Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

A magasba emelkedõ haranggal együtt több száz sárszentlõrincinek, valamint ebbõl a gazdag múltú faluból elszármazottnak és vendégnek emelkedett a szeme, a szíve az ég felé október 26-án. Az új harang toronyba emelésével, azaz helyére érkezésével egyként élhettük át a történelem helyrezökkenésében lelkünk nyugvópontra kerülését. Mert hát a sárszentlõrinci templomtoronynak viharos múltja van. Nemcsak az õt évszázadok óta szaggató szelek miatt, hanem a benne lakó – hol három, hol kettõ, hol egy – harang sorsát tekintve is.

Háromnak indultak, most ismét hárman vannak. Legutóbb a II. világháborúban dobták le a magasból a középsõt, hogy ágyút öntsenek belõle. De a harang lélekemelésre, életmentésre, nem pedig a lélek megnyomorítására, az élet kioltására való! Ahogy akkor lovas szekér vitte el a faluból a fölvirágozott, nemzetiszínû szalaggal körülölelt harangot, ugyanúgy az hozta most az azonos méretût a szenteléshez és a beemeléshez (képeinken).

Erre a harangra dr. Kéry Lajos Budapesten élõ fõorvos, a harang adományozója – aki bár „csak” nagyanyai elbeszélésekbõl és ritka látogatásokból ismeri Sárszentlõrincet, mégis magáénak érzi a falut – a következõ sokatmondó, messze hangzó szavakat íratta föl: „Zengjen e harang szava: az Atya, Fiú, Szentlélek, Szentháromság egy igaz Isten örök dicsõségére; a Sárszentlõrinci Evangélikus Gyülekezet épülésére; az innen elszármazottak emlékére. – »Ismeri az Úr az övéit«. II. Tim 2,19”

A nap a faluban élõ Oláh Dénes fafaragó kiállításának megnyitójával kezdõdött, majd az ünnepi istentiszteleten rég nem látott nagyszámú gyülekezet elõtt Szabó Vilmos Béla, a Tolna-Baranyai Egyházmegye esperese hirdette Isten igéjét.

A harang beemelése közben szép térzenével szolgált a lajoskomáromi evangélikus rézfúvósegyüttes. A közös ebédet követõen színes összeállítást hallgathattak a jelenlévõk Tell Edit és Gyulai István elõadásában a költõket is gyakran megihletõ harang történetérõl, az emberek, közösségek életében betöltött szerepérõl.

Sárszentlõrinc ismét méltó módon ünnepelt, a harangok pedig mostantól – remélhetõleg háborítatlanul – tölthetik be nekik szánt, felemelõ szolgálatukat.

Bakay Péter

::Nyomtatható változat::