A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Könnyű lett volna a generációk közötti megbékélésről tartott fórumbeszélgetést egy karlegyintéssel kihagyni, mondván, úgysem vetődhet fel rajta olyan kérdés, amelyet az idő meg ne oldana. Elvégre egy-két évtizednyi türelmes várakozás után már a mostani fiataloknak lesznek gondjaik saját csemetéikkel, és nagy valószínűséggel a most még „fasírtban lévő” generációknak már eszük ágában sem lesz ágálni egymás ellen. Pintér Károly nyugalmazott lelkész és Frenyó Anna ifjúsági referens szópárbaja azonban világossá tette, hogy a mai fiatalokban azért bőven akad kivetnivaló.

Elvégre a fiatalság öntelt, zabolátlan, nagy hangú és tapintatlan, az önfegyelmet nem ismeri, nem neveli önmagát, valamint meglévő értékeit sem tudja megfelelően megmutatni. Ez utóbbira a lelkész egy autóbuszon történt esetet hozott fel: a felszálló idős hölgynek egy vad kinézetű fiatalember adta át a helyét „csüccsenj ide, nyanya, passzolom a stéget!” felkiáltás közepette. Így viszont a nemes gesztus nem vívhatott ki nála maradéktalan elégedettséget. Az ifjúsági referens válaszában azonban éppen azt emelte ki, hogy a dicséretes tett mellett a stiláris bravúrt is lehetett volna értékelni.

A fiatalok kapcsolatai felszínesek, a hűséget nem tekintik értéknek, és amikor tudatosan elfordulnak a hagyományoktól, akkor csak önmagukat csapják be – Pintér Károly példája ezúttal a Balázs-show vendégeit állította pellengérre: ha a modernség jegyében a szexualitás szabadságát hirdeti valaki, miért sírja el magát, ha ő kerül a megcsaltak oldalára? Mert belül a szív legmélyén mégiscsak konzervatív. Frenyó Anna erre válaszolva a Mónika-show hasonló érzelmi világú felnőtt vendégeit hozta példaként, cáfolva ezzel, hogy a szabadosság, a felszínesség kizárólag a fiatalok sajátossága lenne. Hozzátette továbbá, hogy a mai kornak éppen az az egyik nagy vívmánya, hogy a hűséget többé nem a hagyományok kényszerítik az emberre, hanem önkéntes vállalásként születik meg, és így valójában nagyobb értéket képvisel.

Az ifjúság küzd a megszokások, a semmitmondó gyakorlatok ellen, ugyanakkor hiányzik belőlük a rendszeresség, és túlságosan a hangulataik befolyásolják őket. Elvégre nem lehet kedv kérdése, hogy egy fiatal elmenjen-e a vasárnapi istentiszteletre, vagy sem – hangzott a következő lelkészi felvetés. Frenyó Anna erre feltette a kérdést: egy rosszkedvű vagy csalódott fiatalnak vajon használ-e, ha végig kell ülnie egy olyan istentiszteletet, amelyben esetleg nem talál semmilyen kapaszkodót, és csak még jobban elkeseredik, netán meginog a hitében?

A lendületes fórumbeszélgetés még számos hasonló kérdést járt körül – kezdve a keresztény erkölcs világias értelmezésén, az istenélmény nélküli hívők lelkesedésvesztésén át egészen a teológusjelöltek elhivatottságának hiányáig.

A csaknem egyórás „meccs” végén a nyugdíjas lelkész még azzal hökkentette meg a nézőket, hogy bevallotta: ő végtelenül szereti a fiatalokat, és az elhangzott gondolatok legtöbbje nem is tőle származik. Pintér Károly itt tette még hozzá azt is, hogy valamennyi probléma megoldásának kulcsát a felnőtt generáció kezében látja, amelynek elsősorban a példamutatáson keresztül kell hatnia a fiatalokra. Elvégre hiába tartalmazza a Tízparancsolat a szülők tiszteletének szükségességét, a tiszteletet minden esetben ki kell érdemelni.

Az addig fel-felugráló és véleményüket erélyesen kinyilvánító résztvevők megkönnyebbülve vették tudomásul, hogy valójában egy remekül felépített színjáték részesei voltak, amelyben két, egymást kölcsönösen tisztelő és szerető ember játszotta a főszerepet.

A „műbalhé” azonban túl jól sikerült; a fiatalokkal kapcsolatos problémák ilyen összeszedett felsorolása után már nem lehet az általuk felkavart gondolatokat könnyen visszazárni a palackba. E sorok írója – kerek három iksszel a háta mögött – azóta is azon elmélkedik, hogy tényleg sok gond van a mai fiatalsággal. Pedig pontosan ilyen problémás volt ő is. Vagy talán még mindig ilyen…

Nagy Bence

::Nyomtatható változat::