Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2008
- 46
- Megkérdeztük a résztvevõket…
Egyházunk egy-két hete
Hozzászólás a cikkhez
Megkérdeztük a résztvevõket…
Az Istennel való személyes és elmélyült
kapcsolat, vagyis a lelkiség, a spiritualitás
a két legfontosabb kérdés egyike a
készülõ evangélikus stratégiában. Hogy
ez a kapcsolat milyen, abban természetesen
– mások mellett – óriási szerepe és
felelõssége van a lelkésznek. A spiritualitás
témáját körbejárók közül dr. Münich
Béla szolnoki felügyelõt, a találkozó
egyik, ha nem a leghûségesebb résztvevõjét
kérdeztük – õ az összes eddigi felügyelõi
konferencián ott volt.
– A lelkész elhinti a magot; hogy aztán
kinél talál termékeny talajra a gyülekezet
tagjai között, az már elsõsorban
nem rajta múlik. A hatást azonban saját
életpályájával, példamutatásával maga is
befolyásolhatja. Ha felnéznek rá a gyülekezet
tagjai, ha hitelesnek találják õt, akkor
sokkal jobban be tudják fogadni az
általa hirdetett igét is. De ha azt látja a
gyülekezet, hogy a hirdetett ige és a lelkész
élete nincs összhangban, akkor bizony
nehezebben tud komoly lelki-spirituális
kapcsolatot kialakítani a
hívekkel.
***
A készülõ stratégia másik prioritása a
spiritualitás mellett a személyi erõforrások
fejlesztése. Ez az egyházi dolgozók és
tisztségviselõk képzésén és továbbképzésén
kívül az önkéntesek bevonásának
kérdéskörét is magába foglalja. Nem véletlen,
hogy – amint Kiss László székesfehérvári
felügyelõ szavaiból is kiderül – a
témát feldolgozó kis csoportban is sok
szó esett a szolgálattevõk körének bõvítésérõl.
– Nálunk nagyon jó a gyülekezeti lelkész
(Bencze András – a szerk.) „felkérõ képessége”,
ahogy személyes megszólítással
szolgálatra hív munkatársakat, nemcsak
a presbitériumból, hanem a többi
aktív tag közül is. Ez az önkéntesek jól
mûködõ kis csoportjaiban – például házas
hétvégés mozgalom, missziós kör,
nyugdíjaskör, énekkar, oltárdíszítõk
csoportja – testesül meg, amelyek tevékenységét
természetesen figyelemmel
követi a lelkészünk is. Tanulságként viszem
haza, hogy vannak olyan gyülekezetek,
amelyeknek a lelkésze ebbõl a
szempontból nem ilyen nyitott. Ösztönözni
kellene õket arra – és talán már a
lelkészképzésben is nagyobb hangsúlyt
kellene fektetni erre –, hogy merjenek
segítséget kérni gyülekezetük tagjaitól,
merjék felkérni õket bizonyos feladatok
ellátására, ne maguk próbáljanak mindent
megoldani. Ez nemcsak a saját szolgálatukat
könnyítené meg, de kölcsönös
gazdagodást is jelentene, és a munkatársak
is sok örömöt találnának benne.
***
A fiatalokat nem a konfirmáció után,
hanem még elõtte lehet hatékonyan integrálni
a gyülekezetbe – hangzott az ifjúság
kérdését megvitató kis csoport
összegzése. Tehát már a születéstõl folyamatosan,
minden szinten foglalkoznia
kell a gyülekezetnek a következõ generációkkal.
Seregély Sámuel másodfelügyelõ
a sárvári helyzetrõl számolt be.
– Nálunk a gyülekezet építése a baba-
mama körrel kezdõdik. Keresztelõkor
a gyerekek kis mûsorral köszöntik
az új egyháztagot, majd a lelkész megkéri
az apukát, hogy mutassa be a kisbabát
a gyülekezetnek. A hittanosok
közül vasárnaponként ketten-ketten
igeolvasással vesznek részt az istentisztelet
liturgiájában; a lekcióolvasás után
a gyülekezeti teremben folytatódik a
velük való foglalkozás. A konfirmációra
készülõk azonban a templomban
maradnak, és „jegyzetelik”, mirõl szól a
prédikáció, a következõ hét konfirmandusórájának
ugyanis mindig az az
egyik témája. A gyülekezet hagyományos
farsangi báljának nyitótáncát is
õk adják elõ.
***
A készülõ evangélikus stratégia diakóniáról
szóló részében a szociális intézményekben
folyó ellátás mellett a gyülekezeti
diakónia is nagyon fontos elemként
jelenik meg. Nem minden résztvevõ
számára volt ismeretlen ez a terület. Így
például Szabó Istvánné, Mária számára
sem, aki az általa „másodfelügyelt” Kiskõrösön
a gyülekezeti nõvérszolgálat
aktív tagja.
– A kis csoportos beszélgetés során
egyetértettünk abban, hogy a gyülekezeti
diakónia akkor mûködik jól – akkor
végezzük jól ezt a szolgálatot –, ha szeretettel,
empátiával, szívvel-lélekkel fordulunk
a perifériára szorult emberek felé,
akik a fiataloktól az idõsekig, a rossz
anyagi körülmények között élõktõl a
családi problémákkal küzdõkig, a szenvedélybetegektõl
a rákos betegekig sokfélék
lehetnek. Munkánk lényege, hogy
elvezessük õket Krisztushoz – de nem
szabad rájuk zúdítanunk a hitünket!
Odafigyeléssel, apró gesztusokkal, szeretetünk
tettekben való megmutatásával
azonban „célt érhetünk”. Nagyon fontos
azonban az is, hogy amikor például ennivalót
vagy más létfontosságú dolgot
adunk valakinek, akkor azt krisztusi alázattal
tegyük, mert ha nem így történik,
akkor az érintett sértõnek vagy megalázónak
érezheti a helyzetet.
***
A legnagyobb érdeklõdés a „stratégiakészítés
a gyülekezetben” témájú kis csoportos
beszélgetést övezte, ahol egy létezõ
(eredetileg megnevezni nem kívánt)
gyülekezet problémáira próbáltak közösen
megoldási stratégiát kidolgozni a
résztvevõk.
Tarcsai Mihályné, Anna, a budapesti
szlovák ajkú gyülekezet másodfelügyelõje,
pénztárosa elõször vett részt a konferencián.
– A mi gyülekezetünknek sok szempontból
hasonló gondjai vannak, mint a
feladatban szereplõ közösségnek. Az
embernek sok minden nem jut magától
az eszébe, de itt nagyon jó ötleteket hallottam.
Nekünk például nincs újságunk.
Az erõnkbõl ugyan nem is nagyon telik
rá, de ha elkészítenénk, fénymásolással
meg tudnánk oldani a sokszorosítást, és
szét tudnánk küldeni. A felújított gyülekezeti
imatermünkben rejlõ lehetõségeket
is jobban ki lehetne és kellene használnunk.
Petrilla László és felesége, Tünde az
orosházi egyházközség szentetornyai
leánygyülekezetébõl érkezett Révfülöpre.
– Nem igazán hallottunk a stratégiakészítésrõl
korábban, és szerettünk volna
információkat szerezni másoktól,
akik ebben már jobban benne vannak.
Ahogy elhangzott, semmit nem lehet
úgy tervezni, hogy nem vesszük számba
a rendelkezésünkre álló eszközöket és
lehetõségeket – mondja László.
– Azt is meg kell nézni – veszi át a
szót Tünde –, hogy mire van szükség
egyáltalán, és hogy kit és mit akarunk elérni.
Azt gondolom azonban, hogy mindenekelõtt
imádságban kell kérni a gyülekezet
változását, megújulását, és a
gyülekezeti tagoknak kell Krisztus-központú
életet élniük.
Lejegyezte: Vitális Judit
::Nyomtatható változat::
|