Élő víz

Hozzászólás a cikkhez

Herényi István és Pintér Károly párbeszédét nagy figyelemmel és érdeklõdéssel olvastam (EvÉlet 2008/41., illetve 43.), hiszen a keresztény hit szempontjából életbe vágóan fontos kérdésrõl van szó: a Biblia olvasásáról. Isten igéje a lélek tápláléka, tehát lelki életünk fennmaradása érdekében ugyanolyan elengedhetetlen, mint bõrzacskónknak a testi táplálkozás.

Isten szomjúságot és éhséget oltott belénk az õ „hangja”, a beszéde iránt. Augustinus teszi fel a költõi kérdést, hogy vajon miért vannak egyszerre világos és homályos helyek a Szentírásban. Azt feleli, hogy a gondviselõ és minket szeretõ Isten tudatosan rendezte így a dolgokat: a világos helyek azért vannak, hogy éhséget csillapítsanak, ám mindig maradnak homályos helyek azért, hogy a csömörtõl óvjanak…

Herényi István végsõ konklúziójával teljesen egyetértek: a Biblia évében nem elég a Bibliát széles e hazában fanfárokkal ünnepelni, hiszen népszerûsítése felelõsséget is jelent, a Biblia használatát is tanítani kell. Az is igaz, hogy „veszélyes könyv” lehet (!), ha rosszul, babonásan olvassuk. De kérdezem: van-e valami, amivel nem lehet visszaélni? Ha az orvosságot túladagolom, méreg lesz belõle.

Volt egy korszakom, amikor az Útmutatóról én is úgy vélekedtem, mint Herényi István. Még nála is sokkal radikálisabban kárhoztattam a Biblia e mechanikusnak, kényelmesnek, kegyesnek tûnõ olvasási módszerét: miért pont ez a „napi ige”? Mennyire veszélyes, ha azt az egy mondatot kiragadjuk a szövegkörnyezetébõl, hiszen a kontextus ismerete éppen e kiemelt igét árnyalhatja vagy világíthatja meg.

Nem állítom, hogy ezek a fenntartásaim teljes mértékben érvényüket veszítették volna, jó tíz-tizenöt éve azonban igen szeretem az Útmutató szerint is (!) olvasni a Bibliát. Miért? Mert a Biblia olvasása közösségi cselekmény. Nem magányos Robinsonként olvasom a Szentírást, hanem mindennap ugyanazon a szakaszon (is) elmélkedik az evangélikusok közössége határainkon innen és túl. És ez jó dolog.

Persze ez nem zárja ki az egyéni bibliaolvasás különféle lehetõségeit. Én például a Bibleworks 6 számítógépes programot nagyon hasznosnak tartom, hiszen egy pillanat alatt elém varázsolja az éppen olvasott igeszakasz eredetijét és számtalan fordítását. A Biblia olvasása nemcsak „evés”, hanem „élvezet” is – ezt is Augustinus írja: élvezzük az Istent és az õ beszédét!

Jó sorsom többször is úgy hozta, hogy huzamosabb ideig tartózkodhattam külföldön, s ott reggelenként Isten igéjére is több idõm volt, mint az itthoni rohanásban. A reggeli testi táplálkozás után rendszeresen minimum egy órát fordítottam a lelki táplálkozásra. Az Útmutató igéi szerint elmélkedtem „napról napra”. Le is írtam gondolataimat, sõt másokkal is megosztottam õket.

Egyetértek Pintér Károllyal, aki úgy látja, hogy Herényi István a „megértést” egyoldalúan intellektuális szempontból fogja fel, s ezért javasolja, hogy tulajdonképpen csak magyarázatos Bibliát kellene a hívek kezébe adni. Forgatom én a magyarázatos Bibliákat is: a stuttgarti Biblia magyar kiadását vagy a „magyarázatos Károlit” is. Az ott talált információk hasznosak is, de csak a fejemhez szólnak. A Biblia szerinti „megértés” pedig holisztikus dolog: abban benne van a fejem, a szívem, az akaratom. Mária is a „szívében forgatta” a hallottakat.

Ez ügyben is tanulhatnánk Luthertõl, aki sajnos nem nagyon népszerû ma egyházunkban. Õ nemcsak azt tudta, hogy a Bibliát közösségben kell olvasni, hanem azt is, hogy a Szentírás tanulmányozásához három dolog elengedhetetlen: oratio, tentatio, meditatio. Az imádság, az igével való bensõ tusakodás és a meditáció. Mindez a Szentlélek segítségével. Mert a Szentlélek nélkül nem érthetjük meg a „lelki embernek szóló” dolgokat, s csak „testi emberek” maradunk (1Kor 2). Ha valamiképpen a Szentlélek ihlette a szent könyvek (igen: „szent könyvek”, nem történeti dokumentumok!) szerzõit, akkor – mondja Luther – a bennem lévõ Szentlélek „olvassa” az írásokat. A Szentlélek segíti a bensõ megértést, nem a tudományos apparátus. Ezzel nem állítom, hogy a tudományos apparátus és a tudósok tiszteletet parancsoló munkája fölösleges, csak azt mondom, hogy az õ „tudásuk” nem vezet el a bensõ megértéshez a Lélek segítsége nélkül.

A 18. században az evangélikus Szeniczei Bárány György által készített Újszövetség- fordításban nemcsak hasznos térképeket és történeti magyarázatokat kapott az olvasó, hanem a fordító minden szakasz után mintegy „haszonra-fordításként” elmondta az olvasónak, hogy mi az éppen olvasott szakasz lelki haszna. Na, hát ez hiányzik ma bibliaolvasási kultúránkból! Ilyen jellegû segítségekre van elsõsorban (!) szükség, nem csak egyoldalúan a tárgyi ismeretek gazdagítására, hiszen az ismeret, tudjuk, felfuvalkodottá tesz, a szeretet viszont épít.

Befejezésül csak annyit, hogy pár héttel ezelõtt a budaörsi gyülekezetben tartottam elõadást, s úgy tûnik, ott felejtettem az Útmutatómat. Hiába próbáltam beszerezni egyet a Luther Kiadónál, az idei már elfogyott. Az igazság az, hogy nagyon hiányzik. Kérem a budaörsieket, ha véletlenül megtalálják, hívjanak fel! Elõre is köszönöm!

Fabiny Tibor

::Nyomtatható változat::