Kultúrkörök

Hozzászólás a cikkhez

A cím­ben idézett mon­dat az 1910. ja­nu­ár 24-én szü­le­tett ok­le­ve­les épí­tész­mér­nök ká­der­lap­ján sze­re­pelt az öt­ve­nes évek­ben, ami­kor is több­fé­le ma­gas be­osz­tá­sa el­le­né­re nem­hogy a párt­ba nem lé­pett be, de har­minc­éves ko­rá­tól 1983-ban be­kö­vet­ke­zett ha­lá­lá­ig a bu­da­hegy­vi­dé­ki evan­gé­li­kus gyü­le­ke­zet pres­bi­te­re volt. Rá em­lé­kez­tek áp­ri­lis 22-én a fő­vá­ro­si Arany­tíz Hely­tör­té­ne­ti Klub­ban.

A Bretz csa­lád­ban ge­ne­rá­ci­ók óta örök­lő­dik az a kre­a­ti­vi­tás­sal pá­ro­su­ló kéz­ügyes­ség és a hi­va­tás irán­ti el­kö­te­le­zett­ség, amellyel a ma­guk szak­te­rü­le­tén nem­csak itt­hon, de kül­föl­dön is szá­mos el­is­me­rést vív­tak már ki a fa­mí­lia fér­fi­tag­jai. Hi­szen a most ün­ne­pelt épí­tész nagy­ap­ja fa­lu­si ko­vács­mes­ter­ként olyan fém­ka­zet­tát ké­szí­tett, amelyért az 1900-as párizsi vi­lág­ki­ál­lí­tá­son ezüstérmet ka­pott. Az épí­tő­mes­ter édes­apa nem­csak re­mek szak­em­ber volt, ha­nem ki­vá­ló­an raj­zolt; fia tő­le ta­nul­gat­ta el az ala­po­kat.

Az if­jú Bretz Gyu­la a Mű­egye­tem épí­tész­ka­rán ki­tün­te­tés­sel dip­lo­má­zott, így el­nyer­te a Kle­bels­berg Kunó val­lás- és köz­ok­ta­tás­ügyi mi­nisz­ter ál­tal ala­pí­tott Ró­mai Ma­gyar Aka­dé­mia há­rom hó­na­pos ösz­tön­dí­ját. Itt is­mer­ke­dett meg és kö­tött ba­rát­sá­got töb­bek kö­zött Jeges Ernő fes­tő­mű­vésszel és Is­pán­ky Jó­zsef szob­rásszal. Az utóbbival együtt alakították ki a veszp­ré­mi vár észa­ki bás­tyá­ján – Szent Ist­ván ki­rály és Gi­zel­la ki­rály­né szob­rával, illetve az építészeti ren­dezéssel – a várte­rü­le­t lezárását.

A pá­lya­kez­dő épí­tész el­ső mun­ka­he­lye dr. Möl­ler Ká­roly hí­res ter­ve­ző­iro­dá­ja volt. A há­bo­rú ide­je alatt há­rom évig az orosz fron­ton híd­fel­újí­tá­so­kat ter­ve­zett és ki­vi­te­le­zett. És köz­ben fo­lya­ma­to­san festett. Ma már a Had­tör­té­ne­ti Mú­ze­um­ban kutatható az a több tu­cat ak­va­rell, ame­lyet az orosz vi­dé­ke­ket jár­va ké­szí­tett; ér­de­kes meg­fi­gyel­ni, ho­gyan fa­gyott rá né­me­lyik­re a nagy hi­deg mi­att azon­nal és jég­vi­rág­sze­rű­en a vi­zes fes­ték.

1. után kü­lön­bö­ző ál­la­mi ter­ve­ző vál­la­la­tok­nál nagy­ipa­ri lé­te­sít­mé­nye­ket – pél­dá­ul ce­ment­gyá­ra­kat – ter­ve­zett. Nyug­díj­ba vo­nu­lá­sá­ig az Épí­tés­ügyi Mi­nisz­té­ri­um Mű­sza­ki Fej­lesz­té­si Osz­tá­lyán dol­go­zott, mi­köz­ben 1957-től hat évig az Épí­tő­anyag-ipa­ri Köz­pon­ti Ku­ta­tó­in­té­zet igaz­ga­tó­ja volt.

Szá­mos könyv és tan­könyv szer­ző­je­ként vagy társ­szer­ző­je­ként is jegy­zik a ne­vét. Épí­tész­ge­ne­rá­ci­ók nőt­tek fel azo­kon az épí­tő­anya­gok­ról írt tan­köny­ve­ken, ame­lyek az ő egye­te­mi elő­adá­sai alap­ján ké­szül­tek.

Éle­te so­rán min­dig fon­tos volt szá­má­ra az evan­gé­li­kus egy­ház­ban vég­zett szol­gá­lat. A má­so­dik vi­lág­há­bo­rú okoz­ta sú­lyos ká­ro­kat a Bé­csi ka­pu té­ri vagy az óbu­dai evan­gé­li­kus, de még a lep­sé­nyi re­for­má­tus temp­lom ese­té­ben is az ő ter­vei alap­ján ja­ví­tot­ták. Is­me­re­tes, hogy a bu­da­hegy­vi­dé­ki gyü­le­ke­zet 1949-től öt­ven évig egy XII. ke­rü­le­ti vil­la­épü­let­ben ta­lált ott­hon­ra – a Tart­say Vil­mos ut­cai in­gat­lant szin­tén Bretz Gyu­la út­mu­ta­tá­sai alap­ján ala­kí­tot­ták át egy­há­zi cé­lok­ra.

Az épí­tész be­ír­ta a ne­vét az evan­gé­li­kus szo­ci­á­lis in­téz­mé­nyek tör­té­ne­té­be is: Hű­vös­völgy­ben a Sa­rep­ta Ör­dög­árok ut­cai épü­le­té­nek, Pi­lis­csa­bán a Bé­thel egy­ko­ri nő­vér­szál­lá­sá­nak ki­ala­kí­tá­sa fű­ző­dik hoz­zá.

bo­dazs

::Nyomtatható változat::