Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

Há­la sa­já­tos jel­le­gű, új­ko­ri de­mok­rá­ci­ánk­nak, ilyen­kor, a vá­lasz­tá­sok kör­nyé­kén rend­sze­rint meg­élén­kül az élet, fel­pö­rög a han­gu­lat, fel­lán­gol­nak a ke­dé­lyek, el­sza­ba­dul­nak in­du­la­tok, és a jól fel­hec­celt vá­lasz­tók el­szánt gla­di­á­tor­ként es­nek egy­más­nak a vélt vagy va­lós igaz­ság vé­del­mé­ben. Ma­gyar­or­szá­gon he­tek, hó­na­pok óta ez a min­den­ha­tó tö­meg­tá­jé­koz­ta­tás fő té­má­ja, a vir­tu­á­lis top­lis­tán ma­ga mö­gé uta­sít­va az iz­lan­di vul­kán ha­mus szto­ri­ját is. Ez a min­dent vul­ká­ni ha­mu­ként be­bo­rí­tó, át­ha­tó po­li­ti­kai kam­pány­han­gu­lat kezd­te el meg­fer­tőz­ni az Evan­gé­li­kus Élet EvÉl&le­vél ro­va­tát is.

Az nem gond, hogy ilyen­kor fel­szín­re tör­nek ké­nye­sebb kér­dé­sek, hogy ezek­ről egy nyílt fó­ru­mon őszin­tén, szó­ki­mon­dó­an vi­tat­ko­zunk. Nem gond, hogy vé­le­mény- és né­zet­kü­lönb­sé­gek van­nak, sőt a fej­lő­dés és ha­la­dás dia­lek­ti­ká­já­nak szem­pont­já­ból mód­szer­ta­ni­lag ez még hasz­nos is le­het. Tu­da­tá­ban kell len­nünk an­nak, hogy nem va­gyunk egy­for­mák; kü­lön­bö­ző­ek, sok­fé­lék va­gyunk, bi­zo­nyos kér­dé­sek­ről más és más a fel­fo­gá­sunk, a vé­le­mé­nyünk, még­is együtt al­ko­tunk egy lel­ki kö­zös­sé­get, egy spi­ri­tu­á­lis nagy­csa­lá­dot. Pál apos­tol­lal együtt vall­juk: „Mert aho­gyan a test egy, bár sok tag­ja van, de a test va­la­mennyi tag­ja, no­ha so­kan van­nak, még­is egy test… és mind­nyá­jan egy Lé­lek­kel itat­tat­tunk meg.” (1Kor 12,12–13)

Ami az em­lí­tett ro­vat­tal kap­cso­lat­ban még­is ag­gasz­tó­nak tű­nik, az nem más, mint az utób­bi idő­ben meg­je­lent több, ér­zel­mek­től, in­du­la­tok­tól, sér­tő­dé­sek­től, sőt bán­tó sze­mé­lyes­ke­dé­sek­től sem men­tes ol­va­sói le­vél. Jól ér­zé­kel­he­tő­en né­hány, a kam­pány­láz ger­jesz­tet­te, cson­tig rá­gott, örök­zöld té­ma lett be­dob­va, töb­bek kö­zött az egy­há­zak, egy­há­zi sze­mé­lyi­sé­gek nyil­vá­nos po­li­ti­kai sze­rep­vál­la­lá­sa vagy a nem­ze­ti zász­ló temp­lo­mi hasz­ná­la­tá­nak mes­ter­sé­ge­sen ger­jesz­tett prob­lé­má­ja.

Cui pro­dest? Ki­nek hasz­nál? – hát, gon­do­lom, azt sej­te­ni le­het, hogy ne­künk sem­mi­kép­pen sem. Leg­alább­is nem így, nem eb­ben a for­má­ban.

Ami az el­ső kér­dés­kört il­le­ti, már­mint a nyil­vá­nos, po­li­ti­kai, köz­éle­ti sze­rep­vál­la­lás kér­dé­sét, eb­ben egy­há­zi­ak, egy­há­zon kí­vü­li­ek vé­le­mé­nye igen­csak meg­osz­lik. Van­nak, akik az egy­há­zak po­li­ti­zá­lá­sa, köz­éle­ti sze­rep­vál­la­lá­sa el­len foly­tat­nak mi­li­táns küz­del­met, má­sok egy „min­den lé­ben ka­nál” egy­há­zat vin­di­kál­nak. Nagy­já­ból már egyet­ér­tés van ab­ban, há­la Is­ten­nek, hogy a köz­ügyek, így a po­li­ti­ka is at­tól köz-ügyek, hogy ránk, mind­nyá­junk­ra tar­to­zó, ben­nün­ket érin­tő ügyek­ről, dol­gok­ról szólnak.

Az egy­ház­nak, egy­há­zi sze­mé­lyek­nek, lel­ki­pász­to­rok­nak jo­guk, sőt adott eset­ben er­köl­csi kö­te­les­sé­gük a köz­jó ér­de­ké­ben vé­le­ményt nyil­vá­ní­ta­ni, ak­tív mó­don hoz­zá­já­rul­ni a köz­ügyek elő­moz­dí­tá­sá­hoz. Ha a po­li­ti­kát úgy ér­tel­mez­zük, hogy ez a „köz­jó szol­gá­la­ta a köz­élet­ben” – már­pe­dig a ke­se­rű tör­té­nel­mi ta­pasz­ta­la­tok el­le­né­re mi­ért is ne te­het­nénk –, ak­kor ki­mond­hat­juk, hogy a Krisz­tus irán­ti hű­ség és en­ge­del­mes­ség kri­té­ri­u­ma alatt az egy­ház, az egy­há­zat kép­vi­se­lő sze­mé­lyek úgy­ne­ve­zett po­li­ti­zá­lá­sa egy­ben a hí­vők köz­élet­ben va­ló ak­tív rész­vé­te­lét je­len­ti.

Ab­ban még­is éle­sen meg­osz­la­nak a vé­le­mé­nyek, hogy ezt mi­ként, mi­lyen mér­ték­ben, mi­lyen for­má­ban te­gye az egy­ház.

A po­li­ti­kum ol­da­lá­ról van­nak, akik ki­mon­dot­tan „jó­in­du­la­tú fél­tés­ből” óv­ják az egy­há­za­kat és a jó ke­resz­té­nye­ket, ne­hogy a párt­po­li­ti­kai kam­pá­nyok mo­csa­rá­ba süllyed­je­nek, vagy be­le­szól­ja­nak bár­mi­lyen, na­pi­ren­den lé­vő po­li­ti­kai kér­dés­be. Sze­rin­tük az egy­há­zak ma­rad­ja­nak meg a ne­kik ki­je­lölt szak­rá­lis szfé­ra te­rü­le­tén. Le­he­tő­leg ma­rad­ja­nak né­mák, csen­de­sek, sem­le­ge­sek.

Van azon­ban egy má­sik ve­szé­lyes kí­sér­tés is ar­ra, hogy jól fel­fo­gott ér­de­kek men­tén esz­köz­ként pró­bál­ják fel­hasz­nál­ni a val­lást, a val­lá­sos in­téz­mé­nye­ket. Ez eset­ben is egy­faj­ta sze­rep­le­osz­tás tör­té­nik, egy meg­ha­tá­ro­zott moz­gás­tér-ki­je­lö­lés, amellyel kapcsolatban vi­lá­go­san ki­je­lent­het­jük, hogy a párt­szim­pá­tia nem esik egy­be a hit­tel, a vé­le­mény­nyil­vá­ní­tás sza­bad­sá­ga pe­dig szent és el­ide­ge­nít­he­tet­len jo­ga min­den­ki­nek. Lát­ni kell azon­ban azt is, hogy nin­csen egyet­len olyan szeg­men­se tár­sa­dal­muk­nak, mely­nek ne len­ne va­la­mi­lyen ér­te­lem­ben kö­ze a po­li­ti­ká­hoz. Az per­sze raj­tunk áll vagy bu­kik, hogy en­ged­jük-e ma­gun­kat ilyen-olyan, ne­künk szánt sze­rep­ekbe be­le­kény­sze­rí­te­ni, en­ge­dünk-e az ido­mí­tás­nak, vagy ma­ra­dék­ta­la­nul pró­bá­lunk ele­get ten­ni a Krisz­tus­tól ka­pott kül­de­tés­nek, és meg­ál­lunk a tő­le ka­pott sza­bad­ság­ban.

Ami a nem­ze­ti zász­ló temp­lo­mi hasz­ná­la­tá­nak kér­dé­sét il­le­ti, hadd ref­lek­tál­jak a kér­dés­re sa­já­to­san er­dé­lyi szem­szög­ből. Amíg Ma­gyar­or­szá­gon a nem­ze­ti­szí­nű zász­ló köz­te­re­ken, köz­épü­le­te­ken va­ló meg­je­le­né­se ter­mé­sze­tes do­log, mi­vel ez a ma­gyar ál­la­mi­ság jel­ké­pe, Er­dély­ben egé­szen más a hely­zet. A ma­gyar zász­ló bár­mi­lyen nyil­vá­nos hasz­ná­la­ta sok év­ti­ze­den ke­resz­tül fő­ben­já­ró bűn volt, áru­lás, ir­re­den­tiz­mus. Egy-egy ko­kár­da ki­tű­zé­sé­ért ke­mény éve­ket töl­töt­tek sze­ren­csét­len em­be­rek a sza­mo­súj­vá­ri, pe­rip­ra­vai és más fegy­in­té­ze­tek át­ne­ve­lő tan­fo­lya­ma­in.

A nem­ze­ti­szí­nű lo­bo­gó ma Er­dély­ben nem ki­zá­ró­lag a ma­gyar ál­la­mi­ság jel­ké­pe, ha­nem az egész nem­zet együ­vé tar­to­zá­sá­nak a ki­fe­je­zé­se. A cí­me­res zász­ló pe­dig még in­kább ki­fe­je­zi a kö­zös nem­ze­ti, kul­tu­rá­lis és ke­resz­tény ön­azo­nos­sá­gun­kat.

A nem­ze­ti zász­ló nem tar­to­zik a szó szo­ros ér­tel­mé­ben vett li­tur­gi­kus tér­hez, nem „szak­rá­lis tárgy”, szá­munk­ra még­is szent. Er­dé­lyi Evan­gé­li­kus Egy­há­zunk­ban egy­elő­re nin­csen sem­mi­fé­le sza­bály, elő­írás a zász­ló temp­lo­mi hasz­ná­la­tát il­le­tő­en. Ezt az adott kö­zös­sé­gek lel­ki­pász­to­ra­i­ra, pres­bi­té­ri­u­ma­i­ra bíz­zuk. Min­den tör­vény, sza­bály, elő­írás nél­kül, év­ti­ze­de­ken ke­resz­tül tud­tuk a zász­ló he­lyét, és re­mé­lem, tud­ni fog­juk a jö­vő­ben is. Egy­elő­re nem tűz­het­jük ki nem­ze­ti zász­lón­kat a temp­lom kül­ső fa­lá­ra, sem in­téz­mé­nye­ink, épü­le­te­ink hom­lok­za­tá­ra. Be­vit­tük te­hát a temp­lom­ba, a dísz­te­rem­be, bel­ső szo­bá­ink­ba, ne sért­sen sen­kit.

A temp­lom­ban mél­tó és meg­fe­le­lő hely­re ál­lí­tott zász­ló pe­dig se­hol sem lett az imá­dat tár­gya az élő Is­ten he­lyett. Nem tud­ja el­ho­má­lyo­sí­ta­ni Is­ten di­cső­sé­gét.

Mi­ért le­het, kell még­is tisz­tes­sé­ges he­lyet ta­lál­ni a temp­lom ha­jó­já­ban a nem­ze­ti zász­ló­nak? Nemcsak azért, mert ke­resz­tény jel­ké­pe­ket és je­len­tést hor­doz szim­bo­li­ká­já­ban, ha­nem azért is, hogy min­den al­ka­lom­mal em­lé­kez­tes­sen: nem­ze­tün­ket, ha­zán­kat imád­ság­ban vi­gyük Is­ten elé, és ajánl­juk ke­gyel­mé­be.

Nem­ze­ti zász­lónk nem ural­mi jel­kép. Volt idő, ami­kor rej­te­get­ni kel­lett, fel sem me­rült a „ki­ten­ni vagy nem ten­ni” kér­dé­se. Ma is van­nak, akik ki­te­szik, má­sok el­te­szik a zász­lót.

A zász­ló he­lye azon­ban, s mind­az a je­len­tés, ame­lyet ez a jel­kép hor­doz, leg­el­ső­sor­ban mé­lyen a szí­vünk­ben kell, hogy le­gyen. Mert ha ott hi­ány­zik, ak­kor az egész nem más, mint pusz­ta dísz­let, üres szín­já­ték, kép­mu­ta­tás, os­to­ba vi­tat­ko­zás má­sok (kár)örö­mé­re.

Adorjáni Dezső Zoltán püspök Erdélyi Egyházkerület

::Nyomtatható változat::