Egyházunk egy-két hete

Hozzászólás a cikkhez

Közel négy és fél évtizedes lelkészi pályáért zengett a hálaadás szeptember 14-én a rákoskeresztúri templomban. A nyugállományba vonuló lelkész hivatalosan nyilvántartott szolgálati ideje volt ennyi – s ebbõl harminckilencet töltött Keresztúron –, de egy „papfiú” a gyülekezetben a felszentelés elõtt is kap feladatot. Kósa László 1960-ban, már teológusként szuplikált, még elõbb, tizenhárom éves korától pedig kántorként mûködött gyülekezetében. Így van ez rendjén – bele lehet nõni a lelkészi szolgálatba.

Négy templom papja volt. Nem búcsúzik, csak nyugdíjba ment, de marad az övéi között. Ennél a határkõnél beszélgetünk a megtett útról, összegezzük egy gazdag pályafutás tanulságait, hadd lássuk meg, mennyi mindenért adhat hálát, aki életét Isten szolgálatára adta oda.

– Fussunk végig röviden a megtett úton.

– Segédlelkész és helyettes voltam több helyen. Pécs, Újpest, Budapest-Józsefváros után Finnországba kerültem ösztöndíjjal, majd hazatérve helyettes egyházkerületi lelkész lettem. Ezután öt évig voltam édesapám mellett másodlelkész, 1974-ben választottak meg a gyülekezet lelkipásztorának. Jó egyetértésben dolgoztunk édesapámmal, haláláig segített nekem a lelkészi munkában. Közben 1991–92-ben egy évig hivatalosan végeztem rendes lelkészi szolgálatot a finnországi Raumában.

– Finnországi kapcsolataidról, az egész egyházunkra kiható munkádról beszéljünk kissé bõvebben.

– 1972-ben indult meg a finnek látogatási hulláma. Jöttek énekkarok, ifjúsági, gyülekezeti csoportok. 1981-ben Iisalmiban a két egyház aláírta a testvér-gyülekezeti kapcsolatok felvételét lehetõvé tevõ megállapodást. Mivel jól beszéltem a nyelvet, sokat dolgoztam a finn–magyar együttmûködésért, és sokat tolmácsoltam. Számos gyülekezetünk élt ezzel a lehetõséggel, és ezek még ma is mûködnek.

– Rákoskeresztúrnak is van testvérgyülekezete. Hogyan mûködik ez nálatok, és milyen hatása van a gyülekezetben?

– Elsõként Rauma városának gyülekezete lett a testvérgyülekezetünk, melyben késõbb egy évet legálisan mint lelkész én is szolgáltam. Késõbb csatlakozott hozzánk Noormarkku is. Évente volt találkozás, felváltva a két országban. Nagyon eleven lett a kapcsolatunk, tõlünk már mintegy háromszázan jártak kint látogatóban. A kint jártak közül sokan lettek a legaktívabb gyülekezeti tagjaink, ez lett e kapcsolatok egyik gyümölcse. A másik gyümölcs a finn lelkület hatása volt. A finn nép tisztasága, becsületessége, szorgalma és egyházszeretete hatott a mieinkre. A harmadik az volt, hogy átvettünk néhány olyan gyakorlati dolgot a gyülekezeti életbõl, mely nálunk hiányzott. Magamnak is találtam gyümölcsöt: megismertem az ébredési mozgalmakat. A legmegrendítõbb volt számomra a laestadiánusoké, de a legnagyobb hatású az imádkozóké. Szerettem volna doktori disszertációt írni róluk, de inkább a gyülekezetek életének megismerését választottam.

– Idehaza munkádat különösen érintette a régi község szanálása. Ez egyet jelentett azzal, hogy nagymértékben csökkent a gyülekezet lélekszáma. Hogyan birkóztál meg ezzel a feladattal?

– Rákoskeresztúr régi házait lebontották, az elsõ ütemben tízemeletes épületek kerültek a helyükre. A régi lakókat más kerületbe költöztették, éppen úgy, ahogyan a fõvárosban másutt is történt akkoriban. Ez a gyülekezet szétverését jelentette… Akikre sor került, azokat elköltözésük elõtt végiglátogattam, így tudtam, hogy hová költöznek. Újpest, Óbuda, Csepel és Békásmegyer volt a költözés iránya. Fél évre rá újra meglátogattam õket, és pontos címüket átadtam az illetékes lelkészeknek. A templomozók visszajártak istentiszteletre. Mások a nagyünnepeken jöttek haza, de voltak, akik leszakadtak.

A mai helyzet az, hogy a lakótelep két templom körül épült. Új gyülekezeti réteg alakult ki. A tehetõsebbek menekülnek a panelekbõl, Maglód és Ecser lakói szaporodnak velük. Egyébként harminc év alatt a gyülekezet kilencven százaléka költözött; ebbõl nyolcvanat számon tartunk. Ma a település szempontjából három réteget különböztetünk meg. Vannak lakótelepi, illetve kertvárosi lakosok, és újabban lakóparkok is épülnek. Ezek zárt, õrzött egységek.

– Az egyház épületei, a lelkészlakások hogyan maradtak meg e változások között?

– Édesapámmal még a százéves parókián kezdtünk, majd 1957–58-ban újat épített az egyház. Ezt szanálták. Végül 1986–88 között épült fel a mai parókia a templomhoz csatlakoztatva. Benne két lelkészlakás van, teljes komforttal.

– „Négytemplomos gyülekezet” – így mutattuk be mindig az egyházközséget. Hogyan kellett e négyet egybefoglalni?

– A központ mindig Keresztúr volt. De mind a négy helyen eleven a gyülekezeti élet. A négy templom körül mindenütt kialakult a közösség magja. Nincs különbség, mind a négy helyen minden vasárnap és ünnepnap van istentisztelet. Ezért kell a másodlelkészi szolgálat is. Mindig érdekes feladat volt ebben a gyülekezetben szolgálni, de fontos volt számomra, hogy tartsam az egyensúlyt.

– Milyen tanulságot viszel magaddal a nyugalom éveire?

– Egy nagy tanulsága van szolgálatomnak. A háború után a gyülekezet egy részét „malenkij robotra” vitték. Azután jött a termelõszövetkezeti korszak, végül a szanálás. Ennyi megpróbáltatás, zaklatás közepette mindig újra az erõsödött bennem: „Vigasztaljátok népemet…” Az evangélium vigasztalására volt a legnagyobb szükségük a rám bízottaknak. Azért adok hálát ma, hogy megismertem az evangéliumot, Krisztust, és hogy hirdethettem a négy falu négy templomában, s ez mindig célba talált.

Tóth-Szöllõs Mihály

::Nyomtatható változat::