A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Viszonylag kis létszámú, de a téma iránt őszinte érdeklődést tanúsító csoport húzódott a Paksi Művelődési Ház egyik klubhelyiségébe, hogy Megbékélés a keresztény egyházak között címmel az ökumené kérdéseiről folytasson szekcióbeszélgetést. A témavezetők – Rozs-Nagy Szilvia evangélikus lelkész és Nagypál Szabolcs katolikus teológus – személye eleve biztosítékul szolgált arra, hogy a felszínre kerülő nézeteltérések egyiküknél sem fogják „kiverni a biztosítékot”. Párosuk ugyanis olyannyira kiállta már a felekezeti különbözőségek próbáját, hogy bár két egyházban szolgálnak, már jó ideje egy háztartásban élnek. A házaspár mindazonáltal nem rejtette véka alá, hogy kapcsolatuk hajnalán komoly teológiai viták is színesítették romantikus óráikat. Ez a beismerő vallomás azonban még inkább valószínűsítette, hogy ebben a szekcióban nem lesz nehéz megbékélni egymással…

Az alkatilag is szelíd témavezetők szolid provokációként adtak teret az Evangélikus Élet közelmúltban napvilágot látott írását véleményező gondolatoknak. Mint arra bizonyára olvasóink is emlékeznek, hetilapunk június 3-i számában id. Hafenscher Károly, a Magyarországi Evangélikus Egyház ökumenikus tanácsadója hívta fel a figyelmet a római katolikus egyház protestánsokhoz való viszonyulásában megmutatkozó, szemléletváltást tükröző jelenségekre. Mivel az érthetően nagy visszhangot kiváltott tanulmányra rövidesen visszatérünk lapunkban, az Éghajlatváltozás az ökumenéban című írás „paksi visszhangját” e helyütt csupán a krónikás kötelezettség okán említjük.

A szekcióbeszélgetés egyébként korántsem korlátozódott a katolikus–protestáns feszültségek elemzésére. Bizonyos szempontból ingerültebb reflexiókat váltott ki a protestáns kisközösségekhez, az úgynevezett szabadegyházakhoz való viszonyulás kérdése. Elvileg ugyan jóleső érzéssel nyugtázhatnánk, hogy e közösségek a történelmi egyházak közül még leginkább az evangélikust tartják elfogadható felekezetnek, nyitottságunkat azonban valójában csak mint potenciális utánpótlásbázist értékelik. Miután azonban igen sok evangélikus viszont e közösségek valamelyikében jutott élő hitre, nem üres frázis kijelenteni: kölcsönösen tanulhatunk egymástól.

Akár a felekezeti megosztottság feletti indulatok abszurditásának is minősíthette volna Nagypál Szabolcs azt az általa említett tényt, hogy – ha mélyrehatóan vizsgáljuk – keresztény közösségeink biblikus látása, teológiája tulajdonképpen 99%-ban azonos, és mégis az az egyszázaléknyi különbözőség az identitásképző elem. Valaki már a beszélgetés félidejében rámutatott a felekezeti különbözőségekből eredő konfliktusok feloldásának legcélravezetőbb módjára: „Nem egyházhoz, hanem Krisztus keresztjéhez kell minél közelebb törekednünk – s akkor egymáshoz is egyformán közel leszünk.”

TPK

::Nyomtatható változat::