Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

Zavarba ejtõen gazdag lehetõséget adott a felkérés, hogy az idén százéves Nyugat szerzõi és mûveik közül válasszak. Választásom mégis egy meg nem jelent írásra esett.

A lap 34. évfolyamában, 1941-ben Babits halálával megszûnt a folyóirat. A háborús években Magyar Csillag „álnéven” három évfolyam megjelent nyugatos szerzõk tollából. 1945 január–februárjában, még ágyúdörgés közepette, pincékbõl elõbújva néhányan egzisztenciális parancsnak érezték a lap feltámasztását. Engedélyért folyamodtak, azzal az indoklással, hogy „a hivatalos Magyarországnak közelebb kell kerülnie a másikhoz, a szellemi Magyarországhoz”. Ahhoz a Magyarországhoz, melynek térképén Balassi, Zrínyi, Rákóczi, Bolyai János, Vörösmarty, Arany, Petõfi, Ady, Bartók, Babits található, s amely sérthetetlen és sértetlen maradt minden körülmények között. E virtuális másik Magyarország programját fogalmazta meg Berény Róbert, a Nyolcak társaságának egyike:

„Nyugat, 38. évf. 1. sz.

A gyûlölködés üszkének el kell hamvadnia

Emberek, kiket oly hosszú idõ óta gyûlölködésre hajszoltak, most még inkább, mint máskor, odaadóan fogadjátok magatokba hivatott mûvészek nesztelen szavát, hogy bennetek is megpendüljön a megnevezhetetlen indíték, mely minden magasrendû mûvészi munka szülõje és létrehozója. A gyûlölködés üszkének pedig el kell hamvadnia, hogy gáttalanul árasszon el a másik, tisztább tûz boldogító sugárzása – a szereteté.

Emberek életközössége nélkül nincs mûvészet, vagy másképpen: mûvész csak embertársak létének tudatával hozhatja létre mûvét. Nem fogalmaknak s nem dolgoknak pontos meghatározásban való kimondása az õ hivatása; az észen túli tájakról fordul felétek, s emelkedett szellemi magatartása kormányozza formálását. Amit formál, s akiért formálja – egyaránt szereti. Az embert szereti minden földi piszkában vagy égi ragyogásában. S bármilyen kavargó benne a szenvedély, s mennél mélyebben fakad, annál nagyobb a szeretet, az az egyetlen izzás, amiben minden indulat harmóniává olvad. Hivatott mûvész mûvébõl az emberszeretet árad, s ha nem – akkor nem mûvész.

Buda, 1945. II. 16.

Berény Róbert”

E virtuális „vezércikk” történetét Ottlik Géza 1981-ben írta meg (Ottlik Géza: A másik Magyarország, Körkép, 1982), amikor nagyon is aktuális volt a két Magyarország léte. Ösztönzést is adott sokunknak, hogy ahhoz a másik országhoz kell tartoznunk. S megismerve valakit, feltettük a kérdést: egyik vagy másik-e?

„Nemcsak lángelmék, nagy elmék alkotnak olyasmit, ami sérthetetlen, visszacsinálhatatlan. Például minden egyszerû és igaz (lehetõleg hazugság nélküli, a gyûlölettõl lehetõleg elforduló) emberi élet termel valami irreverzibilist, belead a világba valamit (például melegséget, fényt, biztonságot maga körül) – amirõl legtöbbször nem is tud. Nincs neve, nincs rá szavunk. Aztán, ha például elveszítjük, vagy például hidegség és sötét borul ránk tartósan – és elnevezzük melegségnek, meg világosságnak, meg biztonságnak, mert észrevesszük, hogy az elvesztésével most ilyesfélék hiányoznak a világból –, csak akkor kezdjük gyanítani, hogy ez a néven nem nevezhetõ, ez valóságosabb dolog volt az életünkben mindennél, ami néven nevezhetõ” – írta Ottlik.

E másik ország polgáraként Ottlik Géza ezt vallja: „…nekem kicsoda Õ [Jézus] … Uram és Megváltóm… Ha Õ nem árad bele mégoly profán, világi jelentésmozzanatokból összerakott mûvembe – ha másként nem, hát mint szomjúság, halhatatlan vágy, a szarvas kívánkozása a szép hûvös patakra –, akkor nem is hoztunk létre semmit.” (Ottlik Géza: Körkérdés Jézusról, Próza, 1980)

Körülnézve mai világunkban, kérdezzük meg magunktól, hova tartozunk, melyik ország polgárai vagyunk.

Ittzés Jánosné tanár

::Nyomtatható változat::