A hét témája

Hozzászólás a cikkhez

Ami­kor be­lép­tem a Magyar Va­kok és Gyen­gén­lá­tók Or­szá­gos Szö­vet­sé­ge 1978 óta mű­kö­dő cse­pe­li vak­ve­ze­tő­ku­tya-ki­kép­ző is­ko­lájának ­épü­le­té­be, egy ba­rát­sá­gos macs­ka fo­ga­dott. Kér­dőn néz­tem az is­ko­la ve­ze­tő­jé­re, Far­kas­né Schiff Mó­ni­ká­ra, aki a hely­szí­nen kör­be­ka­la­u­zol­va mu­tat­ta be az in­téz­ményt.

– Ő Tig­ris. Sok ci­cánk van, ugyan­is ők se­gí­te­nek a ku­tyák­nak meg­ta­nul­ni azt, hogy – le­győz­ve ter­mé­sze­tes ösz­tö­nü­ket – mun­ka köz­ben ne re­a­gál­ja­nak ezek­re a négy­lá­bú­ak­ra.

A másfél hektáros te­rü­le­tű, kül­ső tan­pá­lyá­val is el­lá­tott is­ko­lá­ban elő­ször a kutyaudvarhoz me­gyünk; a tisz­tán tar­tott ken­ne­lek­ben nagy hang­za­var­ral fo­gad ben­nün­ket a hu­szon­ki­lenc „la­kás­tu­laj­do­nos”. Mind­egyik aj­tón a ku­tya ne­ve, Mó­ni­ka pe­dig el­me­sé­li, hogy mi­lyen idős az az eb, ame­lyik előtt meg­ál­lunk, és hogy a ki­kép­zés me­lyik fá­zi­sá­ban van. Az egyik né­met ju­hász­ról ki­de­rül, hogy nem al­kal­mas vak­ve­ze­tés­re, épp ezért egy lá­tó csa­lá­dot ke­res­nek ne­ki gaz­dá­nak.

– Ő idő­sen ke­rült hoz­zánk, már há­rom­éves. Ál­ta­lá­ban egy­éves ko­ruk­ban kezd­jük a ku­tyák ki­kép­zé­sét. Az egész­sé­ges vak­ve­ze­tő­ku­tya-je­löl­tek­nek kö­rül­be­lül csak az egy­har­ma­da lesz al­kal­mas ve­ze­tés­re. Áfonya pél­dá­ul azért nem al­kal­mas er­re, mert még min­dig ker­ge­ti a ma­da­ra­kat.

– Az is­ko­lá­nak van sa­ját ku­tya­te­nyé­sze­te is?

– Igen. A te­nyész­té­si prog­ra­munk­ban lab­ra­dor ret­ri­ever és gol­den ret­ri­ever ma­mák­kal fog­lal­ko­zunk. A kis­ku­tyá­kat nyolc­he­tes ko­ru­kig el­len­őr­zött kö­rül­mé­nyek kö­zött tart­juk. Két hó­na­po­san kez­dő­dik az úgy­ne­ve­zett kö­lyök­ne­ve­lé­si sza­kasz. En­nek ke­re­té­ben nevelő csa­lá­dok fo­gad­nak ma­guk­hoz egy-egy ku­tyust tíz hó­nap­ra, aki ez­ál­tal nem­csak in­ger­gaz­dag kör­nye­zet­be ke­rül, de a tö­meg­köz­le­ke­dés, va­la­mint a szá­má­ra ide­gen za­jok­kal, ál­la­tok­kal va­ló is­mer­ke­dés so­rán meg­ta­nul­ja az ut­cai szo­ci­a­li­zá­ci­ót.

– Bár­ki je­lent­kez­het er­re a kö­lyök­prog­ram­ra, vagy van va­la­mi­lyen meg­kö­tés?

– Nincs. A leg­vál­to­za­to­sabb hát­te­rű csa­lá­dok vesz­nek részt eb­ben a ka­ri­ta­tív mun­ká­ban, de fontos, hogy fe­le­lős kutyatartók legyenek. Saj­nos anya­gi tá­mo­ga­tást nem tu­dunk nyúj­ta­ni, csak a szük­sé­ges ál­lat­or­vo­si költ­sé­ge­ket, il­let­ve két­ha­von­ta húsz ki­ló ku­tya­tá­pot tu­dunk szá­muk­ra biz­to­sí­ta­ni. Az or­szág egész te­rü­le­té­ről van­nak je­lent­ke­ző­ink, ami azért is sze­ren­csés, mert a ku­tyá­ért je­lent­ke­ző va­kok is min­den­hon­nan ér­kez­nek.

A tíz hó­nap alatt két­ha­von­ta vissza­hív­juk őket, ki­töl­tünk egy kö­lyök­ne­ve­lé­si nap­lót, és meg­néz­zük, ho­gyan fej­lő­dött, vál­to­zott a ku­tya. Ezek so­rán ki­de­rül­het az is, hogy al­kal­mas lesz-e egy­ál­ta­lán vak­ve­ze­tés­re.

– Ha egy­éves lesz a ku­tya, mi a kö­vet­ke­ző lé­pés?

– Vissza­ke­rül ide, az is­ko­lá­ba, és a kö­vet­ke­ző fél­éves idő­sza­kot két rész­re bont­juk: az el­ső hó­nap­ban a ki­kép­ző sze­méllyel ba­rát­ko­zik, mi­köz­ben meg­fi­gyel­jük őt ter­hel­he­tő­ség szem­pont­já­ból. Lab­dáz­nak, ren­ge­te­get sé­tál­nak, il­let­ve sok időt töl­te­nek pél­dá­ul lif­te­zés­sel, több eme­let­nyi sé­tá­val fel és le, zárt tér­ből ki és be. Ez idő alatt – sok egyéb mel­lett – pél­dá­ul azt is vizs­gál­juk, ho­gyan vi­sel­ke­dik az ut­cán a ke­rí­té­sek mö­göt­ti ku­tyák­kal, ho­gyan re­a­gál a szá­má­ra vá­rat­lan hely­ze­tek­re. Mind­eköz­ben meg­kez­dő­dik az úgy­ne­ve­zett en­ge­del­mes­vizs­gá­ra va­ló fel­ké­szí­tés.

– Ez mit ta­kar?

– Az ül, fek­szik, áll, hely­ben ma­rad, láb mel­lett ve­zény­sza­va­kat tel­je­sí­ti pó­rá­zon és anél­kül. Az irá­nyo­kat – jobb­ra, bal­ra –, il­let­ve a for­du­lá­so­kat nem­csak tud­ja, de már ma­ga a ku­tya kez­de­mé­nye­zi. Eze­ket egy öt­ven­pon­tos vizs­gán kell tel­je­sí­te­nie. Ha ez idő alatt bár­mi­kor úgy lát­juk, hogy a ku­tya nem al­kal­mas vak­ve­ze­tés­re, ab­ba­hagy­juk a kép­zé­sét, hi­szen egy em­be­ri élet lesz rábíz­va.

Ha ez után az egy hó­na­pos meg­fi­gye­lés után is úgy lát­juk, hogy al­kal­mas, ak­kor kez­dő­dik a vak­ve­ze­tés­re va­ló tény­le­ges ki­kép­zé­se, amely öt hó­na­pig tart.

– Gon­do­lom, ez is több lé­pés­ből áll.

– Elő­ször az ut­cán va­ló ve­ze­tést ta­nít­juk meg. Ek­kor még pó­rá­zon van a ku­tya, és a fel­ada­ta, hogy a le- és fel­lé­pők­nél meg­áll­jon. A kö­vet­ke­ző lé­pés­ként ma­gas­ra visszük, pél­dá­ul egy híd­ra, hogy ki­ala­kul­jon a mély­ség­ér­ze­te, il­let­ve hogy lás­suk, mennyi­re van fé­le­lem­ér­ze­te ilyen hely­zet­ben. Ha mind­eze­ket már tud­ja, ak­kor ke­rül rá a hám. Mi­vel ez egy me­rev váz, a vak em­ber­nek sok­szor könnyebb érez­ni a ku­tya moz­gá­sát en­nek se­gít­sé­gé­vel.

– Ho­gyan „rög­zí­tik” a ku­tyá­ban a te­en­dő­ket?

– A mun­kánk nem szól más­ról, mint hogy több ezer­szer meg­is­mé­tel­tet­jük ugyan­azo­kat a lé­pé­se­ket. Ha el­ront va­la­mit, ak­kor új­ra­kezd­jük, és ad­dig csi­nál­juk, amíg hi­bát­la­nul nem tel­je­sí­ti a fel­ada­tot. Na­gyon fon­tos, hogy min­dig ha­tá­ro­zott és egy­ér­tel­mű le­gyen a ne­ki ki­adott pa­rancs. Nem min­den­ki ké­pes er­re, ezért ez is le­het az oka, hogy ha egy vak­nak nem le­het ku­tyá­ja. Egy halk sza­vú, bi­zony­ta­lan em­ber, aki ma­ga sem tud­ja, mit akar, vagy ho­va sze­ret­ne el­jut­ni, nem al­kal­mas egy ku­tya irá­nyí­tá­sá­ra. Ne fe­led­jük: a ku­tya nem ta­xi, ami el­visz A-ból B-be úgy, hogy ő ter­ve­zi meg az út­vo­na­lat. Ő ab­ban tud se­gí­te­ni, hogy A-ból B-be biz­ton­sá­go­san vi­szi el a gaz­dá­ját az­zal a fel­té­tel­lel, hogy az tud­ja, ho­va és ho­gyan akar el­jut­ni. A gaz­dá­nak kell ki­ad­ni a ve­zény­sza­va­kat, úgy­mint zeb­rá­hoz, jár­dá­ra, jobb­ra, bal­ra, to­vább elő­re, meg­ál­ló­ba, ke­resd az utat. A ku­tya fel­ada­ta, hogy a ki­je­lölt út­vo­na­lon min­den eset­ben meg­ál­lás­sal je­lez­ze az aka­dá­lyo­kat (pél­dá­ul egy jár­da­sze­gélyt, vil­la­mos­sínt, lép­csőt) vagy a meg­vál­to­zott út­vi­szo­nyo­kat (pél­dá­ul egy vas­rá­csot egy épü­let be­já­ra­tá­nál, vagy ha a ta­laj fü­ves­sé, ho­mo­kos­sá vá­lik). A vég­ső vizs­gá­kon meg­fe­lelt ku­tya min­den gond nél­kül át­ve­ze­ti nem lá­tó gaz­dá­ját egy vas­úti át­ke­lő­he­lyen, ame­lyet la­bi­rin­tus­sze­rű kor­lá­tok­kal lát­tak el, vagy ki­ke­rül­te­ti pél­dá­ul a be­ló­gó fa­ága­kat.

– Ha le­te­lik ez az utol­só fél­éves kép­zé­si sza­kasz, mi tör­té­nik?

– A ku­tya tesz egy há­rom­száz pon­tos vizs­gát. Ez egy öt­ven­pon­tos, a ko­ráb­ban már em­lí­tett en­ge­del­mes-, egy öt­ven­pon­tos tan­pá­lya­mun­ka-, és egy két­száz pon­tos ut­cai vizs­gá­ból áll. Ez va­ló­já­ban el­len­őr­ző vizs­ga, amely so­rán a ki­kép­ző be­kö­tött szem­mel vizs­gáz­tat­ja a ku­tyát.

– Ha át­megy a vizs­gán, ak­kor jö­het a gaz­di?

– Igen. Van egy vá­ró­lis­tánk, és a ki­kép­zés utol­só egy-két hó­nap­já­ban már il­leszt­get­jük, me­lyik ku­tya me­lyik gaz­da­je­lölt­nek len­ne meg­fe­le­lő. Ha meg­van a je­lölt sze­mély, ak­kor ide­köl­tö­zik egy két­he­tes, úgy­ne­ve­zett át­adó tan­fo­lyam­ra. Ez alatt a két hét alatt azt ta­nul­ja, ho­gyan fog­lal­koz­zon a ku­tyá­val. Ho­gyan él­je­nek együtt, ho­gyan vi­sel­je gond­ját, ho­gyan köz­le­ked­je­nek, ho­gyan játssza­nak. Ez utóbbi is na­gyon fon­tos, hi­szen a ku­tya nem gép. A két hét le­tel­té­vel egy bi­zott­ság előtt együtt le­te­szik ugyan­azt a há­rom­száz pon­tos vizs­gát, ame­lyet a ku­tya már egy­szer a ki­kép­ző­jé­vel meg­csi­nált.

Ez­után már csak a ne­gye­dik, az utó­gon­do­zó prog­ram van hát­ra, amely­nek a ré­sze­ként a ki­kép­ző el­megy a ku­tya új ott­ho­ná­ba. Né­hány na­pot el is tölt ott, hogy meg­ta­nít­sa pél­dá­ul az új út­vo­na­la­kat. A ké­sőb­bi­ek­ben fo­lya­ma­tos kap­cso­lat­tar­tás­sal ál­lan­dó­an fi­gyel­jük a már dol­go­zó pá­rost. A kép­zé­si prog­ram­nak na­gyon fon­tos ré­sze az ala­pos kör­nye­zet­ta­nul­mány, amellyel fel­mér­jük, ho­va is ke­rül­nek a ku­tyák. Mi a Magyar Va­kok és Gyen­gén­lá­tók Or­szá­gos Szö­vet­sé­gé­nél nem ad­juk ki a ku­tya tu­laj­don­jo­gát a ke­zünk­ből, a gaz­da csak örö­kös hasz­ná­ló­ja lesz se­gí­tő­jé­nek. Ez­ál­tal tud­juk a ku­tya jo­ga­it kép­vi­sel­ni an­nak éle­te vé­gé­ig. Fél­éven­te egész­ség­ügyi la­pot töl­te­tünk ki, el­len­őriz­zük, hogy meg­fe­le­lő mó­don tart­ják-e. Ugyan­ak­kor min­den­ben igyek­szünk se­gí­te­ni is a gaz­dák­nak: cé­gek­kel kö­tünk szer­ző­dé­se­ket, ame­lyek ál­tal ol­csób­ban vagy in­gyen jut­hat­nak bi­zo­nyos el­lá­tá­sok­hoz. Gon­do­lok itt pél­dá­ul ked­vez­mé­nyes ku­tya­táp­vá­sár­lás­ra vagy az In­ter­vet Kft.-re, amely in­gyen ad ol­tá­so­kat.

– Utó­gon­do­zás­ra van mód?

– Ide bár­mi­kor vissza­jö­het­nek a ku­tyák­kal, ha úgy ve­szik ész­re a gaz­dák, hogy gya­ko­rol­tat­ni kell bi­zo­nyos lé­pé­se­ket. Ez nem kö­te­le­ző, de a sa­ját ér­de­kük. Min­den év­ben tar­tunk itt az is­ko­lá­ban egy já­té­kos vak­ve­ze­tő­ku­tya-ver­senyt, ami­kor lát­juk, hogy egyes ku­tyák­kal me­lyik tan­anya­got len­ne jó új­ra át­ven­ni.

– Ejt­het­nék pár szót az anya­gi­ak­ról is? Ta­va­ly nagy saj­tó­vissz­hang­ja volt an­nak a költ­ség­el­vo­ná­si ter­ve­zet­nek, amely­nek a be­ve­ze­té­sé­vel meg kel­lett vol­na szün­tet­ni ezt az is­ko­lát.

– Egymillió-nyolcszázezer fo­rint­ba ke­rült egy ku­tya ki­kép­zé­se az el­múlt év­ben. Idén ez va­ló­szí­nű­leg több lesz. A ta­va­lyi költ­ség­meg­vo­nás el­le­ni til­ta­ko­zás ered­mé­nye­kép­pen 2010 el­ső fé­l évé­ben még dol­goz­ha­tunk, mi­vel – még ha csök­ken­tett összeg­ben is – kap­tunk va­la­mennyi tá­mo­ga­tást. Ar­ról fo­gal­munk sincs, mi vár ránk jú­li­us­tól. Az biz­tos, hogy a négy ku­tya­ki­kép­ző és a ken­ne­les mun­ka­tár­sam­mal együtt nyu­god­tan mond­ha­tom: szív­ügyünk ez a mun­ka, a ku­tyák és egy­ál­ta­lán ez az is­ko­la. Raj­tunk nem fog múl­ni a jö­vő­je!

::Nyomtatható változat::