Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Az elmúlt hónapokban sokszor jártam Szlovákiában. Többnyire gyülekezeti szolgálatra hívtak. Magyarul szólhattam a hívekhez a pozsonyi kistemplomban és Rimaszombatban. Somorján azok, akik nem tudtak magyarul, kézhez kapták igehirdetésem szlovák fordítását. Tolmács segítségével prédikáltam Eperjesen. Feleségemmel együtt áhítattal állhattunk meg a kis kükemezei templom oltárképe elõtt: az evangéliumi Mária és Márta alakjához nagymamám és a húga állt modellt a múlt század tízes éveiben.

Hivatalos, ha úgy tetszik, egyházdiplomáciai feladataim is voltak. Részt vettem püspökök beiktatási istentiszteletein, majd egyházunk nevében köszöntöttem a szlovák evangélikusok Kassán ülésezõ zsinatát. Pozsonyban részt vettem hat nemzet keresztényeinek nagyszabású találkozóján. Itt egy püspöki fórumon a Szlovák Köztársaság külügyminiszterének és EU-biztosának jelenlétében fejthettem ki álláspontunkat az egyház és az állam viszonyáról, a kulturális sokszínûségrõl. A reformációi örökség jegyében hangsúlyoztam az anyanyelvi igehirdetés fontosságát, majd utaltam arra, hogy minden társadalomban szembe kell nézni a múlt bûneivel.

Nem titkoltam, hogy bizony nekünk, magyaroknak is van megbánnivalónk. Igyekeztem példát adni arra, hogy az egyház más közösségekhez képest érzékenyebben és nyitottabb szívvel tekinthet a múltra, és püspökként megkövettem a szlovákokat mindazokért a sérelmekért, amelyeket – fõleg a dualizmus korában – el kellett szenvedniük hazánkban. Történelmi tény ugyanis, hogy ezt a kort az európai népek nemzeti ébredése jellemezte, a hivatalos politika pedig erõteljes magyarosításba kezdett a nemzetiségi területeken is. Egyetlen példa: 1907-tõl kezdve az elemi iskolák állami támogatását a magyar nyelv oktatásához kötötték. Az akkori evangélikus egyházvezetés is követett el hibákat, és – a pánszláv törekvések ellensúlyozására – a magyar gyülekezeteket részesítette elõnyben. Az 1891-es zsinaton pedig úgy módosították az egyházkerületek határait, hogy ne maradjanak egy tömbben a nemzetiségi gyülekezetek.

Úgy érzem, éppen e tények õszinte elismerésével tudunk szót emelni a mai szlovákiai anomáliákkal kapcsolatban. Mind több jelét látjuk ugyanis annak, hogy a nemzetállam kísértésének jegyében alig leplezett trükkökhöz folyamodik az oktatáspolitika, és pályázatok keretében csakis azokat az iskolákat támogatják, amelyekben kizárólag szlovákul folyik a tanítás, vagy kigyomlálják a tankönyvekbõl a magyar helységneveket.

A nyár folyamán interjút adtam a szlovák egyház hetilapjának. Ott a következõ szavakkal utaltam arra, hogy a keresztények a múlt bûneinek bevallásával is példát adhatnak a társadalom többi csoportja számára: „Az egyháznak fáj az, ami 1945-öt követõen a magyarokkal történt Beneš dekrétumai alapján, amikor erõszakkal megfosztották õket csehszlovák állampolgárságuktól és állampolgári jogaiktól. Ezt lakosságcsere, reszlovakizáció és belsõ áttelepítés követte. Nagy igazságtalanság volt, hogy a politika kedvéért embereket ítéltek el, akik tulajdonképpen semmirõl sem tehettek. A politika erre nem tudja azt mondani, hogy »bocsánat, elnézést kérünk«, de az egyház tudja, illetve tudnia kellene. Az egyház azt tanítja, hogy Krisztus teste vagyunk, de ha a test megosztott, akkor az fáj. Magyarország és Szlovákia között 1945 után újra átszabták a határokat, akkor gyülekezeteket is elválasztottak egymástól, amelyek között megszakadt minden kapcsolat. Igaz, amit Klátik püspök mondott, hogy a kommunizmus idején jelszóként hangzott: »Oszd meg és uralkodj!«, de az egyház ezt nem követheti, nem lehet megosztó és uralkodó. Az egyháznak tudnia kell megbocsátani, igazat mondani s ha kell, fellépni a bûnös kormánnyal szemben.” Ezúton is el kell ismernem a szlovák evangélikus egyház korrektségét: az Evanjelicky posol spod Tatier címû hetilap 2008. július 16-ai számában szó szerint megjelentek ezek a mondatok.

Majd nyár után jött az õsz. Olykor bizony ködös utakon kellett autóznunk. De az egyházban akkor is megtaláltuk egymást. Reformáció ünnepének hetében az eperjesi gyülekezetben szolgáltam. A tékozló fiú példázatának parafrázisaként azt mondtam, hogy a két testvér jelentheti akár a szlovák és a magyar nemzetet is. Hajlamosak elfelejteni azt, hogy õk testvérek, és bizony újra és újra szembekerülnek egymással. Egyik sem különb a másiknál, mindketten tékozló fiúk. Az Atya azonban mindkettõt szereti, mindkettõnek megbocsát. És ha õk hazatalálnak, akkor egymásnak is újra testvérei lesznek.

Az eperjesi gyülekezet tiszta szlovák hallgatósága nagyon jól értette ezt az üzenetet. Elsõ hozzászólóként egy tanárnõ bocsánatot kért a szlovák politikusok helyett is. Az õszinte, tabunak vélt kérdéseket sem kerülõ beszélgetés valamennyiünket mélyen megérintett. Nem dugtuk fejünket a homokba: tudtuk, hogy a politikában itt is, és ott is vannak parlamenti vagy parlamenten kívüli szélsõségesek, de Jézus szavára kívántunk építeni: „De közöttetek ne így legyen…”, közöttetek nem ez a rend (Mt 20,26)! Vallottuk: mindannyian az atyai házba szeretnénk visszatérni, így testvérként is megtaláltuk egymást.

Aztán tényleg leszállt az õszi köd. A dunaszerdahelyi rendõri brutalitásra egyszerûen nem lehet magyarázatot találni. Álságos lenne persze tagadni: sokan nem a futball kedvéért mentek a csallóközi városba azon a szombaton. Trianoni jelképek felvonultatása sem volt odavaló. Ám védtelen emberek ilyen kíméletlen összeverése és a megaláztatásnak megannyi módja a mai Európában egyszerûen megengedhetetlen. Természetesen ugyanígy gyalázat, hogy a következõ nap Budapesten valaki elégetett egy szlovák zászlót. Ám ennek elkövetõje ismertté vált, míg a fekete ruhás kommandós sereg mindvégig arctalan maradt.

Az erõszak és a gyûlöletkeltés minden formáját kötelesek vagyunk elítélni. Közben pedig azt sem lehet elhallgatni, hogy mindez az egyik ország életében a hivatalos politika szintjén jelentkezik, a másikéban pedig – azért nem lebecsülendõ – periferikus jelenség.

Õszi ködben szerfölött veszélyes az utazás, fõleg éles kanyarokban. Nagyfokú körültekintésre van szükség. Különösen nagy a felelõsségük a kormánynál ülõknek. Egyelõre még nem szállt fel a köd, de egy-egy ködlámpát talán sikerült bekapcsolni. Azokra a nyilatkozatokra gondolok, amelyeket a két ország egyházi vezetõi tettek az elmúlt napokban.

A szlovák evangélikus püspökök arra szólítják fel országuk állampolgárait, hogy ítéljék el a nemzeti gyûlölködés megnyilvánulásait, a magyar egyházi vezetõk pedig azt szorgalmazzák, hogy jussanak érvényre a felebaráti szeretet és az Európai Unió tagállamaiban követendõ normák.

Bízzunk abban, hogy végre kitisztul az idõ, ám addig is vezessünk óvatosan az õszi ködben! Vigyázzunk magunkra és egymásra.

Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület

::Nyomtatható változat::