Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Adjatok hálát az Atyának, aki alkalmassá tett titeket arra, hogy a szentek örökségében, a világosságban részesüljetek. (Kol 1,12)

Szentháromság ünnepe után a 24. héten az Útmutató heti és reggeli igéinek kulcsszava a halál, amely a bûn zsoldja. De mi halálunkban is az élõ Krisztushoz tartozunk! Vallom: „Az én testem a feltámadás reménységében nyugoszik!” (GyLK 677) „A boldog feltámadás reménye alatt!” – ezt hirdeti halottak napján a temetõi fejfákon lévõ öt betû: ABFRA. Luther szerint „a halál nem más, mint tiszta kegyelem; sõt az élet kezdete. Nem tesz egyebet, mint elporlasztja, ami Ádámtól született, hogy Krisztus éljen bennünk egyedül.” Ó, Uram! „Megismerteted velem az élet ösvényét, teljes öröm van tenálad.” (Zsolt 16,11; LK) „Halál, hol a te diadalod? (…) De hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által!” (1Kor 15,55a.57) „Õ a láthatatlan Isten képe (…), õ a kezdet, az elsõszülött a halottak közül…” E Krisztus- himnuszban hétszer olvasható a minden kifejezés. Õ Isten, s „békességet szerzett a keresztfán kiontott vére által” (Kol 1,15.18.20)! Vezérigénkben az Isten világossága szentséget, igazságot, szeretetet, dicsõséget és életet jelképez (lásd Magyarázatos Károli-Biblia, 1709. o.). A vérfolyásos asszony meggyógyítása és Jairus „alvó” leányának feltámasztása egyaránt a hit gyõzelmét és életre megtartó erejét hirdeti a halál felett: „Bízzál, leányom, hited megtartott téged.” – „A leányom most halt meg, de jöjj, tedd rá a kezed, és élni fog.” (Mt 9,22.18) Urunk élõ igéjével és isteni teljhatalmával feltámasztotta a naini ifjút is, megszánva síró, özvegy édesanyját: „Ifjú, neked mondom, kelj fel!” (Lk 7,14) S most „nektek, barátaimnak mondom: Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet” (Lk 12,4)! Õ megszabadít a hamis emberfélelemtõl, és igaz istenfélelemre int! A prédikátor szerint „bizony minden hiábavalóság”, mert az Isten minden teremtményének azonos a földi sorsa: „…mindegyik porból lesz, és újból porrá lesz mindegyik…” (Préd 3,19–20) Ám Pál szerint Isten diadalmenetben hordozza halandó embergyermekeit, alkalmassá teszi s felhasználja õket evangéliuma hirdetésére: „Mert Krisztus jó illata vagyunk Isten dicsõségére mind az üdvözülõk, mind az elkárhozók között: ezeknek a halál illata halálra, azoknak az élet illata életre.” (2Kor 2,15–16) Urunk élõ igéje bizony szétválasztja az embereket; akik õt elutasítják, azok saját maguk választják az örök halált! A fõpapok és a farizeusok még a halott Jézus e korábbi kijelentésétõl is féltek: „Három nap múlva feltámadok!” (Mt 27,63) Ám e két „csalás” – Jézus a Messiás, és feltámadt mint Isten Fia – ma is csak hitetés sokak számára… De meglátja õt minden szem, és János már láthatta az élõ Krisztus megjelenését: „Ruhájára és derekára az a név van írva: Királyoknak Királya és uraknak Ura.” (Jel 19,16) Az õ szent neve még: Hû és Igaz s az Isten Igéje. – Könyörögjünk: „Ó, maradj velünk, Krisztusunk (…), / Szent igéd tiszta fényt hintsen (…) Mi igédben élünk-halunk, / Míg hozzád mennybe juthatunk…” (EÉ 259,1.6)

Garai András

::Nyomtatható változat::