Ige+hirdető

Aki titeket hallgat…

Hozzászólás a cikkhez

Ünnepek után vagyunk. Nem egy ismerősömtől hallottam: „Elfáradtam az ünnepekben.” Számukra az év első napjai arra szolgáltak, hogy kipihenjék az ünnepnapokat. Egyik lelkész testvér őszinte szóval vallotta meg a minap levelezőlistánkon, hogy elfáradt a sok igehirdetési szolgálattól advent, karácsony, újév egymásutánjában. Jogos a panasz, hisz nem könnyű az ünnepnapok prédikátori szolgálata. És vajon mi a helyzet a másik oldalon, az igehallgató szempontjából?

Hogy állunk az igehirdető fáradtságával? Emlékszem, szórványlelkész koromban volt olyan karácsony, amikor szentestétől vízkeresztig harminckét istentiszteletet tartottam. Hihetetlen megterhelés – mondhatná bárki. Mégis az volt a tapasztalatom, hogy nem én tartottam az igehirdetéseket, hanem az igehirdetések tartottak engem. Az erő megsokasodott, a kitartás nem esett nehezemre, az esti fáradtság jóleső érzés volt.

S mindennek mi a titka? A felkészülés, a jó szellemi-lelki kondíció? Vagy valami más? Lehet, hogy az idejében való készülés, a kondíció hozzájárulhat az eredményhez, de a lényeg máshol keresendő. Az emberek szavába önmagát belealázó Isten gondoskodik nemcsak a hallgatókról, hanem eszközeiről is. Nemcsak az igehallgatókat táplálja bőséggel, hanem vigyáz szolgáira is, erősíti, támogatja őket. Sokan sokszor és sokféleképpen megtapasztaltuk már ezt.

És mégis, ennek ellenére vannak hullámvölgyek, ahogyan a zsoltáros mondja: elfáradnak, ellankadnak még a legkiválóbbak is… Néha – sajnos ez is tény – van mélypont, netán kiégés is. S ezzel elérkeztünk az igehallgatók felelősségéhez, az igehallgatók feladatához.

Egy gyülekezet élő volta, összetartozása, belső ereje attól is függ: tud-e és hajlandó-e imádkozni az igehirdetőért. Az elvárások nagyok. S ez így is van rendjén. A gyülekezet legyen igényes az igehirdetőjével szemben. Várja el, hogy minden erejét, képességét, tehetségét beleadva váljék az Úristen szócsövévé. De az igehallgató közösség legyen igényes az imádságban is! Abban, hogy a lelkésze bele ne fáradjon a szolgálatba. S tegyen meg mindent azért, hogy a prédikáció olyan emberi háttéren születhessen meg, amely hordozza, emeli, segíti a szolgálattevőt.

Gondoljuk végig a kifáradás kérdését a szorgalmas igehallgató szempontjából is! Nem túl megerőltető számára egy ilyen ünnepi sorozat, mint amely éppen mögöttünk van? Nem fenyegeti az igehallgatót is az, hogy telítődik, hogy ráun a túl sok alkalomra, „hozzászokik” az örömhírhez, s már nem is tud neki igazán örülni?

Megszokásból igét hallgatni nem túl hatékony: ilyenkor mondatok sikkadnak el, a gondolatok elszállnak, a fontos üzenetek elmennek a fülünk mellett. Nem helytálló ez esetben is az, hogy a kevesebb több lenne? S ott, ahol egyetlen igehirdető van, tehát a személyi változatosság sem segít – ilyen a gyülekezeteink java része –, nem válhat olyannyira egysíkúvá az igehirdetés, hogy az igehallgatót már nem éri friss és új impulzus?

A belefáradás reális veszély az igehallgató oldaláról. Ezzel számolni kell lelkésznek és gyülekezeti tagnak egyaránt. De a tudatos keresztény gondolkodás és a lelkipásztori attitűd itt is segíthet elkerülni a bajt.

Nincs olyan igehirdető, aki mindig egyforma színvonalon tud prédikálni. Vannak jobb napok, és vannak ügyetlenre sikeredett teljesítmények. De! Az igehallgató tudatosan képezze magát arra, hogy képes legyen legalább egy mondatot megragadni, tarisznyájába eltenni, magával vinni. Ugyanakkor soha ne feledje, hogy az Úristen ott, akkor és úgy munkálkodik, ahol, amikor és ahogy neki tetszik. Lehet, hogy a látszólag briliáns pillanatból nem értékesít sokat. A fáradt füllel meghallott fáradt szóból pedig mégis olyat hoz elő, ami váratlan s talán nekünk, embereknek logikátlan. Istennek van hatalma arra, hogy saját belátása szerint cselekedjen az igehirdető szavával és a hallgató befogadóképességével.

Ugyanakkor nekünk, igehirdetőknek is feladatunk, lehetőségünk, sőt kötelességünk az imádság. Nemcsak azért, hogy a Lélek járja át az általunk kimondott szót, hanem azért, hogy az igehallgató nyitott legyen, ne fáradjon bele az igehallgatásba, és befogadja azt, amit általunk szól az Isten.

Figyelem, tanulás, edzés, koncentrálás és imádság – ezek a megfáradás elleni vitaminok igehirdetőknek és igehallgatóknak. Ünnepek után és egész évben.

Hafenscher Károly (ifj.)

::Nyomtatható változat::