ÉnekKincsTár

Hozzászólás a cikkhez

Szentháromság idejének utolsó idõszaka „az utolsó dolgokról”, az egyház élete célhoz érkezésének és Krisztus királysága teljességre jutásának a végsõ eseményeirõl prédikál. A halál, feltámadás, ítélet, örök élet és örök kárhozat ténye tárul itt elénk az egyházi év isteni drámájában, amely éppen ezekben az összefüggésekben olyan csodálatosan megmutatja Krisztus hatalmát.

A Szentháromság ünnepe utáni huszonnegyedik vasárnap a halálban is megmaradó élet örömérõl és dicsõségérõl szól. Az evangéliumban (Mt 9,18–26) Jairus leányának feltámasztásával hirdeti Krisztus Urunk, hogy van szabadulás a halálból, mert õ isteni hatalmával mennyei életet ajándékoz. Az epistola (Kol 1,9–14) keresztény reménységünk alapját láttatja meg Krisztusban, aki felkészít e földön a mennyei életre, részt ad a szentek örökségében, kimentve a sötétségbõl a világosságra.

A vasárnap graduáléneke Luther Márton mûve, a Már megyek békén, örömmel (EÉ 500): Simeon canticumának (Lk 2,29–32), a Nunc dimittisnek szabad átköltése, amely a napzáró zsolozsma, a kompletórium fõ tétele, és amelynek az óegyházban szilárd helye volt február 2-án, Mária tisztulásának ünnepén. E híres bibliai helynek egész sor költõi feldolgozása ismeretes a reformáció korából, de egy sem közelíti meg Luther énekének szépségét. A kutatók ezt a hatást a strófafelépítés csodálatos szabadságának tulajdonítják: „A békés odaadás és csöndes öröm érzését nem is lehetne tökéletesebben kifejezni, mint egy nyolc és egy négy szótagos sor kétszeri váltakozásával, amelyet két hét szótagos sor zár le.”

Az ének 1524 elsõ hónapjaiban íródott, és a wittenbergi énekeskönyvben a „de tempore” énekek csoportjába besorolva jelent meg. Luther 1542-ben felvette a temetési énekek közé is.

Egyes vélekedések szerint a dallam szerzõje Johann Walter; mások azt gondolják, Luther dallamát Walter csak átdolgozta. Bárhogyan történt is, egy biztos: az ének a 16. század Tenorlied-stílusának legjobban sikerült darabjai közé tartozik. Szólóénekrõl van szó, mely csak Luther tekintélye miatt került be a korabeli énekeskönyvekbe. Manapság pedig azért, mert a szöveg és a dallam is Luther legjobbjai közül való.

A négy versszakból álló ének dallama dór modusú, jellegzetessége az elsõ sor két felfelé törekvõ kvint hangköze, mely által már az ötödik hangnál elérjük az alaphang oktávját. A következõ sorok a szeptimrõl, illetve a kvintrõl ereszkednek le, finom ritmikai játékokat alkalmazva.

Énekünk elõször a 18. században jelenik meg a magyar énekeskönyvekben. A megjelenés helye világosan mutatja azt a kettõsséget, amelyrõl már korábban szó volt: az egyik gyûjtemény a halotti énekek között közli, a másik Mária tisztulásának ünnepét tünteti fel.

„Elmégyek örömmel s vígan, / mint Úr akarja, / szívem, lelkem vagyon bátran, / mert meglátja, / hogy amint megígérte, / halálom lesz csak álom. // Ezt míveli a te Fiad, / az én Megváltóm, / mert õt nékem megmutattad, / s már jól látom, / hogy légyen idvességem / éltemben s halálomban. // Ezt mindennek ingyen adtad, / s országára / az egész világot hívtad / boldogságra, / te drága igéd által, / mely mindenütt hallatik. // Õ igaz világosságok / a pogányoknak, / kiknek nincs semmi világok, / hogy lássanak, / õ te Izráelednek / dicsõsége, öröme.” (Zengedezõ mennyei kar, második típusú bõvített kiadás, 1735, 213.)

Legközelebb az 1955-ös Dunántúli énekeskönyv eleveníti fel az éneket; Túrmezei Erzsébet fordításában, az eredetihez hû négy strófával jelenteti meg a Halál, ítélet, örök élet címû fejezetben.

Dietrich Buxtehude (1637–1707) orgonakorálja (BuxWV 76) négy versusban – Klag-Lieddel kiegészülve – dolgozza fel az éneket, a negyedikben a dallam tükörfordítását adva. Johann Sebastian Bach (1685–1750) Mit Fried und Freud ich fahr dahin címû kantátája (BWV 125) 1725. február 2-ára készült. A keretversszakok változatlan formában, a belsõ két strófa szabad átköltésben gazdagítják Mária tisztulásának ünnepét.

Ecsedi Zsuzsa

::Nyomtatható változat::