Napról napra

Hozzászólás a cikkhez

Áldott a mi Urunk Jézus Krisztus Istene és Atyja, aki nagy irgalmából újjászült minket Jézus Krisztusnak a halottak közül való feltámadása által élő reménységre. 1Pt 1,3 (Róm 11,29; Ézs 54,7; Jn 20,19–29; 1Pt 1,3–9; Zsolt 122) Évről évre ünnepeljük a születésnapunkat. Szinte nem is tudtunk a születésünkről, mégis mi ünnepeljük, pedig sokkal inkább édesanyánk ünnepének kellene lennie. Csak később eszmélünk rá, hogy életet nyertünk, mert a fájdalmak sokasága nem a miénk. Valami hasonló az, amit Atyánk Fiában, Jézusban tett és tesz értünk. A szülés fájdalmai övéi voltak a kereszten, a vér, mely értünk ömlött, belőle áradt, az élet pedig a miénk lett. Isten Lelke ad ma is életet, ha megfogan szívünkben. Ezért minden új nap új kegyelem. Lehetőség, hogy az élet szívünkben megfoganjon. Az az élet, melyet szüleinken keresztül nyertünk, erre a világra szól. Az az élet, melyet Jézus által nyerünk, átvisz ebből a világból az örökkévalóságba.

Egykor sötétség voltatok, most azonban világosság vagytok az Úrban: éljetek úgy, mint a világosság gyermekei. Ef 5,8 (Mik 7,9c; Ézs 42,10–16; 1Pt 2,11–17) Gyermekkori emlékeim egyike a sötét szoba félelmetessége. Bizonyára nem vagyok egyedül ezzel… Minden félelmünk – lelkünk mélyén is – a sötétségből táplálkozik. Félünk, mert tudjuk, hogy van rossz. Mert érezzük, hogy elérhet minket is. Félünk, mert tudjuk: reális valóság. A sötétség bennünk van, együtt kell élnünk vele, pedig szabadulni szeretnénk tőle. A napfény biztonságot ad, de belső félelmeinktől nem tud megszabadítani. Jézus nem véletlenül nevezte magát a világ világosságának, mai szóval félelmeink eloszlatójának. Engedd, hogy szavának áldott fénye minél mélyebbre hatoljon a lelkedben!

Meg is szabadít engem az Úr minden gonosztól, és bevisz az ő mennyei országába. Övé a dicsőség örökkön-örökké. 2Tim 4,18 (Zsolt 27,10; Jób 42,7–13/14–17/; 1Pt 2,18–25) Valaki így fogalmazott: a vallások különböző utak Isten felé. Ahogy egy hegycsúcsra különböző utakon juthatunk fel, ugyanúgy különböző utakon érhetjük el Istent. A gond „csupán” annyi, hogy Jézus nem azt mondja: „Én vagyok az egyik út”, hanem: „Én vagyok az út, az egyedüli.” Minden vallásos erőfeszítésünk erről szól: keressük a kiskaput, melyen bemászhatunk, besurranhatunk vagy éppen benyomulhatunk Isten országába. Isten királyságába azonban csak Jézus tud bevinni. Vagy ő visz be, vagy kívül maradsz!

Krisztus mondja: „Ha valamit kértek tőlem az én nevemben, megteszem.” Jn 14,14 (Zsolt 80,19b; 1Pt 1,22–25; 1Pt 3,1–7) Mennyire körültekintőek az azzal kapcsolatos jogszabályok, hogy miként lehet valakinek a nevében eljárni! Aki más nevében jár el, annak mindent a meghatalmazójával összhangban kell tennie. Ez a titka a Jézus nevében elmondott kéréseinknek, ez a megfejtése sok meg nem hallgatott imádságunknak. Jézustól kérni csak vele összhangban lehet. Kéréseink alapja innentől kezdve nem vágyaink kielégítése, hanem Isten országának építése ezen a földön. Mindaz, ami ebbe „belefér”, bizton számíthat meghallgatásra. Minden kérés előtt egyeztess, vagy bátran kérj, de ne csodálkozz, ha mégsem…

Sokan hallgatták, és álmélkodva így szóltak: „Honnan veszi ezeket, miféle bölcsesség az, amely neki adatott, és miféle csodák ezek, amelyek keze nyomán támadnak?” Mk 6,2b (Ézs 29,14; Jn 17,9–19; 1Pt 3,8–12) Aki kicsit is ismeri az egyház történetét, amely emberek története is, az láthatja: amit Jézus követői cselekedtek, az a missziói eredmény, melynek eredményeképpen ebben a hazában keresztényként gondolkozhatunk, emberfeletti munkának a következménye. Az egyház és a benne élők mindig emberfelettinek köszönhetik azt, amit elértek. Az egyház soha nem a világ erőiből építkezik, hanem az eljövendőből.

Arra törekszünk, hogy kedvesek legyünk neki. 2Kor 5,9 (Zsolt 16,8; Lk 23,50–56; 1Pt 3,13–17) Mára a kereskedelemben általánossá lett az a vélekedés, hogy csak annak van sikere, aki el tudja fogadtatni magát másokkal. Azaz: a jó eladó kedves, szimpátiát ébresztő. Mégis, sokaktól hallom, olyanoktól, akik a kereskedelemben dolgoznak, hogy milyen nehéz kedvesnek lenni. A kedvesség valójában állapot: vagy van, vagy nincs. Többnyire sajnos nincs, ezért borzasztó nehéz eljátszani, és rettenetesen kimerítő is. A könnyen jövő kedvesség titka: összehangolt állapotban lenni azzal, aki minden kedvesség és szeretet forrása. A kedvességet ne az emberek előtt keresd, hanem Isten előtt, s akkor az emberek előtt is kedves leszel.

Pál írja: Intünk titeket, úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták az Isten kegyelmét. 2Kor 6,1 (1Móz 8,21; Jn 12,44–50; 1Pt 3,18–22) Világunkban teljesen elfogadottá vált, hogy minden lecserélhető és eldobható. Mégis fájdalmas látni ezt a pazarlást akkor, amikor személyesen minket érint. Amikor a mi gyerekeink legyintenek szeretetteljes szavainkra, amikor a mi életünkről mondják: köszönjük, de nem kérjük. Isten, aki az embert a maga képére teremtette, hallatlanul nagyra értékelt minket. Sőt Jézus halálában azt mondja: értékes vagy, megéred nekem, hogy magamat érted halálra adjam. Nos, Isten így tekint ránk, és ezt várja el tőlünk is. Amit ad, azt úgy adja, hogy becsüljük meg, mint akik nem hiába kapták a legnagyobbat, a kegyelmet.

Sándor Frigyes

::Nyomtatható változat::