Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Illő tisztelettel köszöntelek titeket, nyugdíjas lelkészek. Zavarban vagyok. Életkor szerint néhányotok nemhogy apám, de nagyapám lehetne.

Kérlek, ne vegyétek ezt a tegező formát a tiszteletlenség jelének. Jól emlékszem azokra az első lelkészértekezletekre, amelyeken bizony egyik lábamról a másikra álltam, nem tudván az idősebb kollégákat megszólítani. Ebben a helyzetben nagy segítséget jelentett, ha valaki természetes hangon tegezést ajánlott. Próbáltam és változatlanul próbálok nem visszaélni ezzel a megtisztelő lehetőséggel.

Azt szeretném csak mondani nektek, hogy nagyon sokra tartom azt a szolgálatot, amelyet végeztetek. Nem udvariaskodni akarok, hanem valóban érdekel az a kor, amelyben igyekeztetek helytállni, és az a mód, ahogyan akkor és ott lelkészek tudtatok lenni. Jó lenne, ha elmondanátok, hogyan is kerültetek a soproni teológiára. Talán egy evangélizáció hatására vagy talán, ahogy mondani szoktuk, ároni család sarjaként. Meséljetek legendás öreg professzoraitokról: Podi bácsiról, Karnerról, Sólyom Jenőről, az öreg Prőhléről!

Ne titkoljátok el azt sem, hogy egy időben elbizonytalanodtatok a hivatásban, vagy azt, hogy milyen belső feszültségek jellemezték a teológus ifjúságot. De szóljatok nekünk Luther-reneszánsz vagy éppen a lelki ébredés jegyében átvitatkozott éjszakákról, a Lövérekben tett nagy sétákról, az egy életen át tartó barátságról is.

Merre jártatok a világban ösztöndíjasként vagy, ahogy ti mondjátok, stipendiánsként? Hogyan emlékeztek püspökeitekre? Kapi valóban egyházfejedelem volt? Mit tanultatok Túróczytól? De beszéljetek nekünk Dezséryről, Káldyról, sőt Ottlykról is!

Szeretném, ha megtisztelnétek bizalmatokkal, és arról is őszintén szólnátok, hogyan éltétek át az államosítást. Amikor egyszer csak a klerikális reakció képviselői lettetek. Felszólítást kaptatok, hogy a kulákokat zárjátok ki a presbitériumból. Fel kellett olvasni ostoba körleveleket. Iskolázatlan áéhások pökhendi kioktatását kellett végighallgatnotok. Lázadtatok a magatok módján? Éket tudtak-e verni közétek? Mit tettetek, amikor bizonyos szürke ruhás urak bizalmas beszélgetésre hívtak titeket egy füstös presszóba? Féltetek? Mertetek erről egymás között beszélni? Vagy legalább otthon, házastársatoknak?

Apropó, milyen családi élete volt régen egy lelkésznek? Az elvárások közepette hogyan maradhatott természetes és hiteles a nagytiszteletű asszony? Gyakorló apaként kérdezem: ti is pelenkáztatok? Miként rohantatok lázas kicsinyetekkel orvoshoz éjnek évadján? Mit tettetek, amikor kamasz gyermeketek dacosságát észleltétek? És ti, kedves lelkésznők, hogyan ismerkedtetek meg későbbi férjetekkel? Hogyan tudtatok két szoptatás között egy temetést elvégezni? Vagy miként tudtatok egyedül megállni a szolgálatban?

Képesek voltatok mindig újat mondani? Vagy volt-e olyan, hogy a kiégés jeleit éreztétek magatokon? Kihez fordultatok ilyenkor, hogyan tudtatok megújulni? Hogyan éltétek át kollégák vagy akár önmagatok családi vagy hitbeli és hivatással összefüggő válságát?

És igen, az is érdekel, miként készültetek az öregségre. Hogyan tudtátok elfogadni, hogy egyszer csak át kellett adni helyeteket másnak? Némelyek fanyarul nyögdíjról beszéltek, van, aki keserűen azt mondja, hogy őt bizony rugalmazták… Hol és hogyan találtátok meg a helyeteket? Igaz, hogy sokan vasárnapról vasárnapra készültök akkor is, ha már nem álltok szószékre? Vagy hogy némelyek közületek, immár vakon, rendszeresen magnetofonra mondják gondolataikat? Hogyan dolgozzátok fel a szeretett társ elvesztését? Igaz, hogy sokan ősz fejjel tanultatok meg számítógépen dolgozni? Meg hogy a kilencvenhez közeledve is vígan vezettek még autót? Verset írtok, méhészkedtek, unokáztok…

Talán joggal mondjátok József Attilával: „Nem vagyunk mi vén papok.” Ám érdekes a magyar nyelv – tudom, ti is szeretitek! –, tűnődjünk el most közösen ezen a három szón: idős, öreg, vén… Ebben a sorrendben mintha egyre udvariatlanabbá válnánk. Finomkodva idősnek mondunk valakit, semlegesen öregnek és sértő módon vénnek.

Valójában ki az idős? Aki fölött elszálltak az évek. Ti aztán tudjátok, hogy a múló idő görög szava a kronosz. A mitológia kíméletlenül jeleníti meg az elmúlást: Kronosz isten felfalja saját gyermekeit. Aki idősnek tekinti magát, az állandóan a múló évekre gondol. Visszasírja ifjúságát. A tükörben kétségbeesve nézi ráncait és májfoltjait. Amíg lehet, tagadni próbálja korát, de szíve mélyén tudja, hogy mindez reménytelen. Ezért szüntelen megbántva érzi magát, összevont szemöldökkel szemléli a világot és az egyházat. Nem tudja elfogadni, hogy a fiatal lelkészek másként beszélnek, másként öltözködnek, másként prédikálnak. Ő mindig görbe szemmel néz utódjára, amiért az változtatott bizonyos szokásokon. Így aztán örökké keserű és sértődött.

Az öreg szó ennél sokkal melegebb jelentésű. Régen nem számított sértésnek, ha a nagymamát öreganyának nevezték. Még a meséből is tudjuk: „Szerencséd, hogy öreganyádnak szólítottál…” Milyen szépen is mondják a győriek, hogy Öregtemplom. Az öreg ember már nem akarja tagadni a korát. Az öreg lelkész sem. A fának méltóságot adnak a szaporodó évgyűrűk. És ki hallott már olyat, hogy idős fa? Inkább öreg vagy még inkább vén diófáról beszélünk.

Igen, a három közül a vén a legtartalmasabb kifejezés. Nem véletlenül ír a Biblia a gyülekezet véneiről vagy vének tanácsáról. A véneknek élettapasztalatuk van, és át akarják adni a következő nemzedékeknek. A fiatalok pedig rá vannak utalva a vének meglátásaira és tanácsaira. Az egyházban és a gyülekezetekben is!

Az ember, így a lelkész is, a biológia törvényszerűségei folytán lesz idős. Öreggé a másikkal való kapcsolatban, a kölcsönös egymásrautaltságban válik. A vénséget pedig az Isten adja. Nektek is. Az ő ajándéka az élet, de még inkább az, hogy az éveket tartalommal tölthetitek meg. Ezért mondhatjátok a zsoltárossal együtt: „Taníts úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk!” (Zsolt 90,12)

Ilyen vénséget, áldott vénséget kívánok nektek, drága lelkész testvérek. Egy fiatalabb nemzedék nevében köszönöm meg helytállásotokat, hűségeteket. Az Úr áldjon meg és őrizzen meg titeket.

Fabiny Tamás püspök, Északi Egyházkerület

::Nyomtatható változat::