A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

A 2008. évi imahét a keresztény egységért a „keresztény imanyolcad” bevezetésének századik évfordulóját ünnepli. A szóhasználat változása mögött a keresztény egységért való imádság fejlődésének története áll, amelyről áttekintést olvashatunk az alábbiakban.

Az imahét százéves évfordulójára választott ige A Thesszalonikaiakhoz írt első levélből való. A szöveg – „…szüntelen imádkozzatok…” (1Thessz 5,17) – az imádság alapvető szerepét hangsúlyozza a keresztény közösségen belül, ahol a közösség tagjai növekednek a Krisztushoz és egymáshoz való tartozásukban. Ez a mondat egy a felszólítások sorában, olyan kijelentés, amelyben Pál apostol bátorítja a közösséget, hogy élje meg Isten adta egységét Krisztusban, hogy a gyakorlatban is az legyen, ami elméletben: Krisztus egy adott helyen látható egy teste.

Áttekintésünk az idei imahét nyolc napja szerkezetének felvázolásával zárul.

Száz évvel ezelőtt Paul Wattson atya, anglikán lelkész, a Megbékélés Társaságának egyik megalapítója (Garrison, New York) bevezette az imanyolcadot a keresztény egységért, amelyet először 1908. január 18. és 25. között ünnepeltek. Pontosan hatvan évvel később, 1968-ban a világ egyházai és gyülekezetei először kaptak segédanyagot a keresztény egységért tartott imahéthez; ezt az anyagot együtt készítette az Egyházak Világtanácsának Hit és Egyházszervezet Bizottsága (ortodox, protestáns) és a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács (római katolikus).

Mára az imahét előkészítésében és ünneplésében való együttműködés az anglikán, a protestáns, az ortodox és a katolikus egyházak, gyülekezetek és közösségek között bevett gyakorlattá vált. Ez az egyszerű tény már önmagában is bizonyítja az egységért való imádság hatékonyságát, és feljogosít arra, hogy a keresztény egységért tartott imahétről mint sikerről beszéljünk, ami örömre és hálára is okot adhat.

Az imahét előzményei

A kétféle évforduló alkalmából az imahét történetére visszatekintve természetesen egyértelmű az, hogy az egységért való imádság nem a múlt század találmánya. Jézus maga imádkozott az Atyához, „hogy mindnyájan egy legyenek”, s a keresztények azóta ezerféle módon tették magukévá ezt az imádságot. Megosztottságunk közepette is a különböző felekezetek keresztényei az egység tudatában imádkoznak Krisztus imájával az összes tanítvány egységéért. Az ortodox egyház ősi liturgiája például felhívja a híveket a békéért és az egységért való imádságra.

Az imahét előzményei a 19. század közepére vezethetők vissza. Az imádság, nem utolsósorban a megosztott kereszténység egységéért mondott imádság fontosságát és szükségességét számos, különféle keresztény egyházi kör és mozgalom hangsúlyozta – többek között az Oxfordi Mozgalom, az Evangéliumi Aliansz és a különböző női imakezdeményezések. 1902-ben III. Joachim ökumenikus pátriárka az összes ortodox egyházhoz írt körlevelében hangsúlyozta, hogy a keresztények egysége „állandóan az imádság és könyörgés tárgya kell, hogy legyen”.

Paul Wattson és Paul Couturier

Amikor Paul Wattson atya megálmodta és létrehozta az imanyolcadot – ami a jelenleg ünnepelt imahét kezdetének tekinthető –, akkor úgy látta, hogy az egység a különböző egyházaknak a római katolikus egyházba való visszatérését jelenti. Ez az elgondolás befolyásolta az imanyolcad időpontjának megválasztását is: január 18. – az akkori római katolikus naptárban „Szent Péter székfoglalásának ünnepe” – és Pál megtérésének ünnepe, január 25. között tartották. Miután 1909-ben a Megbékélés Társasága testületileg beletagolódott a római katolikus egyházba, X. Pius pápa hivatalosan is áldását adta az egységért tartott imanyolcadra.

Az 1930-as évek közepén Paul Couturier lyoni atya új irányt adott az egységért folyó imanyolcadnak. Addigra kezdett elterjedni az imanyolcadon való részvétel a katolikus egyházban és néhány olyan anglikán közösségben is, amelyeknek tetszett a római püspökséggel való újraegyesülés gondolata. Ugyanakkor ezt a megközelítést sok, a római katolikus egyházon kívüli keresztény teológiai alapon elutasította. Paul Couturier atya megtartotta az említett januári dátumokat, de megváltoztatta a szóhasználatot. A hét az „egyetemes imahét a keresztények egységéért” nevet kapta, ami az atya szándéka szerint az egységért való imádkozást jelentette, „Krisztus akarata szerint”.

Hit és Egyházszervezet

Az imahét eredetének vizsgálatakor figyeljünk azonban a keresztény egységért való imádkozás kezdeményezésének egy másik áramlatára is. 1915-ben egy Kézikönyv az imádkozáshoz a keresztény egységért című kiadványt nyomtattak az egyesült államokbeli protestáns episzkopális egyház bizottsága számára a Hit és Egyházszervezet Világkonferencián. A rövid bevezetés hangsúlyozta az abbeli reményt, hogy a különböző közösségek mindegyike imádkozik az egységért, de ez nem jelenti szükségszerűen a fizikai együttlétet. Olyan elvárás sem fogalmazódott meg, hogy „a liturgikus egyházak, mint a római katolikus egyház vagy a szent keleti ortodox egyház” ezt az összeállított anyagot használják. Inkább saját gazdag örökségükből és forrásaikból merítsenek a keresztény egységért mondott imádságokat illetően.

1921-től kezdve a Hit és Egyházszervezet Világkonferenciájának állandó bizottsága jelentetett meg anyagot az „imanyolcad a keresztények egységéért” számára, és javasolta, hogy azt a pünkösdöt megelőző nyolc napon tartsák pünkösddel bezárólag. 1941-ben a Hit és Egyházszervezet Bizottság ezt a dátumot áttette januárra, hogy időben egybeessen a katolikus kezdeményezéssel. Eszerint mindkét irányzat egy időben hívta volna a keresztényeket imádkozni. 1958-tól kezdve a Hit és Egyházszervezet által készített anyagot nagy részben koordinálták a Lyonban készült római katolikus anyaggal. 1960-tól az anyag részleteit is közösen vitatták meg, bár meglehetősen diszkréten, mivel a katolikus egyház akkor még hivatalosan nem támogatta ezeket az ökumenikus törekvéseket.

Az imahét közös ünneplése felé

1. január 25-én, az imanyolcad befejezésekor XXIII. János pápa összehívta a II. vatikáni zsinatot, ami erőteljesen bevonta a katolikus egyházat az ökumenikus mozgalomba. A zsinat végül ajtót is nyitott az Egyházak Világtanácsa Hit és Egyházszervezet Titkársága és a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács közötti hivatalos együttműködés számára. 1966-ban közös konzultációt tartottak az imahétről; ennek eredményeként létrehozták az imahét anyagán dolgozó közös munkacsoportot. Ennek a csoportnak az első „terméke” 1968-ban már használatra készen állt.

1973-tól kezdve minden évben a világ más és más tájáról hívnak össze egy-egy ökumenikus csoportot az imaheti anyagok első tervezetének elkészítésére, amelyet aztán egy közös nemzetközi előkészítő bizottság vitat meg. Az ilyenfajta világ körüli utazás aláhúzza az imahét igazi ökumenikus jellegét. Az imahét közös előkészítésének és ünneplésének ez a hosszú története 2004-ben végül elvezetett az imahét anyagának a Hit és Egyházszervezet és a Keresztények Egységét Előmozdító Pápai Tanács általi közös kiadásáig.

Az idei imahét anyaga a nyolc nap meditációját arra a véleményre építi, hogy a keresztény egységért mondott imádság a spirituális ökumenizmus, az egységkeresés minden más szempontjából alapvető a keresztények között. A meditációk mindegyike az imádság más és más szempontjára hívja fel a figyelmet, és kapcsolatban van egy-egy páli felszólítással, amelyekkel a thesszalonikai keresztény közösséget szólítja meg.

Az első meditáció úgy mutatja be az egységet, mint ami ajándék és feladat az egyház számára, és azon tűnődik, hogy mit jelent „szüntelenül” könyörögni az egységért. A második nap Istenben való bizalomra buzdítja a keresztényeket, és hálaadásra indít, amint az egységért dolgozunk és imádkozunk. Tekintetbe veszi, hogy a Szentlélek az, aki ökumenikus zarándoklatunkat irányítja.

Szívünk folyamatos megtérésének szükségessége – egyénként és egyházként egyaránt – áll a harmadik elmélkedés középpontjában. A negyedik nap felhívása Krisztus-központú imádságra buzdítja a keresztényeket: „Állandóan imádkozzatok az igazságosságért!” Ez arra indít minket, hogy az igazságtalanságra és a szenvedő emberiség szükségeire adott válaszokban együtt munkálkodjunk.

A türelem és az állhatatosság a keresztény életben kéz a kézben járnak. Az ötödik nap arra hív, hogy miközben a Krisztus által óhajtott egységre törekszünk, imádságos figyelemmel kísérjük testvéreinknek az ökumenéhez való hozzáállását. A hatodik nap meditációja arra bátorít, hogy imádkozzunk, hogy Isten kezében készséges eszközök lehessünk a békéltetés munkájában.

A hetedik nap arra emlékeztet, hogy amint megtanultunk együtt reagálni mások nyomorúságára, úgy azt is megtanulhatjuk, hogyan járhatunk együtt imádságban. Tanuljuk meg értékelni, hogy szükségben lévő keresztény testvéreink milyen sokféleképpen fordulnak Istenhez. Az utolsó meditáció a nyolcadik napon számba veszi, hol is tartunk a Lélek által vezetett úton az egység felé. Arra hív minket és egyházainkat, hogy teljes életünkkel újból kötelezzük el magunkat az egységért és a békességért való imádságban és törekvésben. Ez számunkra Isten akarata.

::Nyomtatható változat::