Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Tanuló teológusok, jövőbeli lelkészek serege járta be az országot a böjti hetekben. A hagyományoknak megfelelően nagyböjt öt vasárnapján a hallgatók nagy többsége különböző gyülekezetekbe látogatott el igehirdetési szolgálatot végezni. Idén hatvan magvető járta be az ország százharminc gyülekezetét. Ezek az alkalmak a vendégszolgálók és a gyülekezetek számára is fontos tapasztalatok, emlékek. Mindenkinek megerősítést, lelki felfrissülést jelent megtapasztalni a napjainkban is cselekvő Isten erejét, kinek saját magán, kinek a szolgálatra készülő fiatalokban vagy a gyülekezetek közösségében.

Amint kicsit alábbhagyotta vizsgaidőszak feszültsége, elkezdődtek a szuplikációs felkészülések. A rendszeresen csütörtökön zajló felkészítőket a több napig tartó érlelés időszaka követte, amelyet végül a határidőre megszületett prédikáció koronázott. Az „inasok” szavait – hetente több tíz igehirdetést – a „mesterszemek” átvizsgálták, és egy utolsó, útra indító jó tanáccsal megajándékozva „vonatra tették”.

A második év második félévében minden hallgatónak kötelező egy, ezután pedig félévenként két-két gyülekezetbe ellátogatnia. Különböző egyházmegyékben, lelkészcsaládoknál, ismerősöknél vagy még nem ismerősöknél fordulnak meg. Az elején mindig nagy kihívást jelent az idegen gyülekezet, az idegen környezet a még „formálódó” igehirdetőknek. Mégis nagyon sok pozitív tapasztalattal, tanulsággal, kellemes ismeretséggel térhetnek viszsza a teológusok.

Megérezhetik, hogy ők is az egyházban lüktető élet részesei. Nem csak az előadások és a dolgozatok, nem csak a teológusközösség jelentik számukra a Krisztushoz vezető utat. A szolgálat sok helyre, sokféle helyre elvezet. Kipróbálják a tanultakat, megpróbálják, milyen is az valójában, amire készülnek. Megismerve a lelkészeket, életüket, családjukat, belepillanthatnak abba, hogy milyen is lehet pásztorként valamely gyülekezet közösségében élni. A gyülekezeti tagoktól és lelkészektől kapott visszajelzések, a több száz újra és újra elmondott „Erős vár a mi Istenünk!” és a kézszorítások nagy bátorítást jelentenek a feladatuk nagysága előtt megtorpanó és a készülés nehézségeivel, kérdéseivel szembesülő hallgatók számára.

Mit jelent két vagy három embernek prédikálni? Mit jelent egy nagy- vagy egy kisvárosi gyülekezet? Milyen gondok vannak egy falusi, szórvány- vagy éppen egy nagy, hagyományos gyülekezetben? A böjti hétvégék ezekre a kérdésekre is választ adtak a leendő lelkészeknek.

A gyülekezetekben is különleges alkalom a szuplikáció. Idős nénik, bácsik csodálkoznak el a követésre, a szolgálatra indult „gyermekek” bátorságán. Többéves tapasztalatukkal, érett, több ráncot számláló bölcsességükkel, hitükkel veregetik meg a cseperedő tanítványok vállát. Minden gyülekezet a maga erejével vagy éppen a gyengeségével való küzdelmével, egyéni színével, sajátosságával, Krisztus arcával ajándékozza az Úr küldésében érkezőt.

A nagyböjti időszak kedves és tanulságos emléke az országszerte igét hirdető tanítványok jelenléte. Az egyház így formálódik Urunk egységére – számos közösségével, ifjaival és vénjeivel, gyerekeivel, családjaival együtt – izgalmakon, megérkezéseken, igehirdetéseken és beszélgetéseken keresztül.

Nagy az erejük a hallgatókért közösen elmondott imáknak. Hála és köszönet minden készülő magvetőért mondott szóért és anyagi adományért! Örömet és megerősítést jelent, hogy Jézus követőinek közössége vár ránk, és támogat is bennünket a felkészülésben.

Kalit Eszter, az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológus-lelkész szakos hallgatója (V. évfolyam)

::Nyomtatható változat::