Élő víz

A B I B L I A É V E

Hozzászólás a cikkhez

Amikor ezt a levelét írta, Pál Efezusban, a mai Törökország nyugati partvidékén tartózkodott. Innen csak néhány kilométerre feküdt Kolossé, ahol a fiatal keresztény gyülekezet vezetõje Filemon volt, Pál egyik tanítványa és „lelki gyermeke”.

Filemon, mint minden házbirtokos, szolgákat tartott, köztük Onézimuszt is, aki valamilyen okból megszökött tõle. Efezusba menekült, s ott találkozott a fogoly Pállal. Tõle hallott elõször Jézus Krisztusról, a megfeszített és feltámadt Messiásról, aki rabszolgahalált halt, jóllehet szabad ember volt, és bûnt sem követett el soha. A valószerûtlen örömhír átjárta a szökött rabszolga szívét, és átformálta az életét. Pálnak ezen a ponton kellett szembenéznie a sikeres evangélizáció dilemmájával: magánál tartson és megvédelmezzen egy szökött rabszolgát, aki meglopta az õ szeretett lelki gyermekét?

Pál „megoldása” az, hogy a rabszolga és ura közé áll, igyekezve megérteni mindkettõ szempontjait. Filemont kérleli, arra hivatkozva, hogy bizonyos értelemben egész „új” életével tartozik neki. Meg akarja gyõzni õt, hogy észrevegye: Onézimusz már megváltozott, és igazán „hasznossá” vált Krisztusban. A legjobb persze az lett volna, ha Pál maga mellett tarthatta volna Onézimuszt, de tudta, hogy ha nem küldi vissza Filemonhoz, akkor lehetetlen lesz a megbocsátás és a kiengesztelõdés, és a keresztény szeretet sérül. Ezért hát rábízza a levelet, és visszaküldi, de úgy, hogy tudatja Filemonnal: a szolgával együtt a „saját szívét” is visszaküldi hozzá.

Pál nem állt egyik fél oldalára sem, de mindkét oldallal azonosult. Nem kérte számon Filemontól, miért volt annyira elviselhetetlen rabszolgatartó, hogy Onézimusznak el kellett szöknie tõle, kockáztatva a halálbüntetést is. De Onézimuszt sem vádolta azzal, hogy tolvaj és szökött rabszolga lett belõle.

Kettejük között állt. Õ volt az egyetlen kapocs, amely ezt a két embert még egyáltalán összekötötte. Õ választotta el Onézimuszt a halálbüntetéstõl és Filemont attól, hogy megbukjon mint keresztény.

A megbocsátás dokumentuma

Pál legrövidebb levelének létjogosultságát sokan megkérdõjelezték az újszövetségi kánonban. Egy ilyen rövid, személyes levélnek vajon lehet-e komoly teológiai üzenete?

A levélben azonban sokkal több van, mint sokan gondolnák. Pál két elkeseredett ember, egy dühödt rabszolgatartó és egy szökött rabszolga közé áll. A lehetetlennek tûnõ megbocsátást és kiengesztelõdést szolgálja. A megbocsátás és az abból eredõ, mélyebb tartalmú kiengesztelõdés pedig nem valami elvont, haszontalan keresztény képzelgés: elég, ha napjaink kül- vagy belpolitikai harctereire nézünk. Mintha semmi másra nem is lenne szükség igazán, csak erre.

„Ha tehát engem társadnak tartasz, fogadd õt úgy, mint engem. Ha pedig valamivel megbántott vagy tartozik, azt nekem számítsd fel”

E rövid õskeresztény dokumentum tehát bepillantást enged a keresztény hit lényegébe. Pál a rabszolga és ura között áll, magára véve mindazt a fájdalmat, amelyet egy széttört kapcsolat jelent. Minden bizonnyal Jézus Krisztustól tanulta ezt, aki Isten és az ember közé állt, magára véve az ember bûnének és Isten fájdalmának terhét. Aki maga lett a megbocsátás és a kiengesztelõdés útja. Pál e levelében nem is tesz mást, mint Krisztust imitálja.

Magyar Bibliatársulat

::Nyomtatható változat::