A vasárnap igéje

BÖJT HA­TO­DIK VA­SÁR­NAP­JA (PAL­MA­RUM) – JN 18,33–38

Hozzászólás a cikkhez

Ígé­re­te­sen in­du­ló pár­be­széd. Kér­dés­re kér­dés, majd vi­szont­kér­dés a fe­le­let. Mai élet­hely­ze­tek­ben is gya­kor­ta elő­for­dul ha­son­ló, csak más tó­nus­ban, más cél­lal, tény­le­ges in­for­má­ció és őszin­te ér­dek­lő­dés nél­kül. „Mit né­zel? Hoz­zám be­szélsz? Ke­mény­ked­ni akarsz?” Ide­á­lis mód­szer az in­du­la­tok el­sza­ba­du­lá­sá­hoz és az el­ke­rül­he­tet­le­nül be­kö­vet­ke­ző tes­ti erő­szak­hoz. A ne­mes­nek épp nem ne­vez­he­tő pár­vi­a­dal vé­gén az­tán ki­de­rül, va­ló­já­ban „ki a ki­rály”.

Evan­gé­li­u­mi je­le­ne­tünk­ben azon­ban nem két, nagy­já­ból azo­nos fel­épí­té­sű és ha­son­ló adott­sá­gok­kal ren­del­ke­ző, egyen­lő esé­lyek­kel in­du­ló fér­fi ka­kas­ko­dik egy­más­sal, hogy össze­mér­je ere­jét. Itt egy for­má­lis – még ha ál­sá­gos és lát­szat sze­rin­ti is – bí­ró­sá­gi tár­gya­lás zaj­lik, ahol az egyik fél tel­je­sen ki­szol­gál­ta­tott, a má­sik pe­dig élet és ha­lál ura­ként áll fe­let­te.

Pi­lá­tus ah­hoz ké­pest, hogy a ko­ra­be­li el­vá­rá­sok­nak meg­fe­le­lő­en ke­mény – sőt vé­res – ke­zű ve­ze­tő­ként töl­töt­te be tisz­tét, Jé­zus ese­té­ben még­is bi­zony­ta­lan­ko­dik, za­var­ban van, és sze­ret­né el­ke­rül­ni, hogy meg­hoz­zon egy olyan dön­tést, ami­lyet egyéb­ként na­pon­ta ho­zott meg tö­meg­szám­ra. Ta­lán sze­mé­lyé­ben vagy po­zí­ci­ó­já­ban érez­te sért­ve és meg­aláz­va ma­gát, hogy ez eset­ben nem raj­ta állt a ha­lá­los íté­let ki­mon­dá­sa, ha­nem va­ló­ság­gal kö­ve­tel­ték, sőt zsa­rol­ták, hogy meg­hoz­za. Rá­adá­sul pont az ál­ta­la meg­ve­tett és le­né­zett zsi­dók.

„Te vagy a zsi­dók ki­rá­lya?” – ta­lán ez a le­he­tő­ség ad re­ményt Pi­lá­tus­nak ar­ra, hogy még­is ké­jes bor­zon­gás­sal hoz­has­sa meg az íté­le­tet, ha már egy­szer úgy­is meg kell hoz­nia. Ha ugyan­is egy iga­zi mes­si­ást fe­szít­tet­het­ne ke­reszt­re – a zsi­dók ki­rá­lyát –, az mennyi­vel ér­té­ke­sebb fo­gás vol­na, mint egy olyan sze­ren­csét­len meg­ölé­sé­ben részt ven­ni, akit még a sa­ját faj­tá­ja sem vál­lal. Egy ki­rály fe­lett ítél­kez­ni va­ló­di mél­tó­ság. Most meg­mu­tat­hat­ná, hogy ki is az iga­zi ki­rály. De ha sa­ját né­pe nem is­me­ri el ki­rá­lya­ként Jé­zust, ak­kor mi­ért olyan fon­tos ne­kik még­is? Ha leg­alább kö­zönyt mu­tat­ná­nak irán­ta! De ők ép­pen­ség­gel nem kö­zö­nyö­sek, ha­nem na­gyon fon­tos szá­muk­ra. Job­ban kö­ve­te­lik Pi­lá­tus­tól Jé­zus ha­lá­lát, mint azt, hogy Ba­rabb­ást sza­ba­don en­ged­je. Most nem va­la­ki éle­tét, ha­nem va­la­ki ha­lá­lát kí­ván­ják. Pi­lá­tus sa­rok­ba szo­rít­va ér­zi ma­gát a szo­kat­lan hely­zet­ben.

„Nem ta­lá­lok ben­ne sem­mi­fé­le bűnt” – mi­cso­da ál­szent mon­dat! Mint­ha ed­dig bár­ki­nek az ese­té­ben is szá­mí­tott vol­na, hogy bű­nös-e vagy ár­tat­lan. Mint­ha szem­pont lett vol­na egy íté­let meg­ho­za­ta­la­kor, hogy mit tett az il­le­tő. Mint­ha lé­te­zett vol­na más szem­pont, mint a bi­ro­da­lom ha­tal­ma és di­cső­sé­ge lát­sza­tá­nak fenn­tar­tá­sa, amely Pi­lá­tus sze­mé­lyes jó­lé­té­nek és kar­ri­er­jé­nek is zá­lo­ga volt.

„Mi az igaz­ság?” Túl­ér­té­kel­nénk Pi­lá­tus fi­lo­zó­fu­si haj­la­ma­it, ha va­la­mi el­gon­dol­ko­dó, tá­vol­ba ré­ve­dő te­kin­te­tet sej­te­nénk e sza­vak mö­gé. Sok­kal va­ló­szí­nűbb, hogy a gya­kor­la­ti­as, két láb­bal a föl­dön já­ró em­ber hét­köz­na­pi böl­cses­sé­ge fo­gal­ma­zó­dott meg eb­ben. Pi­lá­tus ese­té­ben ez így hang­zik: „Ugyan mi­lyen igaz­ság van azon­kí­vül, ami Ró­ma ér­de­ke?” – mint­ha csak Mes­sa­lá­nak, Ben Hur gyer­mek­ko­ri ját­szó­paj­tá­sá­nak hang­ját hal­la­nánk, aki érett fér­fi­ko­rá­ra már el­ju­tott a fel­is­me­rés­re, hogy áb­rán­do­zás az élet meg­ron­tó­ja, és va­ló­ság­tól el­ru­gasz­ko­dott esz­mék­ből, le­gye­nek bár­mi­lyen szé­pek, nem le­het meg­él­ni.

En­nek meg­fe­le­lő­en a „nem ta­lá­lok ben­ne sem­mi­fé­le bűnt” ki­je­len­tés sem va­la­mi ma­gasz­tos mo­rá­lis igaz­ság meg­fo­gal­ma­zá­sa, csu­pán annyit akar kö­zöl­ni a hely­tar­tó, hogy Jé­zus, ez a sze­ren­csét­len alak egy­ál­ta­lán nem ve­szé­lyes Ró­má­ra néz­ve. Te­kint­ve, hogy amint az igaz­ság csak az le­het, ami Ró­má­nak ér­de­ke, úgy bűn csak az, ami ez­zel szem­ben áll. A gyil­kos­ság, a rab­lás és az erő­szak bár­mi­lyen for­má­ja is csak ak­kor bűn, ha Ró­ma el­len irá­nyul. De mint lát­ha­tó, még egy rab­ló­gyil­kos, Ba­rabb­ás is kap­hat ke­gyel­met, ha az ün­nep­re ké­szü­lő nép úgy kí­ván­ja. És az ő kí­ván­sá­guk is csak azért fon­tos ilyen­kor, mert en­nek ki­elé­gí­té­se is Ró­ma nagy­sá­gát szol­gál­ja.

Ró­ma nem­csak erős­nek, de jó­sá­gos­nak is sze­ret­ne lát­sza­ni. Ez a bi­zarr le­he­tő­ség még a ke­gyet­len ná­ci ha­lál­tá­bor-pa­rancs­nok, Amon Göth szá­má­ra is ki­hí­vást je­len­tett, ami­kor a ma­gát ba­rát­ja­ként fel­tün­te­tő Os­car Schind­ler be­tet­te a bo­ga­rat a fü­lé­be, hogy a gyil­ko­lás ha­tal­má­nál sok­kal na­gyobb le­het az ir­ga­lom ha­tal­ma. Más­nap, hogy újon­nan szárny­ra ka­pott mo­hó szen­ve­dé­lyé­nek hó­dol­jon, majd­nem meg is hagy­ta az egyik rab éle­tét.

Pi­lá­tus ta­lán még­is meg­ér­zett va­la­mit ab­ból, hogy Jé­zus­sal foly­ta­tott pár­be­szé­de na­gyon egyen­lőt­len, és nem azo­nos erő­vel bí­ró fe­lek közt zaj­lik? Hogy míg ő élet és ha­lál urá­nak kép­ze­li ma­gát, ad­dig az, aki ve­le szem­ben véd­te­le­nül és ki­szol­gál­ta­tot­tan áll, va­ló­ban élet és ha­lál ura? Hogy nem ő tart­ja mar­ká­ban ezt a sze­ren­csét­len, ki­szol­gál­ta­tott em­bert, ha­nem az őt? Hogy a má­sik em­ber sor­sa fe­lett nem ak­kor ren­del­ke­zik iga­zán, ha bír­ja a ha­tal­mat éle­té­nek ki­ol­tá­sá­ra? Nem is ak­kor, ha el­hi­te­ti ma­gá­val, hogy ir­gal­mas, jó­te­vő, kö­nyö­rü­le­tes, és a má­sik ne­ki kö­szön­he­ti az éle­tét, a jó­lé­tét, a kar­ri­er­jét?

Hogy ta­lán az vol­na az iga­zi, ha egy­ál­ta­lán nem akar­na a má­sik em­ber sor­sa fe­lett ren­del­kez­ni? Ha ere­je és ha­tal­ma, rá­ter­mett­sé­ge és fon­tos­sá­ga tu­da­tá­ban is ab­ban él­né meg a má­sik em­ber meg­men­té­se ér­de­ké­ben kap­ni vélt kül­de­té­sét, hogy van mer­sze bé­kén hagy­ni a má­si­kat? Ak­kor is, ha lel­ke mé­lyén na­gyon is bosszant­ja, hogy az lát­ha­tó­an sok­kal­ta ne­me­sebb lel­kű, iga­zabb, tisz­tább és ér­de­me­sebb, mint ő? Vagy­is hogy a má­sik a ki­rály?

Hi­szen épp ez az, ami meg­ha­lad­ja em­be­ri ké­pes­sé­ge­in­ket! Ez a bű­nünk lé­nye­ge. És ez az, ami­ből meg­sza­ba­dít Jé­zus, az egyet­len iga­zi ki­rály. Az alá­za­tos ki­rály. Ami­lye­nek­ké min­ket, mind­nyá­jun­kat for­mál­ni akar – sze­re­te­té­vel, ir­gal­má­val, tü­rel­mé­vel.

Bart­ha Ist­ván

::Nyomtatható változat::