Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2010
- 13
- Virágok és vasárnapok
Keresztény szemmel
Hozzászólás a cikkhez
Virágok és vasárnapok
Virágunk még csak volna. Bár irdatlanul hosszú volt a tél, már éled a természet. Idén is a krókuszok voltak a legbátrabbak. A sok sárga, fehér és lila fejecske vidáman mozog a még hűvös szélben. A napokban már a mindig megbízható aranyvessző is kezdi bizonygatni, hogy most már itt a tavasz. Tudjuk, hogy következik a nárcisz, a jácint és a tulipán, amelyeknek a hagymáit még ősszel dugdostuk a földbe. Itt a tavasz, virágunk még csak volna.
De van-e vasárnapunk? Nem rabolta-e el tőlünk valamiféle „konzumisten” vagy akár csak saját közönyünk? A harang szava nem hallatszik el a plázákig. Fehér ing helyett susogó szabadidőruha van az embereken, a kínai piacon vették. Talán ma is oda igyekeznek. Nem csoda, hogy nehezen tudjuk már ünneplőbe öltöztetni a szívünket.
Integető tömeg is van. Pálmaágat lengetnek, virágot szórnak az útra. Mert szeretnek ünnepelni, szívesen állnak a győztes oldalára. Ők várják a királyt, akit néha Messiásnak, néha Jimmynek neveznek. Mindezt a szó szoros értelmében önként és dalolva. Mert iskoláskoromban még kötelező jelleggel vezényeltek ki minket a budapesti Rákóczi útra, hogy Brezsnyevnek vagy Fidel Castrónak integessünk. Ma viszont sokan törik magukat azért, hogy akár csak egy pillantást is vethessenek a limuzinon érkező celebekre.
Szamarunk is volna hát, olyan igazi szamár szamár. Lépked az útra terített felsőruhákon, keresztülgázol a virágesőn – és azt hiszi, őt ünneplik. Nagy szamárfüleivel tompán hallja a morajlást, és úgy véli, neki szól a hozsannázás.
Persze a politikai hatalom is újra és újra magának akarja az ünneplést. Emberek, földi hatalmasságok törtek Jézus helyére, és ünnepeltették magukat. Totalitárius rendszerek erőszakos uralkodói, egyházi méltóságok vagy éppen a szekularizáció, az elvilágiasodás hamis papjai próbálták letaszítani Jézus királyt. Erre is reflektál Kassák Lajos verse:
„Sem az egyház praktikái, sem a politikusok irigykedései nem meríthetik Őt [Jézust] alá. A hegyek kitérnek előle s a vizek megjuhászodnak léptei alatt. Most azonban lehet, hogy a virággal felhintett utcán megérkezik a faluba. Szólnak a harangok, tarka galambrajok hintálnak a nap sugárain.”
Közeledik-e Jézus városunkba ezen a virágvasárnapon? Itt van-e ő, a valóban szelíd és alázatos? Aki nem hódítani akar, hanem egyszerűen csak szeretni. Aki nem leigáz, hanem szabadságot ad.
De világunk nem a szamárháton érkező Jézusra figyel. Pákolitz István Palmarum című verse ma is érvényes:
A város vezetői persze hogy nem fogadták.
Futóbolondnak nézték
a szamaras istenadtát.
Se tüzoltózenekar, se lányok.
De az utca kivonult,
hozsannázott.
Senki se tudta, szomorú tekintete mért mereng a
Koponyák hegyén. Senki se látta, hogy árnyékot vetett rá
a furcsán összeácsolt gerenda.
Jézus virágvasárnap bevonult Jeruzsálembe. Szamárháton, az ókor Trabantján. Azt mondta: békét hoztam nektek, a megtérés esélyét. Békében élhettek önmagatokkal, egymással és a Mindenhatóval.
És a tömeg hozsannázott. Szálltak, szálltak a virágok, lengtek a pálmaágak. Ám tudjuk, virágvasárnapot nagypéntek követi. A „Hozsanna” helyett „Feszítsd meg!” hangzik hamarosan. Szívszorítóan igaz Jókai Anna Ima – virágvasárnap alkonyán című verse:
Istenem.
Az az alkony.
A földbe döngölt örökzöldek.
A már üres úton horpadt
pléhdobozok zörögnek.
Hasadt nejlonzacskók a bokrokon fennakadva.
Köpésbe ragadt csikkek a taposott fűben.
(…)
A tömeg berekedt.
Vedel, zabál:
Vacsorál.
A tévé elé ül.
Új üvöltésre készül.
A „feszítsd meg” élvezetesebb.
A kereszthalál érdekesebb.
Jókai Annának – újabb kori tapasztalataink alapján is – igaza van. Akárcsak az egykori Illés-számnak: „Virág sincsen, te sem vagy már, miért hagytuk, hogy így legyen?”
Ne hagyjuk, hogy így legyen.
Fogadjuk el nem múló hittel a virágvasárnap érkezőt.
Áldott, aki az Úr nevében jön.
Az ünnepeink róla kell, hogy szóljanak.
Az ő jelenléte ad értelmet az egyháznak, hitünknek és szolgálatunknak.
Önkritikusnak kell lennünk: sokszor nem hirdettük őt elég hitelesen, nem éltük őt meg valóságosan. Se virágunk, se vasárnapunk.
Pedig virágvasárnap az egyik legkedvesebb ünnepünk lehetne. Ama horpadt pléhdobozok, hasadt nejlonzacskók és köpésbe ragadt csikkek világából visszatalálhatnánk a tavaszba, és örülhetnénk a krókuszok vidáman mozgó fehér és lila fejecskéinek, a sárgában pompázó aranyvesszőnek, a jácintnak és a tulipánnak.
Virágvasárnap azonban korántsem csupán tavaszünnep. Mindennél jobban örülhetünk a hozzánk érkező Jézusnak, az alázatos királynak. Akiben „csendesen és váratlanul” átölel minket az Isten.
Ne hagyjuk, hogy az emberi gonoszság és ostobaság eltapossa virágvasárnapot. Ne engedjük, hogy az erőszak uralja a hétköznapokat és rabolja el az ünnepeket.
Őrizzük a szellemi és a lelki értékeket, megannyi káros hatás közepette.
Legyenek a keresztény közösségek a korszellemmel dacoló lelkületnek, a jóságnak, a szeretetnek és a békességnek az őrzői. Ne engedjük, hogy kiverjék kezünkből a virágot.
Mentsük meg a vasárnapot.
Ragaszkodjunk virágvasárnap áldásaihoz, és legfőképpen ahhoz a királyhoz, aki ezen az ünnepen érkezik hozzánk, szelíden és alázatosan.
Áldott, aki az Úr nevében jön!
Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület
::Nyomtatható változat::
|