Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

„Én a zenét a teológia után az első helyre teszem” – írta egykor Luther Márton. Előkelő helyen áll a zene, közelebbről az egyházzene Csorba István életében is, aki már ötesztendős korában erős késztetést érzett arra, hogy a zongorához üljön… És bár azóta eltelt néhány évtized, lelkesedése megmaradt. Egyéb elfoglaltságai mellett 1955 óta (!) dirigálja a budavári evangélikus gyülekezet kórusát.

– A Schütz kórus és az ugyanezt a nevet viselő kamarazenekar évről évre – immár másfél évtizede – karácsonyi-adventi koncerttel kedveskedik a templomba látogatóknak. A tavalyi alkalom programjával két neves személyiségre is emlékeztek…

– Az elmúlt esztendőben a korai barokk zeneművészet egyik legkiválóbb komponistájának és nemzetünk kiemelkedő zeneszerzőjének egyaránt kettős jubileuma volt. A német Dietrich Buxtehude 370 éve, 1637-ben látta meg a napvilágot, és 300 éve, 1707-ben hunyt el. A magyar Kodály Zoltán pedig 125 éve, 1882. december 16-án született, és negyven esztendeje távozott az élők sorából. Indokolt volt tehát, hogy budavári hangversenyünkön az ő munkásságuk előtt tisztelegjünk.

– Ha jól tudom, ezen a koncerten az Ön egyik műve, a Szép hajnalcsillag is felcsendült, mi több, Kodály című verse is elhangzott. Gondolom, a jelenlévők közül sokakat meglepett, hogy Ön verselő is…

– Valószínű, holott a komponálás mellett az írás is jó ideje része az életemnek. Írtam már „alkalmi verseket” családi összejövetelekre, ünnepélyekre, országos evangélizációkra vagy épp a Szélrózsa ifjúsági találkozó verspályázatára. A szívemnek a szonettek a legkedvesebbek; már nyolcvanat papírra vetettem. Mindegyik a zenéhez kapcsolható valahogyan; az első 2005-ben született.

– Tervezi-e, hogy közkinccsé teszi költeményeit, kórusműveit?

– Örömmel venném, ha megjelennének. A szonettek esetében ez még csupán álom; ami a zenei szerzeményeket illeti, velük kapcsolatban már előrébb tartok. Tizenhét olyan zeneművem született, amely hittudományi egyetemünk egy-egy konkrét alkalmához, illetve az intézményhez egykor vagy jelenleg kapcsolódó személyiséghez kötődik. Remélem, nyomtatásban is mielőbb megjelenhetnek majd. Már megvan a kötet munkacíme is: Testvéreimért áldlak.

– Konkrét alkalmakra és személyekre utalt. Például legutóbbi szerzeménye – a Veni Sancte Spiritus! – egyetemünk tanévnyitó ünnepélyén hangzott el. Ugye jól tudom, hogy Ön már a kilencvenes évek elejétől részt vesz a teológián folyó munkában?

– Hosszú út vezetett a teológiára. 1994-ben kerültem oda. Karvezetés–énektanár szakon végeztem, 1955 és 1960 között voltam a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola – ma már egyetem – hallgatója. Sokat jelent számomra, hogy járhattam Kodály Zoltán népzeneóráira, és hogy az ő neves tanítványai közül néhány – például Gárdonyi Zoltán, Bárdos Lajos, Ádám Jenő, Szőnyi Erzsébet vagy Vásárhelyi Zoltán – a tanárom volt. A diploma megszerzése után különböző fővárosi általános és középiskolákban tanítottam, emellett pedig a KISZ Központi Művészegyüttesének szólistacsoportját, később az akkor még Pénzügyi és Számviteli Főiskola nevet viselő felsőoktatási intézménynek a női karát vezényeltem.

– Akkor bizony, ha jól sejtem, mozgalmi dalokat is kellett tanítania…

– Ez igazából nem jelentett problémát a számomra, a maga helyén tudtam kezelni. Egyébként is, abban a korban az ember nem nagyon tehetett mást… Maga az együtt éneklés öröme, a tehetséges tanítványok – a művészegyüttesben például Sebestyén Márta, Oszvald Marika – mindenképpen nagyon sokat jelentettek. És szerencsére nemcsak mozgalmi dalokat énekeltünk, hanem magyar népdalokat, klasszikusokat, más népek dalait és színvonalas új műveket is.

– Mikor és hogyan kapcsolódott be az egyház zenei életébe?

– A Kelenföldi Evangélikus Egyházközségben konfirmáltam 1949-ben a gyülekezet kórusának – amelyet akkor Sulyok Imre vezetett, aki egyébként az idén ünnepli kilencvenhatodik születésnapját – 1952-ben lettem a tagja. Ő kért időről időre, hogy alkalmi műveket, énekfeldolgozásokat komponáljak, így már fiatalon zeneszerzői gyakorlatra tehettem szert. Ugyancsak Sulyok Imre volt az, aki Várady Lajos budavári lelkésznek azt javasolta, hogy engem bízzanak meg az 1955 nyarán Dóka Zoltán akkori segédlelkész alapította budavári énekkar vezetésével. E kórus 1972-ben vette fel a neves evangélikus zeneszerző, Heinrich Schütz nevét.

Az évek során mintegy háromszáz művet adtunk elő, ezek közül néhány az én szerzeményem. Ez idő alatt több százan énekeltek a kórusban. Az alapító tagok közül Madocsai Márta még ma is köztünk van.

Az Evangélikus Hittudományi Egyetemre 1994-ben, az akkori rektor – dr. Reuss András – hívására kerültem. Két évig a főtitkári tisztet töltöttem be, utána a teológusotthon akkori igazgatójának, Zászkaliczky Pál lelkésznek és néhány lelkes hallgatónak a kérésére elvállaltam az egyetem énekkarának vezetését. Ezt a szolgálatot a 2006/2007-es tanév végeztével Wulfné dr. Kinczler Zsuzsannának adtam át. Azóta már „csupán” óraadó tanár vagyok az egyetemen, éneket, zeneelméletet tanítok, harmóniumoktatást tartok.

– Szerényen elhallgatta, hogy Ön mintegy „mellesleg” 1954 óta szervezi az úgynevezett kantátékat, amelyek keretében a Budai Egyházmegye énekkarai lépnek fel Cantate vasárnapján az egyházmegye templomaiban. A budavári evangélikus gyülekezetben presbiter, illetve a zenei bizottság vezetője. Zenei felelős a Budai Egyházmegyében, valamint tagja az országos egyház zenei bizottságának is… Hogy bírja?

– Én, köszönöm, jól; a családom, feleségem, gyermekeim, unokáim már néha nehezebben viselik, hogy keveset látnak. Mégis engednek tevékenykedni, mert tudják, hogy a feladataim elvégzése örömöt jelent számomra. Ezért is jó, hogy ebben az esztendőben sem fogok unatkozni. A megszokott teendők mellett formálódik bennem egy Szélrózsa-dal is az idei találkozó Hol a határ? mottójára. Tavaly új megbízást is kaptam egyházunk egyházzenei bizottságától egy két- és háromszólamú kórusgyűjtemény összeállítására. Ezt a munkát egy fiatal, lelkes és tehetséges énektanárnővel, Bihari Nórával együtt végezzük. Az ilyen feladatokban van már némi gyakorlatom – annak köszönhetően, hogy szerkesztőként működtem közre a karénekeskönyv első kötetének, valamint az Új ének című ifjúsági énekeskönyvnek a munkálataiban –, de szeretem az új kihívásokat is. Örömmel tölt el, hogy tehetem a dolgom, és a zenével foglalkozhatom, ami egyben belső kényszer, kegyelem és hivatás is számomra.

Gazdag Zsuzsanna

::Nyomtatható változat::