Kultúrkörök

Könyv mint útmutató és mint kínzóeszköz

Hozzászólás a cikkhez

Két egyesült államokbeli hölgy járt a hónap közepén az Eötvös Loránd Tudományegyetem Néprajzi Intézetében. Múltat kerestek, mégis örökséget hoztak magukkal Budapestre. Patai Rafael (1910–1996) leányai – Daphne és Jennifer – először jártak azokon a helyeken, ahol édesapjuk, a neves tudós gyerekeskedett és tanult, mielőtt elhagyta volna Magyarországot, ahol nagyapjuk, Patai József a Múlt és Jövő című folyóiratot alapította. Egy többkötetes napló helyszínei teltek meg számukra értelemmel.

Voigt Vilmos professzor meghívására 1993-ban Patai Rafael a Biblia istennőiről tartott előadást a tanszéken. Apjuk nyomdokaiba lépett – bár a tudomány más területein dolgozó – leányai a zsidó folklór és mitológia világhírű kutatójának munkásságát vázolták.

Mindig volt olyan téma, amely felkeltette Patai érdeklődését. Nem volt olyan időszak, amikor ne érezte volna, hogy a tudománynak vannak fehér foltjai. Bár először a rajzhoz vonzódott, nem pedig a zsidó kultúrával kívánt foglalkozni, mégis ennek számos területén vált úttörővé. A rabbiszemináriumot csak azzal a feltétellel végezte el édesapja tanácsára, ha nem kell rabbiként szolgálnia. Ezzel párhuzamosan nyelveket tanult, elsősorban keletieket, megszeretve az arabot. 1936-ban a jeruzsálemi Héber Egyetemen doktorált kulturális antropológiából, elsőként szerezve meg a tudományos fokozatot ebben a felsőoktatási intézményben.

Érdeklődését ekkor már a hagyományok, a zsidó folklór, a bibliai szokások kötötték le. Sőt egész életében a Bibliával, a héber kultúrával és folklórral foglalkozott. Előbb választott hazájában, Palesztinában, majd az otthonává vált Egyesült Államokban, de mindvégig szem előtt tartva szülőhazáját és magyar zsidóságát.

Írt a víznek a régi bibliai és talmudi kor zsidóságának életében betöltött szerepéről, a víz folklórjáról a vallási szokásokban, arról, milyen helyet foglal el ember és templom az ókori zsidó mítoszban és rítusban. Noéról és gyerekeiről elmélkedve az ókori zsidók hajózási szokásainak kutatásához nyitotta meg a kapukat. De evezett veszélyes vizekre is: foglalkozott a bibliai istennőkkel is. Azokkal a pogány asszonyokkal, akikben a bibliai héberek hittek, akiket imádtak, és akiknek tisztelete a talmudi korban is élt. Mondhatnánk, a híres tudós szentségtörést követett el, mikor őket kutatta az Írás ellenséges véleménye ellenére, ám témafelvetéseivel mindig új csapásokat jelölt ki.

Patai Rafael a zsidó nép múltját, életmódját és kultúráját kereste, de leányai szerint mindig a tudomány oldaláról közelített a Biblia világához, annak ellenére, hogy rabbi is volt. Hite, meggyőződése azonban annyira személyes volt, hogy a két testvér – kérdéseimre – nem tudta teljes határozottsággal állítani, hogy édesapjuk hívő ember volt-e. Az a tudós, akihez ennyire közel állt a Szentírás világa, akinek fontosak voltak a zsidó szokások, alig gyakorolta őket. A jom kippurt is csak a halála előtti években kezdte ünnepelni.

Leegyszerűsítve tehát műveinek vezérfonalát: írásai vagy zsidó, vagy arab témájúak. Ahogy maga is vallotta, „a zsidó kultúra a Közel-Keleten fejlődött ki, s a zsidók történetének az a része, amely az arab országokban játszódott le, a zsidó történelemnek a legdicsőségesebb korszakai közé tartozik”.

Az arab kultúra iránti érdeklődését és annak eredményeit azonban utóbb olyan célokra használták fel, amelyek ellen az 1996-ban elhunyt Patai Rafael már nem tiltakozhatott. Az eredetileg 1976-ban megjelent The Arab Mind című könyvét a 2001. szeptember 11-i merényletet követően újra kiadták. Néhány évvel később, amikor kiderült, hogy Irakban, az Abu Graib börtönben amerikai katonák iraki foglyokat kínoztak, a felelősségre vont elkövetők Patai fenti könyvére hivatkoztak. Mintegy az arab foglyok kínzására írt katonai tankönyvként kezelték, amely egyértelmű módszereket kínál a rabok szexuális megalázására. Pedig Patai Rafael csak az arabok hétköznapjaiba, szokásaiba kívánt bepillantást nyújtani.

A szerző nem cáfolhatta már e vádakat; helyette lányainak kellett megvédeniük apjuk becsületét, de egyúttal a tudomány tisztaságát is. Hiszen az Egyesült Államok kormánya – az eset kapcsán – igyekezett megtiltani, hogy a katonaság az antropológiai kutatások eredményét felhasználja. Mintha az antropológiai tudás más lenne, mint bármely egyéb tudomány által közvetített tudás! Mintha egy kutató, egy tudós elsősorban az emberiség elleni merényletet tervezne minden egyes munkájával!

A magából kifordult világban – úgy tűnik – a vallási néprajz már fegyver is lehet.

Veres Emese-Gyöngyvér

::Nyomtatható változat::