Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2010
- 36
- A magvető és az egyházi iskolák
Keresztény szemmel
Hozzászólás a cikkhez
A magvető és az egyházi iskolák
Az evangélisták közül ketten is feljegyezték – a kanonizált Szentírás szerint – a názáreti Jézus didaktikusan zseniális példázatát a magvetőről és munkájának következményéről.
Máté evangélista szerint (Mt 13) a parton álló sokaság elsősorban nem okos példázatokra vágyott, hanem „jelt akartak látni tőle”: gyógyítsa meg a betegeket, űzze el a semmibe az ördögöket, osztogassa a csodakenyereket és a csodahalakat ezreknek, s mindez történjék a lehető leglátványosabban, mert a nélkülöző és unatkozó népnek szórakozás is nagyon kellene.
Jézusnak más a szándéka. Szent szavának sorsáról mond el egy páratlanul józan példázatot, miután beül az egyik imbolygó halászhajóba a Tibériás- vagy más néven a Galileai-tenger partján. Egy meggondolatlanul bőkezű magvetőről beszél, aki nem a talajt nézi, csak a magot veti szorgalmasan. Ha nem Jézus mondta volna a példázatot, akkor talán kritikai éllel kérdezhetnénk, hol maradt a talaj megfelelő előkészítése, de mivel Isten Fiáról van szó, tisztelettel és alázattal elfogadjuk a magvető által nem vizsgált, nem felülbírált négyféle talaj magbefogadó képességét.
Hull a pazarló magvető kezéből (talán szívéből) a szent mag a keményre taposott „útfélre”, az éhező madarak örömére; és hull „a sziklás helyre”, ahol a termékeny talaj alig lepedővékonyságú, így képtelen gyökeret ereszteni a jobb sorsra érdemes szent mag, és a tűző nap perzselése rövid időn belül hőhalált okoz. A magvető nem adja fel, hull az élet magja a „tövisek közé”, ám a tövisek – a gyom természete szerint – erősebbnek bizonyulnak a nemes magnál.
Mégsem értelmetlen és eredménytelen a magvető fáradozása, mert a talajkudarcok sorozata után vigasztaló tény a „jó föld” valósága. Nem is egyszerűen csak jó termésről beszélhetünk, mert százannyit vagy hatvanannyit, de a legrosszabb esetben is harmincannyit termett a mag.
Igaz, Jézus kiválogatott tanítványai is zavarba jönnek a példázat hallatán, de zavaruk alighanem a túlságosan is világos jelentéstartalom miatt támad. Ám Jézus türelmes válasza pontosan érzékelteti velük, hogy jól értették a magvető példázatának üzenetét. Sokan lesznek, akik nem hallják meg Jézus életmentő és bűnmegbocsátó evangéliumát. Hallják majd, de nem hallják meg. Sokan lesznek majd az egyházi iskolák falain kívül és belül is. A magot mégis szórni kell.
Az iskolakezdő szeptember legelején boldogan csodálkozhatunk rá a Békés megyei egyházi, sőt evangélikus lehetőségekre. Tanévnyitó Orosházán, Szarvason, Békéscsabán. De kinyíltak az evangélikus óvodák kapui is: Tótkomlóson, Hódmezővásárhelyen, Szarvason mind a két evangélikus gyülekezetben, Orosházán pedig az ország legnagyobb evangélikus óvodája fogadja a gyermekeket. Evangélikus, egyházi intézmények, mind-mind a magvetés színhelyei lelkészek, hittantanárok, hívő pedagógusok számára.
Most sem felejtjük el hozzátenni, hogy vannak állami törvényben és pedagógiai programban meghatározott evilági cél adta feladatok, amelyeket intézményeinknek a társadalom (az állam) érdekében végre kell hajtaniuk, de ez ebben az összefüggésben csak megemlítendő, itt és most a lényeg nem ez. Van egészen más feladatunk is. A Jézus által elmondott magvetés. Mi bátran és hálával tekinthetünk az Istentől váratlanul kapott intézményeinkre úgy, mint a magvetés engedélyezett helyszíneire. Mármint Istentől engedélyezett helyszínekre.
Játszottam a gondolattal, mekkora lehet ez a mennyei módon engedélyezett magvetési terület. Sokan – én is – szeretik a konkrét számokat, a reáliák világát. Így összeadható Békés megyében (csak) az evangélikus óvodák és iskolák gyermek- és diáklétszáma, hozzájuk véve az értük és velük dolgozó pedagógusokat, alkalmazottakat. Nem nagyon csal a számításunk, ha a gyermekek, diákok és a dolgozók létszámát összeadjuk, és kettőezer főre tesszük a magvetés területének numerikus adatát. De ennél nagyobb is, mert – és ezen a ponton már jelentősebb a bizonytalanság mértéke – minden egyes gyermeknek, diáknak, pedagógusnak van közvetlen környezete, s ennek létszámát csak bizonytalanul lehet megítélni. Ha öt emberrel számolunk (vannak a szülők, keresztszülők, rokonok, szomszédok, ismerősök), akkor ez azt jelenti, hogy elméletileg a magvetésünk – Békés megyében – áttételesen tízezer főre tehető, csak az evangélikus egyház égisze alatt. Minimum ennyi személy szembesülhet valamilyen szinten az egyház valóságával az egyházi iskola összefüggésében. Mindegy, miként történik ez: a felületes információ mulandó valóságától (jé, te egyházi iskolába jársz? és milyen?) a felszín alatt való kaparászáson át (tanultok is valamit, vagy csak imádkoztok csuhában?) a tréfás érdeklődésig (te is pap leszel?) vagy a mélyebb meglátásig, hogy értékteremtő valóságról van szó.
Nagy terület ez a Magvető megbízottai számára. Ezért sem lényegtelen a küldetéstudat és a minőségi magvetés felelőssége.
Hálaadással tekintünk evangélikus oktatási intézményeinkre. Mert mi történik itt magvetés címén? A lelkek ápolása, gondozása, Isten felé terelgetése. Ám lehet, hogy nem nekünk, a földi személyzetnek kell megítélnünk azt a fájdalmas tényt és valóságot, hogy hányan maradtak a szent maggal szemben kemények, mint az útfél, sekélyesek, mint a sziklás talaj és szalmaláng lelkűek, mint amikor a tövises helyre hullott a mag.
Lélegzet-visszafojtott örömmel csodálkozzunk rá a jó talajra, adjunk érte hálát, és szórjuk tovább a szent ige magját pazarló módon. Ehhez adjon Isten erőt minden lelkésznek, hitoktatónak és megérintett szívű pedagógusnak. Mert van egy különleges ígéretünk: „…ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghezviszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem.” (Ézs 55,11)
Ribár János
::Nyomtatható változat::
|