Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

A deb­re­ce­ni Nagy­temp­lom­ból rá­di­ós is­ten­tisz­te­le­tet köz­ve­tí­tet­tek az el­múlt va­sár­nap. Az apos­to­li üd­vöz­lés ki­egé­szült egy na­gyon egy­sze­rű és köz­vet­len mon­dat­tal: kö­szönt­se min­den­ki kéz­fo­gás­sal és „ál­dás, bé­kes­ség” kí­vá­nás­sal a kö­rü­löt­te ülő­ket. A rá­di­ó­ból hal­la­ni le­he­tett a spon­tán kö­zös­ség­épí­tő moz­gást, szin­te érez­ni le­he­tett a te­kin­te­tek ta­lál­ko­zá­sát. Az is­ten­tisz­te­let nem ri­deg me­rev­ség­gel, ha­nem jó­ízű­en in­dult. Ha nem egye­dül let­tem vol­na ott­hon, in­dul­tam vol­na a mel­let­tem le­vők­höz én is…

Sze­re­tek ta­lál­koz­ni olyan em­be­rek­kel, akik jó­ked­vű­ek, és örö­möt su­gá­roz­nak. Pár mon­da­tot elég vál­ta­nunk, már­is több a ked­vem a so­ron kö­vet­ke­ző fel­ada­tok­hoz, és bát­rab­ban teszem meg a következő lépéseket. Jó ér­zés a de­rűs arc kö­zel­sé­ge, ki­vált vi­rág­va­sár­nap reg­ge­lén.

Temp­lom­ban is úgy sze­re­tek le­ül­ni, hogy lás­sam a töb­bi­ek ar­cát, és biz­ta­tást kap­jak be­lő­le. Gyó­gyí­tó for­rás a jö­vőt és re­ményt su­gár­zó má­sik em­ber. Bi­zal­mat éb­reszt. Csak­úgy, mint az ele­ven gyer­me­kek a ma­guk zsi­va­já­val és nyug­ha­tat­lan­sá­gá­val. Moz­gást, éle­tet és cé­lo­kat üzen­nek pár pil­la­nat alatt. Nem vé­let­len, hogy meg­fá­radt idő­se­ket ép­pen az uno­kák, déd­uno­kák ele­ven­sé­ge vi­gasz­tal a leg­ha­tá­so­sab­ban. De egy ki­csi gyer­mek is raj­ta csüng a ked­ve­sen me­sé­lő idős em­be­ren. Elég egy moz­du­lat, és öröm­re fa­kad az, aki ad­dig csak szo­mor­ko­dott. Köl­csö­nö­sen szük­sé­günk van egy­más élet­ked­vet su­gár­zó moz­du­la­tá­ra és te­kin­te­té­re.

Nincs ez más­kép­pen a gyü­le­ke­ze­ti kö­zös­ség­ben sem. Ha rit­ka­ság­szám­ba men­nek ma a kel­le­mes mo­so­lyú és vi­dám ar­cok, an­nál in­kább vi­gyáz­zunk rá­juk, és be­csül­jük meg őket kö­zös­sé­ge­ink­ben! Erőt me­rít­he­tünk a ve­lük va­ló ta­lál­ko­zás­ból.

Vi­rág­va­sár­nap azt kell meg­ta­nul­nunk, hogy Krisz­tus kö­zös­sé­ge is alap­ve­tő­en erő­sít és bá­to­rít. Vi­rág­va­sár­nap ez kü­lö­nö­sen kö­zel jön hoz­zánk. Na­gyon egy­sze­rű em­be­rek in­dul­nak el Jé­zus­sal Je­ru­zsá­lem fe­lé. A sza­már a nyá­jat össze­tar­tó pász­to­rok ál­la­ta volt, szem­ben a ló­val, amely a ka­to­na­sággal, így az erő­szakkal kap­cso­ló­dott össze. Jé­zus el­fo­gad­ja mind­azo­kat, akik most ének­kel és ho­zsan­ná­val kí­sé­rik. A kö­zös­ség­épí­tés kü­lön­le­ges tit­ka ez az úti tár­sa­ság. Év­ez­re­dek óta hir­de­ti az in­du­lás és az össze­tar­tás ér­té­két.

Vi­rág­va­sár­nap a lel­kes együtt­lét ün­ne­pe. A kö­zös­ség egy­be­tar­to­zá­sá­nak él­mé­nye jár­hat­ja át gyü­le­ke­ze­te­ink éle­tét ezen a na­pon. Le­het, hogy ma ezt a lec­két elöl­ről kell ta­nul­nunk. Messzi­re sza­kad­tunk a ter­mé­sze­tes öröm meg­élé­sé­nek gya­kor­la­tá­tól kö­zös­sé­ge­ink­ben. Ren­ge­teg a hi­va­ta­los for­ma­ság, a me­rev­ség ben­nünk. Ma­gunk­ra vet­tük azo­kat a vé­dő­fel­sze­re­lé­se­ket, ame­lyek meg­aka­dá­lyoz­zák a spon­tán öröm meg­mu­ta­tá­sát. Pe­dig ezen a na­pon fut­ni, ün­ne­pel­ni és mo­zog­ni kell. Va­ló­szí­nű, hogy az af­ri­kai vagy a la­tin-ame­ri­kai ke­resz­té­nyek sok­kal könnyeb­ben ta­lál­ják meg a vi­rág­va­sár­nap­nak meg­fe­le­lő for­mát, mint mi. Az ő ke­resz­tény éle­tük­nek ele­mi ré­sze a moz­gás, a vi­dám­ság és az öröm.

A va­sár­na­pi is­ten­tisz­te­let kez­de­te va­ló­já­ban min­dig egy „kis vi­rág­va­sár­nap”, a ta­lál­ko­zás örö­mé­nek át­élé­se. Jó, hogy itt va­gyunk! Örü­lünk, hogy meg­ér­kez­tél! De ré­gen lát­ta­lak, csak nem volt va­la­mi baj? Hi­á­ba ne­vez­zük sok­szor szok­vá­nyos­nak vagy sab­lo­nos­nak az ilyen tí­pu­sú mon­da­to­kat, a szí­vünk mé­lyén még­is ezek­re vá­gyunk a kez­dő li­tur­gia előtti má­sod­per­cek­ben. Hát él­jünk is esze­rint! Örül­jünk bát­ran meg­lé­vő kö­zös­sé­ge­ink­nek, épít­sük ter­mé­sze­tes és köz­vet­len ma­ga­tar­tá­sunk­kal min­den al­ka­lom­mal!

Is­ten kö­zel­sé­gét és a ve­le va­ló kö­zös­sé­get is eb­ben a köz­vet­len de­rű­ben él­het­jük át új­ra, min­den al­ka­lom­mal.

A hús­vét fe­lé lé­pe­ge­tő gyü­le­ke­zet már alig bír­ja ki­vár­ni a ko­ra haj­na­li örö­möt. Sok he­lyen él a nép­szo­kás­ban és a li­tur­gi­kus élet­ben is az in­du­lás, a za­rán­dok­lat és a kör­me­net gya­kor­la­ta. Jel­zi ez azt is, hogy nem le­het ma­gá­nyo­san, egye­dül ké­szül­ni és in­dul­ni. Fon­to­sak a tár­sak és a kö­zös­ség.

Fel­ső­ne­mes­apá­ti kis fa­lu­já­ban so­ká­ig élt egy nép­szo­kás: vi­rág­va­sár­nap vagy már az azt meg­elő­ző szom­ba­ton a leg­ki­sebb gyer­me­kek éne­kel­ve in­dul­tak el a ta­ní­tó ve­ze­té­sé­vel a köz­ség bí­ró­já­nak a há­za elé. Je­lez­ték ez­zel a moz­gás­sal, hogy van foly­ta­tás, él az új nem­ze­dék, és hí­vo­gat­ja az ün­nep­re a la­kó­kat min­den ház­ból, min­den kö­tött­ség és elő­íté­let nél­kül. A gyer­me­ké­nek szö­ve­gé­re is ér­de­mes oda­fi­gyel­ni: „Hej, ko­szo­rú, ko­szo­rú, / szép szí­nű és jó sza­gú, / Van­nak ben­ne vi­rá­gok, / kis rö­vid­ke zöld ágok, / Cif­ra ki­csiny le­ve­lek, / Van­nak benn üres he­lyek. / Li­li­om a tisz­ta­ság, / sze­líd­ség a gyöngy­vi­rág, / Ró­zsa sze­re­tet je­le, / Zöld a re­mény le­ve­le. / Cif­ra ki­csiny le­ve­lek, / Van­nak benn üres he­lyek.”

A vi­rág­va­sár­na­pi kö­zös­ség­épí­tés tit­ka mind­össze ennyi. Le­hes­sen foly­tat­ni a vi­rá­gok el­he­lye­zé­sét a zöld ko­szo­rú­ban, mert min­den szí­nű és for­má­jú vi­rág­nak jut hely a zöld le­ve­lek kö­zött. Így lesz iga­zán szép és von­zó.

Va­jon lesz­nek-e ennyi­re nyi­tot­tak és be­fo­ga­dók a mi vi­rág­va­sár­na­pi kö­zös­sé­ge­ink és temp­lo­ma­ink? Jó len­ne, ha mi­nél több he­lyen hal­lat­sza­na a gyer­me­kek tisz­tán csen­gő éne­ke vi­rág­va­sár­nap. Kezd­jük ta­lál­ko­zá­sa­in­kat ad­dig is egy jó­ízű és őszin­te kö­szön­tés­sel.

Sza­bó La­jos

::Nyomtatható változat::