Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2009
- 39
- Reményik Sándor Budapesten
Kultúrkörök
Hozzászólás a cikkhez
Reményik Sándor Budapesten
Kolozsvárt kezdődött – és Kolozsvárt ért véget a 20. századi magyar irodalom egyik emblematikus egyéniségének, Reményik Sándornak a pályája. A magyarság és különösen Erdély számára emberpróbáló idők alakították az 1890. augusztus 30-án született és 1941. október 24-én meghalt Reményik költészetét. Tulajdonképpen minden tettét, egész életvitelét meghatározták, így lett az induló, halk szavú poétából harcos lírikus, helytállást hirdető irodalmár, irodalomszervező, az árral szembeforduló transzszilvanista. Ő alkotta meg a Gát metaforáját, a változatlanság reményét éltetve:
A folyó megy, én állok rendületlen, És gúnyolódnak velem a habok. Oda se hallgatok.
Az Eredj, ha tudsz! erdélyi igehirdetőjét, az akár átkozódásig elmenő, a szülőföldön maradást, a szülőföld mindenáron történő megtartását parancsba foglaló prédikátort, a Végvári-versek alkotóját nevezte Németh László szirt-Reményiknek. És róla írta le Babits: „A magányos költőhöz közelebb van talán a haza, mint máshoz: minden emberi dolgok közül ez van legközelebb.”
Valóban magányos volt, magányos lett Reményik Sándor, mert a hozzá legközelebb állók sorra elhagyták Erdélyt az 1918–1920-as hatalomváltozás után. És mégsem maradt magányos, mert felvállalta az erdélyi sorsot, felvállalta az itthon maradottakat – és vállalta az egész magyarság múltját, jelenét. Az idők változásával pedig lemondott a Végvári-keménységről, s eljutott az Ahogy lehet meghirdetéséig.
Az erdélyi táj és a hit – a megharcolt hit – lett a menedéke, s a történelmi múltból meg a jelen emberi példázatából is tudott építkezni. A Templom és iskola várát fel nem adva ilyen hétköznapi metaforához jutott el:
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem cifraság a szűrön,
Nem sújtás a magyarkán,
Nem hívságos ünnepi lobogó,
Kenyér vagyok, mindennapi kenyér,
Nem pompázom, de szükséges vagyok.
És ő, az a Reményik, aki a „Leszek őrlő szú az idegen fában” keserű elszánását mondta ki az elvesző Erdély fájdalmában, a második bécsi döntés után a Korszerűtlen versek erkölcsi magasságába tudott feljutni, a „Nemzetek közt véres játék” borzasztó veszélyét ismerve fel. De már korábban is, a kolozsvári evangélikus lelkésznek, Járosi Andornak ajánlott versében (Ó, váltóőr!) a másik igazságának a figyelembevételéről beszél.
Reményik Sándor költői utóélete a már-már teljes elhallgatás, majd a mítosz valóság fölé emelésének gyakorlata között írható le.
Kolozsvárt kezdődött az ezredfordulón egy szélesen visszhangzó, sikeres rendezvénysorozat, amely egyrészt a fiatalok (középiskolások) bevonásával a Reményik-versekre irányította a figyelmet, másrészt irodalomtörténészek meghívásával egy reális, teljesebb Reményik-portré kialakulását segítette a jelentős számú közönség előtt megtartott konferenciákon.
Reményik Sándor életének különböző színhelyeire hívták a lelkes szervezők (a kolozsvári Reményik Sándor Művészstúdió Alapítvány) az előadókat és az ifjú versmondókat. Így Óradna, Borberek és Nagyvárad vagy Pécs közönsége is hallgathatta az újra megszólaló Reményiket.
Szováta és Marosvásárhely, Sepsiszentgyörgy mellett Debrecen és Szeged is sorra került a már-már vándorgyűlésszerűen megtartott évi Reményik-ünnepségeken.
És most a tizedik, jubileumi találkozó színhelye Budapest lesz, a Deák Téri Evangélikus Gimnázium. A már hagyományos – ám sok új vonatkozást is felszínre hozó – előadás-sorozat ezúttal kerekasztal-beszélgetéssel bővül, a költőtől kölcsönzött Harangok találkozása cím alatt, mintegy összefoglalásaként a mába átnyúló történetnek. Hiszen Reményik Sándor, a kolozsvári Református Kollégium egykori diákja, Áprily Lajos barátja, kirándulótársa valóban összeköt(het) különböző közösségeket, ráébreszthet – újra – az összetartozásra.
Reméljük tehát, hogy az október 3-i Deák téri találkozás Reményik Sándorral méltó ünnep lesz, innen és túl a költészeten.
Kántor Lajos
::Nyomtatható változat::
|