Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Az elmúlt hetekben a nagy pénzügyi, gazdasági válság mellett az amerikai elnökválasztás jelentette a világsajtó, a mindenható média számára a nagy falatot, amellyel jó ideig ki lehet elégíteni a szenzációéhes tömeg étvágyát.

Egy adott pillanatban úgy tûnt számomra, hogy a világ legdrágább, leglátványosabb, mindenben leg- elnökválasztása valamiféle – kora keresztényekre jellemzõ – messianisztikus, eszkatológiai, amolyan új világmegváltó eszmét, hangulatot próbált teremteni a választók körében. Politikusok, közéleti személyiségek, egyházi méltóságok, rockés tévésztárok szólaltak meg eksztatikus lelkesedéssel, nemcsak egyszerûen „történelmi gyõzelmet” említve, hanem valamiféle új aeon, világkorszak beköszöntét, az új, szinte messiási idõk megjelenését invokálva.

Oprah Winfrey, az amerikai talkshow-k ikonja egyenesen a „reménység gyõzelmének” nevezte Barack Obama sikerét, amely által „valami nagy és bátor dolog történt itt, olyasmi, amirõl nem is hittük volna, hogy még a mi életünkben bekövetkezhet”.

Wilton Daniel Gregory, Atlanta színes bõrû római katolikus érseke, az amerikai püspöki konferencia volt elnöke a La Stampa címû olasz lapnak adott interjújában kijelentette: Obama megválasztása „nagy lépés az emberiség történetében”, ennek hatására a katolikus egyház már fel is készülhet, hogy egy újabb pápaválasztáson fekete bõrû egyházfõt válasszon. Ha Obama ma a Fehér Házban olyan, mint az elsõ ember a Holdon – mondta az érsek –, akkor ugyanez bizonyára megtörténhet Szent Péter trónján is, mert az egyház figyelemre méltó fejlõdésen ment keresztül az utóbbi száz év alatt. Tény az, hogy a legutóbbi két pápaválasztáson – ha nem tévedek, 456 év után – nem olaszt választottak pápává, hanem egy lengyelt meg egy németet. Az érsek optimista hangvétellel jelentette ki, hogy az Egyesült Államokban a faji kérdés, a faji diszkrimináció már a múlté.

Az Amerikai Egyesült Államokban 2008. november 4-én valóra válhatott Martin Luther King nagyszerû álma. A Krónika címû romániai napilap riportere a történteket summázva így fogalmazott: „Történelmi gyõzelmet aratott az amerikai elnökválasztáson Barack Obama demokrata párti szenátor, aki ennek nyomán az Egyesült Államok elsõ afroamerikai elnöke lesz…”

Kies hazánk politikusai sem fukarkodtak a jókívánságokkal, méltatásokkal, fennkölt gondolatokkal, egytõl egyig dicsõítve a demokrácia gyõzelmét, az amerikai–román stratégiai partnerséget (mai napig nem tiszta, hogy ez mitõl más), ünnepelve a már említett új messiási éra beköszöntét.

Mi pedig, kisebbségben élõ erdélyi magyarok abban reménykedünk – mert már jó ideje folyamatosan reménységre vagyunk kárhoztatva –, hogy Obama gyõzelmével a Fehér Ház s netán a világpolitika részérõl is valamivel nagyobb figyelem és megoldási szándék irányul a nemzeti kisebbségek problémájára is.

Az egész felfokozott választási cécó kapcsán az jutott eszembe, amikor Romániában elõször indult Frunda György szenátor személyében magyar jelölt az elnöki tisztségért. Óriási szenzációként hatott mintegy tizenkét évvel ezelõtt a „vakmerõ” bejelentés. Valósággal megfagyott a román nemzeti hevülettõl túlfûtött, sûrû, hazafias levegõ. Abban a helyzetben teljesen irracionálisnak tûnt, hogy az „õsi ellenség” képviselõje üljön a haza trónján.

S bár igaz, hogy Frunda nem lett román államelnök, de jól megszervezett kampánya révén valami mégis elmozdult jó irányba a hazai román–magyar viszonyban. Bevallom, elfogult vagyok, de állítom, hogy felkészültségben, tudásban, megjelenésben, retorikában, egész lényét tekintve õ volt messze a legjobb jelölt. Mondogatták is bukaresti román barátaim és ismerõseim, hogy ha román lenne, akkor minden bizonnyal õ nyerné a választásokat.

A választások után Frunda a rá jellemzõ elegáns humorral és öniróniával kijelentette, hogy Romániának akkor lesz magyar elnöke, amikor az Egyesült Államokban afroamerikai lesz az elsõ ember.

Lám, mára a jóslat egyik része teljesült. A román sajtó fel is dobta rögtön a lerágott, megunt magyar csontot, intenzíven reagálva Frunda akkori jóslatára. Az amerikai elnökválasztás másnapján több országos napilap vezércikke meg televíziós talkshow is boncolgatta, elemezte a „rejtett veszélyt” hordozó ötletet. A legnépszerûbb román napilap, az Evenimentul Zilei vezércikkében Ioana Lupea a következõket írta: „Mikor választanak Romániában magyar vagy cigány államelnököt, olyat, aki valóban képes lesz megtestesíteni a román társadalom legnagyobb részének vágyait, törekvéseit? Valószínû, hogy soha. De hogy ne rontsam e jelentõs történelmi pillanat optimista, jó hangulatát, legalább annyit kijelentek, hogy ez már nem a mi életünkben fog bekövetkezni.”

Hogy igaza lesz-e Frundának, vagy sem? Jó kérdés. Amerika népe viszont vette a bátorságot, szakított az évszázados merev hagyományokkal, újra meglepte az egész világot.

Hogy mikor lesz Romániában cigány vagy magyar az államelnök? – ezt ma még nagyon nehéz megmondani. Lehet, hogy hamarabb, mint gondolnánk, lehet, hogy soha. Egyesek szerint a kutyából sem lesz szalonna, de lehet, hogy Gregory érseknek lesz igaza, és itt is eljön az az idõ, amikor „nem a fajta a lényeg, hanem az ember”.

Talán ha eljutunk egyszer oda, hogy ezt valamennyien megértjük, elfogadjuk, még lehet magyar államelnöke Romániának. Akkor lehet, arra is rájövünk, hogy kutyából lesz a legjobb szalonna, a baj eddig csak az volt, hogy korábban senki sem próbálkozott vele.

Adorjáni Dezsõ Zoltán püspök Erdélyi Egyházkerület

::Nyomtatható változat::