Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 39
- Gyülekezet és teológia 2009
Keresztény szemmel
Hozzászólás a cikkhez
Gyülekezet és teológia 2009
Felhívás egy pillanatnyi imádságra
Vannak olyan pillanatok, még egy megszokott folyamat során és ismerős rutin közepette is, amikor érdemes egy kis időre megállni. A mindennapi feladatvégzésünk legfőbb mozgatója általában a helytállás, a kötelességteljesítés vagy a megfelelő minőség elérése. Hogy minden rendben legyen. A dolgok pedig mennek a maguk megszokott menetrendje szerint.
A 2009. év első szeptemberi napjai nem ilyenek. Különleges pillanatot élünk át az evangélikus lelkészképzés történetében. Tizenhat hatodéves hallgató kezdte meg a gyakorlati évét az egyetem és a gyülekezetek közös munkájában.
Nem kis szám ez ahhoz mérten, hogy ma háromszáz körül van a szolgálatot végző lelkészek száma egyházunkban. Még akkor is nagy szám, ha számításba vesszük, hogy két hallgató az erdélyi evangélikus egyházból, egy pedig a metodista egyházból érkezett.
Külön is örülünk a Kolozsvárról érkezett két hallgatónak, akik a gyakorlati év elméleti, konzultációs részét velünk együtt végzik, a gyakorlatot pedig a kolozsvári evangélikus gyülekezetben. A metodista teológushallgatók részvétele az EHE képzésében pedig már évek óta tartó és kölcsönösen sok áldást jelentő találkozás.
Ezek mögött a számok mögött meg kell találnunk sokak imádságának és hűséges kísérő szolgálatának a gyümölcsét. Hiszen egyáltalán nem egyszerű döntés ma a lelkészi pályát választani.
Könnyű gyors és bölcs kijelentéseket tenni arról, hogy milyenek a mai lelkészek, és milyen negatív tapasztalatok érnek bennünket egy-egy lelkészi botlás közvetlen környezetében. Ezek kétségtelenül fájdalmas események. De nem jogosítanak fel senkit arra, hogy általánosító ítéleteket fogalmazzanak meg e hivatás mai hordozóiról.
Egyet nem szabad elfelejtenünk: a lelkésszé válás – vagy kifejezőbb szóval: a lelkésszé érés – hosszú és bonyolult folyamat. Nem egyenlő egy diploma megszerzésével. Még egy magával ragadó ordinációs istentiszteleti ünnep is csak állomás egy úton. Sok beszélgetés és töprengés, elindulás és megtorpanás, lelkesedés és kiábrándulás, siker és kudarc átélése vezet az érettség felé. Más szóval próbára teszik az amúgy nehezen mérhető pályaalkalmasságot. A kezdő években különösen is keményen.
Az sem csupán az előadásokon, szemináriumokon vagy tantermekben dől el, hogy ki milyen igehirdetővé válik. Az igehirdetési képesség fejlesztésének is része a közösség. A nem unalmas igehirdetés ott születik, ahol aktív, őszinte és izgalmas hitbeli közösségként élnek igehallgatók és igehirdetők egymás mellett a gyülekezetekben.
Vállalni kell azt a szót, amit sokszor kerülgetünk: igazi hitélményre van szüksége annak, aki mások elé áll és prédikál. Ehhez pedig a jelenleginél kevésbé adminisztratív és bürokratikus, viszont sokkal mélyebben spirituális atmoszférára van szükség az egyházban.
A megújulás ott kezdődik el, ahol érdekes, értelmes és őszinte gyülekezeti élet tapasztalható. A gyülekezeti közösségnek is nagy a felelőssége a lelkészi életpályát illetően. A tanulási folyamat kölcsönös. A motivációs kapcsolatnak két oldala van. A minőségi változást mindkét oldal befolyásolja.
A hatodévesek többször ülnek majd a templompadba igehallgatóként, alkalmanként pedig kipróbálják a szószék magasságát is. Fontos kérdés, hogy mit hallanak és látnak a gyülekezetben. Izgalmas lépések az első ilyen helyzetben elmondott igehirdetések is. De jó lenne, ha sok erő és tudás, őszinteség és bátorság kerülhetne a most indulók tarsolyába ebben a tanévben! Milyen magas szintű oktatást jelentene, ha egy-egy igehallgató visszajelzése újabb és újabb célokat adna számukra ebben az évben!
Akik ma ezt a hivatást választják, azok nagyon fiatalon szembetalálkoznak az egyre több területen megmutatkozó gyülekezeti átalakulások feszültségével is. A lelkészi pályával kapcsolatos végletes elvárásokkal is gyorsan szembesülnek. Oldjanak meg évtizedek óta meg nem oldott problémákat. Találjanak meg már régóta hiányzó hangszínt és gyorsan eredményt mutató gyülekezetvezetési módot. A prédikációik színvonala is emelkedjen ki az igehirdetések átlagából, tartalmi megalapozottságukat tekintve is – vagyis a hatodévesek emelkedjenek ki mindabból, ami eddig körülvette őket. Az előadásmód és a liturgikus magatartás is hibátlan legyen.
A gyakorlaton lévő hatodéves lelkészjelölt legfőképpen tapasztalatokat gyűjt és tájékozódik a választott hivatás mai helyzetéről. Beleéli magát abba, hogy egy-két év múlva hogyan is végzi majd a szolgálatait. Szinte lefényképezi a gyülekezeti életet maga körül, és elraktározza a jövőre. Hálásak lehetünk azért, hogy sok gyülekezetben van nagyon sok értékes útravaló a számukra.
Végül szólnunk kell azokról a lelkészekről, akik mentori szolgálatot vállaltak. Hihetetlenül sokat segítenek ezzel a jövő lelkészeinek gyakorlati felkészítésében. Idősebbek és fiatalabbak egyaránt vannak közöttük. A közös felkészülés első alkalmai elárulták: hittel, kedvvel és odaadással vállalták ezt a munkát. Egy tanév szakmai beszélgetései, igehirdetésre való közös felkészülések, a kazuális alkalmak együttes átélése, és mindezeken túl a bonyolult építési vagy gyülekezetvezetési krízisszituációk egyaránt érlelik a jövő lelkészeit.
Egyetemünkön immár nyolc éve folyik a hatodéves képzés. Most már olyan mentorunk is van, aki maga is volt hatodéves. Amikor a teológiai tanévnyitón a hatodéves lelkészjelöltek és mentorok igével és áldással elindulnak, akkor ne maradjunk le mögülük mi sem. Gyülekezetek és az egyetem álljanak együtt körülöttük, hogy a felkészülés sikeres és hitben megerősítő lehessen.
Nagy létszámú a csoport, de megtehetjük azt, amit több evangélikus gyülekezeti tag rendszeresen megtesz: ha a jövő lelkészeinek névsorát olvassa, akkor imádságba is foglal egyet-kettőt közülük. A tizenhat sem olyan nagy szám, hogy ne mondhatnánk el mindegyikükért egy imát. Hátha közülük kerül ki gyülekezetünk jövőbeli lelkésze.
Szabó Lajos
::Nyomtatható változat::
|