Én tettem ezt!” A törvény ítéletére azonban rögvest következik az evangélium: „Nem én szenvedem el az ítéletet.” A kereszt arra az áldozatra utal, amely az Istennel való megbékélés feltétele volt. Ennek az igazi áldozatnak az ószövetségi előképe (a húsvéti bárány) után Krisztus olyan egyszeri és tökéletes áldozatot vitt véghez, amelyben ő az áldozó és az áldozat egy személyben – mutatott rá Kránitz Mihály az áldozat teológiájának a lényegére. Szűcs Ferenc az áldozat egyetemes vallástörténeti fejlődését vázolta fel, amely Krisztusig tartott, akinek áldozó főpapként bemutatott és önmagát áldozati bárányként feláldozó cselekedete után nincs szükség több áldozatra: a megbékéltetés elvégeztetett.

A beszélgetés moderátora a következő kérdés alapjául egy nehezen értelmezhető páli mondatot választott a második korinthusi levélből: mit jelent az, hogy Isten bűnné tette Krisztust értünk? A beszélgetés résztvevői egyetértettek abban, hogy a megváltás és a megbékélés titkának kifejezésére elégtelenek az emberi szavak, ezért az apostolok igyekeztek képeket alkalmazni a lényeg érzékéltetésére. Szűcs Ferenc kifejtette, hogy ezt a képi, metaforikus kifejezésmódot az Ószövetség liturgikus nyelvének (áldozati bárány), jogi kifejezéseknek (elégtétel, kiengesztelés) és a korabeli katonai nyelv elemeinek (győzelem, diadal) a segítségével igyekeztek megalkotni a bibliai szerzők. Varga Gyöngyi olyan szépirodalmi példákat említett, amelyek a bibliai képhasználattal állíthatók párhuzamba, és sokkal alkalmasabbak arra, hogy segítsenek átélni a megváltottság nagy misztériumát, mint a dogmatika száraz, tudományos nyelve.

A beszélgetőpartnerek ezután azt próbálták címszavakban öszszefoglalni – a dogmatörténet emblematikus teológusainak meghatározó gondolatait felidézve –, hogy mit tanított az egyház az elmúlt kétezer évben az Isten és ember közötti megbékélésről és Krisztus megváltó kereszthaláláról. Varga Gyöngyi a kereszt teológiájának gondolatrendszeréből – amelyet Luther dolgozott ki – azt emelte ki, hogy a megbékélés Istentől induló folyamat, melynek során Krisztus keresztje révén újra összeköti Istent a mélyre bukott emberrel.

Hogyan ver hidat a megbékélés fogalma a dogmatika és az etika között? – tette fel a következő kérdést Fabiny Tibor. A kereszt teológiájának hitbeli és erkölcsbeli tartalma nem választható szét egymástól – adta meg elsőként a választ Kránitz Mihály. Ennek nyomán a résztvevők mindannyian alátámasztották azt a nézetet, hogy az Isten értünk való cselekedetének dogmatikai tanításán túl annak hatása is meg kell, hogy mutatkozzon az ember életében. Isten békessége tovább akar áramlani rajtunk – tette hozzá Szűcs Ferenc –, s ezt a keresztény ember a gyakorlatban nem szavakkal, hanem sokkal inkább személyes példával tudja kinyilvánítani.

A megbékéltek alkotják az egyházat, más szóval a szentek közösségét, de vajon az egyház valóban szentek közössége-e? Fabiny Tibor kérdésére a beszélgetőpartnerek a bűnös ember megszentelődésének a témáját járták körül. A bűnbocsánatot elfogadó és abból élő ember személyes életét Istennel rendezi, s ebben az értelemben ő a Krisztus szentségéből élő bűnösök közösségének tagja lesz.

A beszélgetés záró kérdésére – miként segíthetik az egyházak a társadalmi szembenállás és megosztottság megszüntetését? – ökumenikus egyetértésben fogalmazták meg gondolataikat a keresztény felekezetek képviselői. Elsődlegesen fontos, hogy az egyházak saját berkeiken belül elkerüljék a mesterségesen generált megosztottságot, és olyan közösségi modellt legyenek képesek felmutatni a társadalom számára, amely az önfelmagasztalás helyett a kölcsönös megbocsátásra és a más nézetet vallók toleráns elfogadására épül – a kiengesztelődés és az egymással való megbékélés jegyében.

Petri Gábor

::Nyomtatható változat::