Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2008
- 13
- Szenvedéstörténet bárkásokkal
Egyházunk egy-két hete
Hozzászólás a cikkhez
Szenvedéstörténet bárkásokkal
A hagyománynak megfelelően idén is a Deák téri evangélikus templomban ért véget a Magyarországi Evangélikus Ifjúsági Szövetség (Mevisz) Bárka szakcsoportjának passiókörútja. A nagypéntek esti istentiszteleten Gáncs Péter, a Déli Egyházkerület püspöke Márk evangéliumát idézte. Mint mondta, azzal, hogy Jézus halálakor „…a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt” (Mk 15,38), nincs többé válaszfal Isten és ember között. Isten közvetlenül megszólíthatóvá vált, és ő is közvetlenül szólít meg bennünket. Jézus Krisztus által közvetlen utunk van az Atyához.
A Mevisz 2003 óta rendezi meg azt a sajátos passiójátékot, amelyben mozgássérült és ép fiatalok együtt játsszák el Jézus szenvedéstörténetét. Idén a Vasi Egyházmegye néhány gyülekezetébe (Sárvárra, Kemenesmagasiba, Alsóságra, Kőszegre és Bobára) vitték el a darabot, amelynek révén – céljaik szerint – az evangélium továbbadása mellett a fogyatékkal élők önkifejezését, önértékelésének javulását is elősegítik.
V. J.
::Nyomtatható változat::
|