Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Morus Tamást (1478–1535) főleg az Utópia szerzőjeként tartjuk itthon számon, tudjuk róla, hogy Rotterdami Erasmus közeli barátja volt, s azt is, hogy már kortársai is „az angol Szókratésznek” tekintették. Talán színházban vagy filmen láthattuk Robert Bolt Ember az örökkévalóságért című drámáját, amelyben a szerző VIII. Henrik egykori lordkancellárjának állít emléket, aki a lelkiismeretéhez s az egyház egységébe vetett katolikus hitéhez akkor is következetesen ragaszkodott, amikor ezért az életével kellett fizetnie.

Azt azonban már kevesen tudják, hogy a Tower fogságában sínylődő Morus Krisztus szomorúságáról írt latin nyelvű elmélkedést s Erősítő párbeszéd balsors idején címmel egy angol nyelvű vigasztaló iratot, amelynek témája két magyar nemesember, Antal és Vince beszélgetése a mohácsi vész tragédiája után. (E könyv magyarul először a Szent István Társulatnál jelent meg 2004-ben.) Morus Tamásról jogosan alakulhatott ki az a kép, hogy a keresztény humanizmus legjelentősebb képviselője volt. Ám arról, hogy az Utópia szerzője, a vallási tolerancia apostola a gyakorlatban Luther és a reformáció legelszántabb ellenfele volt, már csak az anglista szakma bennfentes kutatói tudnak.

VIII. Henrik Luther-ellenes könyvének szellemi ihletője is Morus volt. Önállóan 1523-ban Responsio ad Lutherum (Válasz Luthernek) címen, neve említése nélkül írt Luther teológiájáról egy vitairatot. Amikor aztán Luther eszméi Angliában is élénk fogadtatásnak örvendenek, amikor a cambridge-i diákok már a White Horse Inn (Fehér Ló) nevű vendégfogadóban Luther tanait kezdik népszerűsíteni, s amikor 1526-ban az első angol nyelvű Újszövetség William Tyndale fordításában a kontinensről csempészáruként megérkezik Angliába, London püspöke megbízza a tudós Morus Tamást, hogy angol nyelven írjon egy értekezést az eretnekek ellen. Morus 1529-ben adja ki először a Dialogue Concerning Heresies (Párbeszéd az eretnekségekről) című munkáját, amelyben a platóni dialógusok szellemében a szerző egy Luther eszméi által érintett diákkal folytat párbeszédet.

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemen Kora-Tudor hitviták címen az Országos Tudományos Kutatási Alap (OTKA) által támogatott kutatás folyik, melynek vezetője e sorok szerzője. A kutatási program keretében november 2–4. között az amerikai egyesült államokbeli Dallasi Egyetem által szervezett szimpozionon két hazai kutató vehetett részt.

Dallas városa nemcsak az 1963-as Kennedy-gyilkosságról nevezetes, hanem ma Texas állam szellemi központja is. Magyarországról a kommunizmus idején elmenekült ciszterci szerzetesek itt alapítottak rendházat és iskolát, melynek az apátja a neves bibliatudós Farkasfalvy Dénes. Az egyetem Morus Tamás Központja az elmúlt három évben immár rendszeresen szervez konferenciát, s minden alkalommal egy-egy Morus-mű kerül terítékre. Első alkalommal az Utópiát vitatták meg, az elmúlt évben a III. Richárdról szóló életrajzát, s idén az eretnekek ellen írt dialógusát.

Lutheránusként s a lutheri teológia mai képviselőjeként igen izgalmas kihívást jelent egy olyan korabeli angliai Luther-képpel szembesülni, amelyen a német reformátor és követői az egyház legveszedelmesebb ellenségeiként, egyenesen démoni figurákként jelennek meg. Morus Tamás hitét, meggyőződését és egyházféltését nem lehet elvitatni. A német parasztháború Morus számára kézenfekvő bizonyítéka volt annak, hogy a lutheri reformáció anarchiához vezet, s riadtan látta, hogy a szabad akarat tagadásával bármilyen emberi felelőtlenséget igazolni lehet. A kérdés azonban az, hogy miként értékeljük Morus már-már hisztérikus kifakadását az eretnekek, jelesül Luther és Tyndale tanaival, bibliafordító munkásságával szemben. Sokan kérdezik, hogy az Európa-szerte ünnepelt humanista miként is lehetett a legszenvedélyesebb eretneküldöző is egyben.

Kétségtelen, hogy Morus a törökök európai hódításáért is a reformációt tette felelőssé, amely szerinte belülről bomlasztotta az eladdig egységes keresztény Európa szellemét. De Morus nemcsak reálpolitikus, hanem a Szentháromságba vetett hithez, Krisztushoz és a Bibliához is (!) ragaszkodó, őszinte keresztény ember volt.

Könnyű és kézenfekvő lenne elfogultságra elfogultsággal válaszolni. Az érzelmi alapú gondolkodásra azonban számos veszély leselkedik. Négy évszázad távlatából őszinte nyitottsággal tekinthetünk vissza a hitviták korára. S ha ilyen nyitottsággal olvassuk Morusnak Luther és Tyndale „pestises eretneksége” ellenében írt vitairatát, akkor egyszerre csak azt vesszük észre, hogy egy teológiai kincsesbányával van dolgunk. Morustól ekkleziológiát tanulhatunk. A könnyen formálissá merevedő sola Scriptura lutheri nézettel szemben Morus a szóbeli hagyomány szerepére mutat rá, hiszen a Szentlélek sokszor írástudatlan embereknek is közvetítette az üzenetet, mint ahogy Péterrel is az élő Isten lelke tudatta, hogy Jézus a Krisztus.

E sorok írója az egyház és a Szentírás kapcsolatáról tartotta referátumát a szimpozionon. Morus Tamás és a bibliafordító Tyndale arról vitatkozott, hogy az egyház vagy a Szentírás elsődleges-e. Úgy látom, hogy a kérdés akkori felvetése bármennyire jogos volt is, mai kiélezése károsnak bizonyulhat. Az evangélium és az egyetemesség (katolicitás) nem lehetnek egymással ellentétes fogalmak. Amiképpen a mai római katolicizmus felfedezte a Szentírást, úgy a mai protestantizmusnak is fel kell fedeznie az egyházat. A mindenkori eretnekek által vágyott „igaz egyház” képével szemben Krisztus egyházának egyetemességéről tanúskodott: „a keresztény egyház itt a földön a jó és rossz keresztények sokasága, egy háló, amivel Krisztus jó és rossz halakat kifog magának, s a búza és a konkoly szétválasztása majd csak az ítélet napján történik meg”. Az eretnekek Morus számára azok a szőlővesszők, amelyek leválnak a szőlőtőről, s így Krisztus egyházából önmagukat zárják ki.

Négyszázötven év távlatából mi már „a tanúságtevők felhőiben” (Zsid 12,1) egymás mellett láthatjuk az egykori ellenfeleket, Morust, illetve Luthert és Tyndale-t. Ugyanannak az igazságnak, az egyetemes keresztény gondolkodásnak egy-egy oldalát képviselték; persze az egykori ellenfelek szükségszerűen csak az érem egyik, illetve másik oldalát láthatták meg. Ma már azt is látjuk, hogy például az idős Luther A zsinatokról és az egyházról című 1539-es írásában már olyan nézetet fogalmazott meg, amely nem áll messze Morus Tamás egyházfelfogásától. Itt Luther az egyház hét jegyéről beszél. Ezek Isten igéje, a keresztség, az oltári szentség, az imádság, a kulcsok hatalma, az egyházi szolgák elhívása, az imádság és a szent kereszt.

Mi, a 21. század elején élő keresztények ugyanúgy tanulhatunk Morus szenvedélyes egyházszeretetéből, mint Luther és Tyndale szenvedélyes evangéliumi hitéből. Ma mindkettőre szükségünk van: evangéliumi élő hitre és ezt a hitet éltető, tápláló, mederben tartó és korrigáló közösségre, az anya-szent-egyházra. Amiért Morus életét adta. A katolikus egyház ezért avatta szentté 1935-ben, halálának négyszázadik évfordulóján. Morus Tamásnak azonban a 21. század elején élő evangélikusok számára is van aktuális mondanivalója.

Fabiny Tibor (ifj.)

::Nyomtatható változat::