Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Magyarország lakosságának körülbelül a tíz százaléka szenved valamilyen mértékû halláskárosodásban; ebbõl súlyosan nagyothalló, illetve siket mintegy három-négy százalék.

Már Mózesrõl feljegyezték, hogy törvénybe foglalta a siketnémák védelmét (3Móz 19,14). A Salamon-legendák szintén tartalmaznak utalásokat a némák és elhagyatottak érdekében elhangzott intelmekre. A Talmud ugyancsak említést tesz siket családokról; a jótékonykodók számára elõírta a teljes diszkréciót annak érdekében, hogy ne bántsák, ne alázzák meg a rászorulót.

Régóta ismeretes, hogy a siketek jelnyelv segítségével tudnak kommunikálni. Ez azonban nem jelenti a teljes egyenjogúságukat: széles körben ma is a beszédet tartják egyedül elfogadhatónak mind az egyházi életben, mind a jogi ügyek intézése során.

A hallássérülteknek az egyházba és ennek segítségével a társadalomba való integrálásáról rendeztek konferenciát szeptember 29. és október 3. között Tallinnban. Egyes külföldi egyházakban – Német-, Finnországban, Dániában, Svédországban, Norvégiában, Olaszországban, Angliában, Írországban – már szembenéztek ezzel a kérdéssel. A tanácskozás elõadói e téren szerzett tapasztalataikról számoltak be. A résztvevõk száma – mintegy hatvan fõ – is mutatta, hogy a siketnéma emberek életében éppolyan fontos Isten jelenléte, mint az ép hallásúakéban. Ezt tükrözte mindennapi áhítatuk, úrvacsorás istentiszteletük, imádságaik, „énekeik”. Az elõadások róluk szóltak nekünk, hallóknak.

A tanácskozás résztvevõinek fele a siketek közül került ki – volt közöttük gyülekezeti tag és lelkész egyaránt –, és az elõadók között is volt siket.

A konferenciának Észtország püspöke, Andres Poder biztosított helyet. A fõszervezõ, a norvég Terje J. Johnsen felvetette, hogy négy év múlva a következõ tanácskozásnak Budapest lehetne a helyszíne…

Ponicsán Erzsébet

::Nyomtatható változat::