Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2010
- 18
- Vakvezetőkutya-kiképző iskolában
A hét témája
Hozzászólás a cikkhez
Vakvezetőkutya-kiképző iskolában
Amikor beléptem a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége 1978 óta működő csepeli vakvezetőkutya-kiképző iskolájának épületébe, egy barátságos macska fogadott. Kérdőn néztem az iskola vezetőjére, Farkasné Schiff Mónikára, aki a helyszínen körbekalauzolva mutatta be az intézményt.
– Ő Tigris. Sok cicánk van, ugyanis ők segítenek a kutyáknak megtanulni azt, hogy – legyőzve természetes ösztönüket – munka közben ne reagáljanak ezekre a négylábúakra.
A másfél hektáros területű, külső tanpályával is ellátott iskolában először a kutyaudvarhoz megyünk; a tisztán tartott kennelekben nagy hangzavarral fogad bennünket a huszonkilenc „lakástulajdonos”. Mindegyik ajtón a kutya neve, Mónika pedig elmeséli, hogy milyen idős az az eb, amelyik előtt megállunk, és hogy a kiképzés melyik fázisában van. Az egyik német juhászról kiderül, hogy nem alkalmas vakvezetésre, épp ezért egy látó családot keresnek neki gazdának.
– Ő idősen került hozzánk, már hároméves. Általában egyéves korukban kezdjük a kutyák kiképzését. Az egészséges vakvezetőkutya-jelölteknek körülbelül csak az egyharmada lesz alkalmas vezetésre. Áfonya például azért nem alkalmas erre, mert még mindig kergeti a madarakat.
– Az iskolának van saját kutyatenyészete is?
– Igen. A tenyésztési programunkban labrador retriever és golden retriever mamákkal foglalkozunk. A kiskutyákat nyolchetes korukig ellenőrzött körülmények között tartjuk. Két hónaposan kezdődik az úgynevezett kölyöknevelési szakasz. Ennek keretében nevelő családok fogadnak magukhoz egy-egy kutyust tíz hónapra, aki ezáltal nemcsak ingergazdag környezetbe kerül, de a tömegközlekedés, valamint a számára idegen zajokkal, állatokkal való ismerkedés során megtanulja az utcai szocializációt.
– Bárki jelentkezhet erre a kölyökprogramra, vagy van valamilyen megkötés?
– Nincs. A legváltozatosabb hátterű családok vesznek részt ebben a karitatív munkában, de fontos, hogy felelős kutyatartók legyenek. Sajnos anyagi támogatást nem tudunk nyújtani, csak a szükséges állatorvosi költségeket, illetve kéthavonta húsz kiló kutyatápot tudunk számukra biztosítani. Az ország egész területéről vannak jelentkezőink, ami azért is szerencsés, mert a kutyáért jelentkező vakok is mindenhonnan érkeznek.
A tíz hónap alatt kéthavonta visszahívjuk őket, kitöltünk egy kölyöknevelési naplót, és megnézzük, hogyan fejlődött, változott a kutya. Ezek során kiderülhet az is, hogy alkalmas lesz-e egyáltalán vakvezetésre.
– Ha egyéves lesz a kutya, mi a következő lépés?
– Visszakerül ide, az iskolába, és a következő féléves időszakot két részre bontjuk: az első hónapban a kiképző személlyel barátkozik, miközben megfigyeljük őt terhelhetőség szempontjából. Labdáznak, rengeteget sétálnak, illetve sok időt töltenek például liftezéssel, több emeletnyi sétával fel és le, zárt térből ki és be. Ez idő alatt – sok egyéb mellett – például azt is vizsgáljuk, hogyan viselkedik az utcán a kerítések mögötti kutyákkal, hogyan reagál a számára váratlan helyzetekre. Mindeközben megkezdődik az úgynevezett engedelmesvizsgára való felkészítés.
– Ez mit takar?
– Az ül, fekszik, áll, helyben marad, láb mellett vezényszavakat teljesíti pórázon és anélkül. Az irányokat – jobbra, balra –, illetve a fordulásokat nemcsak tudja, de már maga a kutya kezdeményezi. Ezeket egy ötvenpontos vizsgán kell teljesítenie. Ha ez idő alatt bármikor úgy látjuk, hogy a kutya nem alkalmas vakvezetésre, abbahagyjuk a képzését, hiszen egy emberi élet lesz rábízva.
Ha ez után az egy hónapos megfigyelés után is úgy látjuk, hogy alkalmas, akkor kezdődik a vakvezetésre való tényleges kiképzése, amely öt hónapig tart.
– Gondolom, ez is több lépésből áll.
– Először az utcán való vezetést tanítjuk meg. Ekkor még pórázon van a kutya, és a feladata, hogy a le- és fellépőknél megálljon. A következő lépésként magasra visszük, például egy hídra, hogy kialakuljon a mélységérzete, illetve hogy lássuk, mennyire van félelemérzete ilyen helyzetben. Ha mindezeket már tudja, akkor kerül rá a hám. Mivel ez egy merev váz, a vak embernek sokszor könnyebb érezni a kutya mozgását ennek segítségével.
– Hogyan „rögzítik” a kutyában a teendőket?
– A munkánk nem szól másról, mint hogy több ezerszer megismételtetjük ugyanazokat a lépéseket. Ha elront valamit, akkor újrakezdjük, és addig csináljuk, amíg hibátlanul nem teljesíti a feladatot. Nagyon fontos, hogy mindig határozott és egyértelmű legyen a neki kiadott parancs. Nem mindenki képes erre, ezért ez is lehet az oka, hogy ha egy vaknak nem lehet kutyája. Egy halk szavú, bizonytalan ember, aki maga sem tudja, mit akar, vagy hova szeretne eljutni, nem alkalmas egy kutya irányítására. Ne feledjük: a kutya nem taxi, ami elvisz A-ból B-be úgy, hogy ő tervezi meg az útvonalat. Ő abban tud segíteni, hogy A-ból B-be biztonságosan viszi el a gazdáját azzal a feltétellel, hogy az tudja, hova és hogyan akar eljutni. A gazdának kell kiadni a vezényszavakat, úgymint zebrához, járdára, jobbra, balra, tovább előre, megállóba, keresd az utat. A kutya feladata, hogy a kijelölt útvonalon minden esetben megállással jelezze az akadályokat (például egy járdaszegélyt, villamossínt, lépcsőt) vagy a megváltozott útviszonyokat (például egy vasrácsot egy épület bejáratánál, vagy ha a talaj füvessé, homokossá válik). A végső vizsgákon megfelelt kutya minden gond nélkül átvezeti nem látó gazdáját egy vasúti átkelőhelyen, amelyet labirintusszerű korlátokkal láttak el, vagy kikerülteti például a belógó faágakat.
– Ha letelik ez az utolsó féléves képzési szakasz, mi történik?
– A kutya tesz egy háromszáz pontos vizsgát. Ez egy ötvenpontos, a korábban már említett engedelmes-, egy ötvenpontos tanpályamunka-, és egy kétszáz pontos utcai vizsgából áll. Ez valójában ellenőrző vizsga, amely során a kiképző bekötött szemmel vizsgáztatja a kutyát.
– Ha átmegy a vizsgán, akkor jöhet a gazdi?
– Igen. Van egy várólistánk, és a kiképzés utolsó egy-két hónapjában már illesztgetjük, melyik kutya melyik gazdajelöltnek lenne megfelelő. Ha megvan a jelölt személy, akkor ideköltözik egy kéthetes, úgynevezett átadó tanfolyamra. Ez alatt a két hét alatt azt tanulja, hogyan foglalkozzon a kutyával. Hogyan éljenek együtt, hogyan viselje gondját, hogyan közlekedjenek, hogyan játsszanak. Ez utóbbi is nagyon fontos, hiszen a kutya nem gép. A két hét leteltével egy bizottság előtt együtt leteszik ugyanazt a háromszáz pontos vizsgát, amelyet a kutya már egyszer a kiképzőjével megcsinált.
Ezután már csak a negyedik, az utógondozó program van hátra, amelynek a részeként a kiképző elmegy a kutya új otthonába. Néhány napot el is tölt ott, hogy megtanítsa például az új útvonalakat. A későbbiekben folyamatos kapcsolattartással állandóan figyeljük a már dolgozó párost. A képzési programnak nagyon fontos része az alapos környezettanulmány, amellyel felmérjük, hova is kerülnek a kutyák. Mi a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségénél nem adjuk ki a kutya tulajdonjogát a kezünkből, a gazda csak örökös használója lesz segítőjének. Ezáltal tudjuk a kutya jogait képviselni annak élete végéig. Félévente egészségügyi lapot töltetünk ki, ellenőrizzük, hogy megfelelő módon tartják-e. Ugyanakkor mindenben igyekszünk segíteni is a gazdáknak: cégekkel kötünk szerződéseket, amelyek által olcsóbban vagy ingyen juthatnak bizonyos ellátásokhoz. Gondolok itt például kedvezményes kutyatápvásárlásra vagy az Intervet Kft.-re, amely ingyen ad oltásokat.
– Utógondozásra van mód?
– Ide bármikor visszajöhetnek a kutyákkal, ha úgy veszik észre a gazdák, hogy gyakoroltatni kell bizonyos lépéseket. Ez nem kötelező, de a saját érdekük. Minden évben tartunk itt az iskolában egy játékos vakvezetőkutya-versenyt, amikor látjuk, hogy egyes kutyákkal melyik tananyagot lenne jó újra átvenni.
– Ejthetnék pár szót az anyagiakról is? Tavaly nagy sajtóvisszhangja volt annak a költségelvonási tervezetnek, amelynek a bevezetésével meg kellett volna szüntetni ezt az iskolát.
– Egymillió-nyolcszázezer forintba került egy kutya kiképzése az elmúlt évben. Idén ez valószínűleg több lesz. A tavalyi költségmegvonás elleni tiltakozás eredményeképpen 2010 első fél évében még dolgozhatunk, mivel – még ha csökkentett összegben is – kaptunk valamennyi támogatást. Arról fogalmunk sincs, mi vár ránk júliustól. Az biztos, hogy a négy kutyakiképző és a kenneles munkatársammal együtt nyugodtan mondhatom: szívügyünk ez a munka, a kutyák és egyáltalán ez az iskola. Rajtunk nem fog múlni a jövője!
::Nyomtatható változat::
|