Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Vi­rá­gunk még csak vol­na. Bár ir­dat­la­nul hosszú volt a tél, már éled a ter­mé­szet. Idén is a kró­ku­szok vol­tak a leg­bát­rab­bak. A sok sár­ga, fe­hér és li­la fe­jecs­ke vi­dá­man mo­zog a még hű­vös szél­ben. A na­pok­ban már a min­dig meg­bíz­ha­tó arany­vessző is kez­di bi­zony­gat­ni, hogy most már itt a ta­vasz. Tud­juk, hogy kö­vet­ke­zik a nár­cisz, a já­cint és a tu­li­pán, ame­lyek­nek a hagy­má­it még ősszel dug­dos­tuk a föld­be. Itt a ta­vasz, vi­rá­gunk még csak vol­na.

De van-e va­sár­na­punk? Nem ra­bol­ta-e el tő­lünk va­la­mi­fé­le „kon­zum­is­ten” vagy akár csak sa­ját kö­zö­nyünk? A ha­rang sza­va nem hal­lat­szik el a plá­zá­kig. Fe­hér ing he­lyett su­so­gó sza­bad­idő­ru­ha van az em­be­re­ken, a kí­nai pi­a­con vet­ték. Ta­lán ma is oda igye­kez­nek. Nem cso­da, hogy ne­he­zen tud­juk már ün­nep­lő­be öl­töz­tet­ni a szí­vün­ket.

In­te­ge­tő tö­meg is van. Pál­ma­ágat len­get­nek, vi­rá­got szór­nak az út­ra. Mert sze­ret­nek ün­ne­pel­ni, szí­ve­sen áll­nak a győz­tes ol­da­lá­ra. Ők vár­ják a ki­rályt, akit né­ha Mes­si­ás­nak, né­ha Jimmy­nek ne­vez­nek. Mind­ezt a szó szo­ros ér­tel­mé­ben ön­ként és da­lol­va. Mert is­ko­lásko­rom­ban még kö­te­le­ző jel­leg­gel ve­zé­nyel­tek ki min­ket a bu­da­pes­ti Rá­kó­czi út­ra, hogy Brezs­nyev­nek vagy Fi­del Ca­stró­nak in­te­ges­sünk. Ma vi­szont so­kan tö­rik ma­gu­kat azért, hogy akár csak egy pil­lan­tást is vet­hes­se­nek a li­mu­zi­non ér­ke­ző ce­le­bek­re.

Sza­ma­runk is vol­na hát, olyan iga­zi sza­már sza­már. Lép­ked az út­ra te­rí­tett fel­ső­ru­há­kon, ke­resz­tül­gá­zol a vi­rág­esőn – és azt hi­szi, őt ün­nep­lik. Nagy sza­már­fü­le­i­vel tom­pán hall­ja a mo­raj­lást, és úgy vé­li, ne­ki szól a ho­zsan­ná­zás.

Per­sze a po­li­ti­kai ha­ta­lom is új­ra és új­ra ma­gá­nak akar­ja az ün­nep­lést. Em­be­rek, föl­di ha­tal­mas­sá­gok tör­tek Jé­zus he­lyé­re, és ün­ne­pel­tet­ték ma­gu­kat. To­ta­li­tá­ri­us rend­sze­rek erő­sza­kos ural­ko­dói, egyházi méltóságok vagy ép­pen a sze­ku­la­ri­zá­ció, az el­vi­lá­gi­a­so­dás ha­mis pap­jai próbálták le­ta­szí­tani Jézus királyt. Erre is ref­lek­tál Kas­sák La­jos ver­se:

„Sem az egy­ház prak­ti­kái, sem a po­li­ti­ku­sok irigy­ke­dé­sei nem me­rít­he­tik Őt [Jé­zust] alá. A he­gyek ki­tér­nek elő­le s a vi­zek meg­ju­há­szod­nak lép­tei alatt. Most azon­ban le­het, hogy a vi­rág­gal fel­hin­tett ut­cán meg­ér­ke­zik a fa­lu­ba. Szól­nak a ha­ran­gok, tar­ka ga­lamb­ra­jok hin­tál­nak a nap su­gá­rain.”

Kö­ze­le­dik-e Jé­zus vá­ro­sunk­ba ezen a vi­rág­va­sár­na­pon? Itt van-e ő, a va­ló­ban sze­líd és alá­za­tos? Aki nem hó­dí­ta­ni akar, ha­nem egy­sze­rű­en csak sze­ret­ni. Aki nem le­igáz, ha­nem sza­bad­sá­got ad.

De vi­lá­gunk nem a sza­már­há­ton ér­ke­ző Jé­zus­ra fi­gyel. Pák­olitz Ist­ván Pal­ma­rum cí­mű ver­se ma is ér­vé­nyes:

A vá­ros ve­ze­tői per­sze hogy nem fogad­ták.
Fu­tó­bo­lond­nak néz­ték
a sza­ma­ras is­ten­ad­tát.
Se tü­zol­tó­ze­ne­kar, se lá­nyok.
De az ut­ca ki­vo­nult,
ho­zsan­ná­zott.

Sen­ki se tud­ta, szo­mo­rú te­kin­te­te mért me­reng a
Ko­po­nyák he­gyén. Sen­ki se lát­ta, hogy ár­nyé­kot ve­tett rá
a fur­csán össze­ácsolt ge­ren­da.

Jé­zus vi­rág­va­sár­nap be­vo­nult Je­ru­zsá­lem­be. Sza­már­há­ton, az ókor Tra­bant­ján. Azt mond­ta: bé­két hoz­tam nek­tek, a meg­té­rés esé­lyét. Bé­ké­ben él­het­tek ön­ma­ga­tok­kal, egy­más­sal és a Min­den­ha­tó­val.

És a tö­meg ho­zsan­ná­zott. Száll­tak, száll­tak a vi­rá­gok, leng­tek a pál­ma­ágak. Ám tud­juk, vi­rág­va­sár­na­pot nagy­pén­tek kö­ve­ti. A „Ho­zsan­na” he­lyett „Fe­szítsd meg!” hang­zik ha­ma­ro­san. Szív­szo­rí­tó­an igaz Jó­kai An­na Ima – vi­rág­va­sár­nap al­ko­nyán cí­mű ver­se:

Is­te­nem.
Az az al­kony.
A föld­be dön­gölt örök­zöl­dek.
A már üres úton hor­padt
pléh­do­bo­zok zö­rög­nek.
Ha­sadt nej­lon­zacs­kók a bok­ro­kon fenn­akad­va.
Kö­pés­be ra­gadt csik­kek a ta­po­sott fű­ben.
(…)
A tö­meg be­re­kedt.
Ve­del, za­bál:
Va­cso­rál.
A té­vé elé ül.
Új üvöl­tés­re ké­szül.
A „fe­szítsd meg” él­ve­ze­te­sebb.
A ke­reszt­ha­lál ér­de­ke­sebb.

Jó­kai An­ná­nak – újabb ko­ri ta­pasz­ta­la­ta­ink alap­ján is – iga­za van. Akár­csak az egy­ko­ri Il­lés-szám­nak: „Vi­rág sin­csen, te sem vagy már, mi­ért hagy­tuk, hogy így le­gyen?”

Ne hagy­juk, hogy így le­gyen.

Fo­gad­juk el nem mú­ló hit­tel a vi­rág­va­sár­nap ér­ke­zőt.

Ál­dott, aki az Úr ne­vé­ben jön.

Az ün­ne­pe­ink ró­la kell, hogy szól­ja­nak.

Az ő je­len­lé­te ad ér­tel­met az egy­ház­nak, hi­tünk­nek és szol­gá­la­tunk­nak.

Ön­kri­ti­kus­nak kell len­nünk: sok­szor nem hir­det­tük őt elég hi­te­le­sen, nem él­tük őt meg va­ló­sá­go­san. Se vi­rá­gunk, se va­sár­na­punk.

Pe­dig vi­rág­va­sár­nap az egyik leg­ked­ve­sebb ün­ne­pünk le­het­ne. Ama hor­padt pléh­do­bo­zok, ha­sadt nej­lon­zacs­kók és kö­pés­be ra­gadt csik­kek vi­lá­gá­ból vissza­ta­lál­hat­nánk a ta­vasz­ba, és örül­het­nénk a kró­ku­szok vi­dá­man moz­gó fe­hér és li­la fe­jecs­ké­i­nek, a sár­gá­ban pom­pá­zó arany­vessző­nek, a já­cint­nak és a tu­li­pán­nak.

Vi­rág­va­sár­nap azon­ban ko­ránt­sem csu­pán ta­vasz­ün­nep. Min­den­nél job­ban örül­he­tünk a hoz­zánk ér­ke­ző Jé­zus­nak, az alá­za­tos ki­rály­nak. Aki­ben „csen­de­sen és vá­rat­la­nul” át­ölel min­ket az Is­ten.

Ne hagy­juk, hogy az em­be­ri go­nosz­ság és os­to­ba­ság el­ta­pos­sa vi­rág­va­sár­na­pot. Ne en­ged­jük, hogy az erő­szak ural­ja a hét­köz­na­po­kat és ra­bol­ja el az ün­ne­pe­ket.

Őriz­zük a szel­le­mi és a lel­ki ér­té­ke­ket, meg­annyi ká­ros ha­tás kö­ze­pet­te.

Le­gye­nek a ke­resz­tény kö­zös­sé­gek a kor­szel­lem­mel da­co­ló lel­kü­let­nek, a jó­ság­nak, a sze­re­tet­nek és a bé­kes­ség­nek az őr­zői. Ne en­ged­jük, hogy ki­ver­jék ke­zünk­ből a vi­rá­got.

Mentsük meg a vasárnapot.

Ra­gasz­kod­junk vi­rág­va­sár­nap ál­dá­sa­i­hoz, és leg­fő­kép­pen ah­hoz a ki­rály­hoz, aki ezen az ün­ne­pen ér­ke­zik hoz­zánk, sze­lí­den és alá­za­to­san.

Ál­dott, aki az Úr ne­vé­ben jön!

Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület

::Nyomtatható változat::