Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

A közelmúltban konzultációt tartottak Krisztus világossága Nagyszeben után címmel a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának kezdeményezésére az intézmény székházában. A tanácskozáson a múlt év szeptemberében Nagyszebenben megrendezett harmadik európai ökumenikus nagygyűlés magyarországi delegátusai és résztvevői közül vettek részt mintegy húszan.

A jelenlévők a Magyar Katolikus Egyház, a Magyarországi Református Egyház, a Magyarországi Evangélikus Egyház, a Magyarországi Baptista Egyház, a Magyarországi Metodista Egyház delegációjának tagjaiként, illetve a Jézus Testvérei Ökumenikus Diakóniai Rend, a Keresztény Ökumenikus Baráti Társaság, valamint a Fokoláre Mozgalom küldötteiként voltak a nagyszebeni nagygyűlésen.

A február végi konzultáció alkalmával elsősorban személyes élményeiket osztották meg egymással. Az alábbi megállapítások visszatérő motívumként hangzottak el, így a résztvevők közel fél esztendő alatt letisztult „kollektív élményének”, konszenzussal megszületett észrevételeinek is tekinthetők.

A reggeli áhítatok és általában a spirituális rendezvények felemelő hitbéli indításai voltak minden napnak és biztos lelki pillérei az egész nagygyűlésnek.

A plenáris ülések és a fórumok főelőadásai magas színvonalúak, továbbgondolásra és elemzésre méltóak. Az informális találkozók és találkozások a megélt ökumenének emlékezetes alkalmai voltak ökumenikus és felekezeti, valamint nemzeti és nemzetközi értelemben egyaránt.

A világi, politikai köszöntések és felszólalások mind a román állam, mind pedig az európai intézmények részéről nagy elismeréssel és elvárással szóltak az egyházaknak a társadalomban betöltött szerepéről általában és az európai integráció folyamatában való szerepéről konkréten.

Sajnálatos módon sem a plenáris üléseken, sem a fórumokon nem volt lehetőség interaktív tanácskozásra, emiatt sérült a nagygyűlés dinamikája.

A protestáns jelenlét mintha tudatosan mellékszerepet kapott volna a plenáris ülések felszólalóinak számát és a felszólalások napirendben való elhelyezését illetően is.

A Román Ortodox Egyház sikeresen, de nem minden esetben testvériesen és nem a befektetett energia arányában igyekezett profitálni a nagygyűlésből.

A nagygyűlésen sokak számára éles kontúrral jelentkezett a nyugati és a keleti kereszténység közötti különbség. Olykor azonban úgy tűnt, hogy a töretlen apostoli hagyomány értelmezési különbsége mentén polarizálódik a három nagy egyháztest. Mindezt csak tovább komplikálta, hogy az Európai Egyházak Konferenciájában mint intézményben az ortodoxok és a protestánsok vannak együtt.

A romániai magyar eredetű, nyelvű és kultúrájú egyházak nem tudták igazán javukra fordítani a nagygyűlésnek azt a jellegét, hogy a házigazda nem a Román Ortodox Egyház volt, hanem az a két nagy európai nemzetközi/ökumenikus szervezet, amelynek az érintett magyar egyházak (is) saját jogon tagjai. A magyarországi egyházak – sok-sok tiszteletreméltó igyekezetük ellenére – ezen a jelenségen nem tudtak igazán változtatni.

Sajnálatos módon fel-felbukkantak olyan jelenségek is, amelyek az elmúlt idők diktatórikus, a magyar kisebbséget diszkrimináló módszereire emlékeztettek.

A gyakorlati, logisztikai, szervezési színvonal sokszor olyan volt, hogy kifejezetten nehezítette a tartalmi, tanulmányi, spirituális értékek közlését és fogadását, valamint az ökumenikus testvériség gyakorlását.

A fenti felsorolás, amely a „ragyogóbb” élményekkel kezdődik és az „árnyasabb” tapasztalatok felé halad, öszszességében azonban pozitív és ígéretes, hiszen a résztvevők egy percre sem feledték, hogy „a felhők felett mindig süt a nap”. Ezért legyen a szervezőké, a fáradozóké a köszönet és Istené a dicsőség.

A megbeszélésnek vissza-visszatérő motívuma volt a Romániában élő egyházak ökumenikus együttműködésének az a hiányossága, amely az említett „árnyas” tapasztalatok végső magyarázata. Elismeréssel vettük számba azokat az igyekezeteket, amelyek az előkészületek során azt a két fontos célt tűzték maguk elé, hogy a romániai egyházak írják alá a Charta Oecumenicát, valamint hogy életre hívják a Romániai Egyházak Ökumenikus Tanácsát. E két nagy feladat még mindig megoldásra vár. A jelenlévők annak tudatában is, hogy a nagyszebeni hivatalos mandátumuk már lejárt, jó bizonyossággal erősítették meg, hogy e célok megvalósulása érdekében az ökumené iránt elkötelezett magyarországi egyházak is bizonyára lehetőségük szerint készek „jószolgálatot” vállalni.

Ugyanebben a témakörben nem titkolták azt a véleményüket sem, hogy a két nagy európai egyházi szervezet éppen a nagygyűlés előkészületeinek apropóján talán többet tehetett volna a két konkrét cél megvalósulása érdekében, ami pedig áldásos következményekkel járt volna mind a nagygyűlés részleteire, mind pedig az azt követő romániai ökumenikus együttműködésre. Ezen a ponton külön hangsúlyt kapott a Romániában élő görög katolikusok helyzete.

A nagygyűléseknek, tanácskozásoknak, ugyanúgy, mint a törvényeknek, könyveknek, beszédeknek és prédikációknak, igazi megméretése és megítélése a hétköznapokban történik az által, hogy ott mennyi és hogyan valósul meg tartalmukból, üzenetükből. Ugyanakkor a megvalósulást az emberi hozzáállás segítheti, illetve gátolhatja. E konzultáción részt vevők az iránt kötelezték el magukat, hogy e nagy jelentőségű ökumenikus találkozó áldása ne csak a hitvallásos címben, hanem a mindennapos tapasztalatban is egyre inkább megvalósuljon.

Ennek jegyében a résztvevők jövőbeli feladatul tűzték ki önmaguk számára a nagygyűlés üzenetének tanulmányozását, az „ajánlások” – magyarországi viszonyokra értelmezhető vagy alkalmazható – jelentésének és jelentőségének megvizsgálását. A következő megbeszélés időpontjául május 15-ét, az egyház „születésnapját” követő csütörtöki napot jelölte meg.

A megbeszélést igehirdetés, énekmondás, imádság, áldásmondás és szeretetvendégség keretezte, s ezek is azt erősítették, hogy Jézus Krisztus világossága ragyog mindannyiunkra.

Dr. Bóna Zoltán református lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának főtitkára

::Nyomtatható változat::