Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2010
- 33
- A fűtőrendszer átmosása
Keresztény szemmel
Hozzászólás a cikkhez
A fűtőrendszer átmosása
Hétfőn délelőtt írom ezt az Égtájolót. Hajnalban még nyugalom volt a házban, gyorsan papírra is vetettem néhány gondolatot. Aztán megindult a hivatali élet: telefonok, megbeszélések, látogatók, elintézendő ügyek. Közben feleségem rákérdez, mikor teszem fel a kerékpárokat az autó tetejére. Ő már csomagol. Estére ugyanis szeretnénk a szárszói üdülőbe érni.
Tapasztalatom, hogy sok lelkész nehezen megy szabadságra. Vagy azért, mert nem könnyen kap helyettest, vagy azért, mert önmagát nélkülözhetetlennek gondolja. „Húsz éve nem voltam szabadságon!” – hallottam már kollégától, és nem tudtam eldönteni, hogy panaszkodik vagy dicsekszik. Ezzel szemben ismerek olyan egyházmegyét, ahol kötelezővé tették: minden lelkész legalább két hetet legyen távol a gyülekezetétől, és pihenjen, töltekezzen.
Mert bizony el lehet fáradni. Mi, akik visszatérően beszélünk a sabbát jelentőségéről, nem tartjuk meg a heti egy munkaszünetet. Pedig jól mondjuk: Isten nem hat, hanem hét nap alatt teremtette a világot. Ugyanis a pihenés is a teremtő folyamat része. Prédikálunk Jézus szaváról, hogy „jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és megnyugvást adok nektek” (Mt 11,28) – ám mintha magunkban hozzátennénk: mindnyájan, a lelkészeket kivéve, hiszen ők nem fáradhatnak meg. Mit szól a gyülekezet ahhoz, hogy a nagytiszteletű úr vagy asszony szabadságra megy?
Sokat jelentett nekem, amikor először találkoztam egyik püspökelődöm, Szabó József Áldott fáradtság című írásával: „Fáradt vagyok. Ó, az a nyomorult emberi fáradtság, amelyet olyan jól ismerek. Mellém telepszik alkonyatkor; nagy, nehéz zsákot tesz a vállamra, súlyos ólmot kezembe-lábamba, s húz-húz lefelé… (…) Miért nem lehet az ember mindig friss, eleven, tettre kész, ruganyos akaratú, hogy így állhatna mindig Isten audienciájára…?! (…) Úgy találtam, hogy ha az ember elég alázatos tud lenni, akkor még a fáradtság is evangéliumi örömhírt tud jelenteni. Igen, mert Jézus is elfáradt. Aki világokat tart a kezében, és a csillagokkal labdázhatik, egyszer úgy elfáradt az úton, hogy »azonmód« leült. Elcsigázott teste restelkedés nélkül azonmód leroskadt Jákób kútjának kávájára. Úgy elaludt a hajóban, hogy még a vihar táncoltató ereje sem tudta felzavarni, s úgy elgyengült a kereszt alatt, hogy erőtlenül hullott Jeruzsálem utcaköveire. Azóta a fáradtság szent dolog lett, mert Ő megszentelte. Jézus akkor volt leginkább ember, mikor elfáradt. Sohasem hasonlított jobban hozzánk, mint amikor az utazástól elfáradva azonmód leült a kútkávára. Ez azt jelenti, hogy amikor fáradt vagyok, akkor hozzá hasonlítok.”
A fáradt embernek pedig pihenésre van szüksége. Nem kisebb igehirdetőtől, mint Cseri Kálmántól olvastam egyszer egy szemléletes példát. Eszerint a pihenés olyan, mint amikor egyszer a templomuk fűtőrendszerét átmosták. Fűtött az még úgy is, de amikor kimosták belőle azt a sok iszapot, vízkövet, rozsdalemezeket, sokkal jobb lett a hatásfoka. Sok minden lerakódik bennünk is, és Isten néha megálljt parancsol. Amíg ez az átmosás történt, mondta az igehirdető, nem lehetett fűteni. Üzemszünet volt. Rövid időre meg kell állni, hogy utána hosszú időn át jobban üzemeljen minden. Rövid időre megállhat az ember, vagy megálljt parancsol az Isten. Persze fontos, hogy a pihenés ne egyszerűen kikapcsolódás, hanem bekapcsolódás is legyen. Engedjük, hogy Isten újítson meg minket belülről.
Most, hogy újra átgondolom Cseri Kálmán szavait, kezdek szabaddá válni belül. Talán nem áll meg az élet nélkülem. Sok rám rakódott vízkőtől, iszaptól és rozsdától szabadulhatok meg én is. És az üzemszünet után talán munkám hatásfoka is jobb lesz.
Mindezeket végiggondolva egyre jobban kezdem várni az egyhetes szárszói nyaralást. Ott majd végre le lehet lassulni. Milan Kundera Lassúság című regényére utalok, ahol egyebek mellett ezt olvashatjuk: „Miért tűnt el a lassúság öröme? Hol vannak a hajdani ődöngők? Hol vannak a népdalok semmittevő hősei, a vándorlegények, akik malomról malomra járnak, és csillagos ég alatt alszanak? Eltűntek volna a mezei ösvényekkel, a rétekkel, tisztásokkal, a természettel együtt? Egy cseh mondás szép hasonlattal határozza meg édes semmittevésüket: nézegetik a Jóisten ablakait. Aki a Jóisten ablakait nézegeti, az nem unatkozik; az boldog.” Mennyire összecseng a cseh író gondolata Gyökössy Endre bibliai parafrázisával: „Boldogok, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel, és örömmel indulnak útjukra.”
Bizony, le kell lassulni. Életünk egyre inkább a gyorsaságról szól. Nemcsak a sportban és az üzleti életben, hanem az egyházban is egyre nagyobb a sebesség. A pörgés néha nem baj, de igazat adok egy lelkész kollégámnak, aki szerint az egyháznak nem kellene mindenáron beszállnia a gyorsulási versenybe. Szépen írja Weöres Sándor: „A por siet. A kő ráér.” Kundera írása szerint a gyorsaság összefügg a felejtéssel, a lassúság pedig az emlékezéssel. Az egyház létéhez pedig kezdettől fogva hozzátartozik az emlékezés.
Néha kell a lassúság. Egy mondás szerint a teknős többet tud az útról mesélni, mint a nyúl.
Időközben hétfő délután lett. A bicikliket ugyan még mindig nem pakoltam fel a kocsira, de lélekben már kezdek útra kelni. Várom a nyaralást, hogy együtt lehessek családommal, barátaimmal, a természettel, kedves könyveimmel. Elképzelem a csütörtököt, amikor odaballagok a szárszói üdülő portájára, hogy kezembe vegyem az Evangélikus Élet friss példányát. Komótosan árnyékba húzódom majd. Hátradőlök a nyugágyon, és a harmadik oldal alján egy cikkre bukkanok, ezzel a furcsa címmel: A fűtőrendszer átmosása…
Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület
::Nyomtatható változat::
|