Evangélikusok

Hozzászólás a cikkhez

Egy­ház­jo­gász, ügy­véd, egye­te­mi ma­gán­ta­nár. Bár a na­pok­ban töl­töt­te be ki­lenc­ve­ne­dik élet­évét, ma is ak­tí­van tel­nek nap­jai. Az új, ké­szü­lő al­kot­mány­hoz az egy­há­zak vé­le­mé­nyét is ki­kér­ték; egy­há­zunk ve­ze­tő tes­tü­le­te az ő szak­vé­le­mé­nyé­re is szá­mít. Pro­fesszor úr han­gu­la­tos, nap­fé­nyes bu­dai la­ká­sá­ban fe­le­sé­ge tár­sa­sá­gá­ban fo­ga­dott, és mi­köz­ben ked­ves köz­vet­len­ség­gel me­sélt éle­té­ről, az egy­ház­jog iránt fi­a­ta­lon éb­redt sze­rel­mé­ről, ki­bon­ta­ko­zott ki­vé­te­les jel­le­me, em­ber­sé­ge, sze­rény­sé­ge.

– Pro­fesszor úr, mi­ért van szük­ség egy­ház­jog­ra? Az egy­ház­ban minden­nek a sze­re­tet­re kell épül­nie, nem pa­rag­ra­fu­sok­ra.

– Nyil­ván­va­ló, hogy min­den szer­ve­zet­nek, így a Ma­gyar­or­szá­gi Evan­gé­li­kus Egy­ház­nak (MEE) is va­la­mi­lyen jog­rend­re van szük­sé­ge. A gya­kor­la­ti élet meg­kí­ván­ja, hogy rend le­gyen az egy­ház­ban. Az a te­rü­let, amely az egy­ház szer­ve­ze­té­vel fog­lal­ko­zik, az egy­ház­jog, alap­jog­nak te­kint­he­tő. A két vi­lág­há­bo­rú kö­zött je­len­tős óra­szám­ban ta­ní­tot­ták a jo­gi ka­ro­kon, 1950 óta saj­nos nincs ilyen ok­ta­tás, ki­vé­ve a ka­to­li­kus és re­for­má­tus jo­gi kart.

1906-ban je­lent meg utol­já­ra evan­gé­li­kus egy­ház­jog, majd csak a ki­lenc­ve­nes években kö­vet­ték ezt az ál­ta­lam írt egy­ház­jo­gi kö­te­tek. Meg­le­he­tő­sen ke­vés em­ber is­me­ri ki ma­gát az evan­gé­li­kus egy­ház­jog­ban, mert össze kell vet­ni a ré­gi jog­sza­bá­lyo­kat az újak­kal.

– Ho­gyan vi­szo­nyul egy­más­hoz a jé­zu­si lel­kü­let és az egy­ház­jog?

– Ka­pi Bé­lá­nak van egy szép mon­dá­sa: az egy­ház­jog­nak min­dig a lel­ki egy­ház ér­té­ke­it kell ma­gán vi­sel­nie. Az olyan egy­ház­jog, amely el­sza­kad a krisz­tu­si ta­ní­tás­tól, nem so­kat ér. Nem azt ál­lí­tom, hogy a Bib­lia a jog­rend­szer leg­főbb meg­tes­te­sí­tő­je, de az egy­ház­jog­nak azt kell szol­gál­nia, hogy az egy­ház épül­jön, és a hí­vek mi­nél kö­ze­lebb ke­rül­je­nek az evan­gé­li­um ta­ní­tá­sá­hoz.

– Pe­da­gó­gus­csa­lád­ban szü­le­tett. Ho­gyan, mi­kor éb­redt fel az ér­dek­lő­dé­se az egy­ház­jog iránt?

– 1920-ban Za­la­eger­szeg mel­lett, Ne­sze­le te­le­pü­lé­sen, Csák­tor­nyá­ról me­ne­kült csa­lád­ban szü­let­tem. Böl­csész­dok­tor édes­apám el­vé­gez­te az eper­je­si evan­gé­li­kus jog­aka­dé­mi­át, az ő, va­la­mint Nagy Mik­lós za­la­eger­sze­gi evan­gé­li­kus lel­kész ha­tá­sá­ra Mis­kolc­ra men­tem evan­gé­li­kus egy­ház­jo­got ta­nul­ni. Ott Bruck­ner Győ­ző aka­dé­mi­kus sze­mé­lyé­ben olyan em­ber­rel ta­lál­koz­tam, aki egész éle­tem­re ha­tás­sal volt. 1923-ban meg­ala­pí­tot­ta az egy­ház­jo­gi sze­mi­ná­ri­u­mot, ami ak­kor szen­zá­ció­szám­ba ment. Má­sod­éves jo­gász lé­tem­re száz­öt­ven ol­da­las mun­kám je­lent meg az evan­gé­li­kus püs­pö­ki in­téz­mény­ről. S még egy „ada­lék”: Mind­szenty Jó­zsef­fel két nyá­ron át, két-két hé­tig együtt nya­ral­tam Keszt­hely mel­lett, egy tá­vo­li ro­ko­nom­nál, s na­gyon sok egy­há­zi prob­lé­mát meg­be­szél­tem ve­le.

– Még jog­hall­ga­tó­ként?

– Igen, ak­kor ké­szül­tem a szi­gor­la­tok­ra. Mind­szenty ér­de­kes sze­mé­lyi­ség volt. Za­la­eger­sze­gen nem volt túl­sá­go­san köz­ked­velt, mert a re­ver­zá­lis­kér­déssel na­gyon meg­ne­he­zí­tet­te az egy­há­zak kö­zötti jó viszony fenntartását, no­ha nem ő te­he­tett ró­la, ha­nem a ká­non­jo­gi tör­vé­nyek.

– Ön is ka­to­li­kus-evan­gé­li­kus csa­lád­ban szü­le­tett. Nem volt gond a re­ver­zá­lis­sal?

– Édes­apám evan­gé­li­kus volt, gyü­le­ke­ze­ti fel­ügye­lő, mint ké­sőbb én is, édes­anyám pe­dig ka­to­li­kus. Szü­le­im el­is­mer­ték egy­más val­lá­sát. Mind­szenty es­ket­te egyéb­ként a nő­vé­re­met.

– Jo­gász lé­té­re a jog­ta­lan­sá­got is meg­ta­pasz­tal­hat­ta a sa­ját éle­té­ben…

– 1947-ben a deb­re­ce­ni egye­te­men evan­gé­li­kus egy­ház­jog­ból meg­sze­rez­tem az egye­te­mi ma­gán­ta­ná­ri ké­pe­sí­tést, és a Mis­kol­ci Evan­gé­li­kus Jog­aka­dé­mia ta­ná­rá­vá vá­lasz­tot­tak, majd Deb­re­cen­ben kezd­tem ta­ní­ta­ni. A jog­aka­dé­mi­ák 1949-es meg­szün­te­té­sé­vel el­bo­csá­tot­tak, on­nan­tól nem is pub­li­kál­tam egy­ház­jo­gi té­má­ban, az asz­tal­fi­ók­nak ír­tam. Nem vol­tam fej­lő­dő­ké­pes a mar­xiz­mus te­kin­te­té­ben…

Hall­ga­tá­som jó negy­ven évig tar­tott. Még fi­zi­kai mun­kás­nak sem vet­tek fel, nem­hogy jo­gász­nak! Egyik ta­nít­vá­nyom fel­aján­lot­ta, hogy el tud he­lyez­ni egy ön­tö­dé­be, „ha nem rös­tel­lem”. Nem rös­tell­tem… Nem él­tem meg tra­gé­di­a­ként, egy ige adott erőt éle­tem ne­héz sza­ka­sza­i­ban az Apos­to­lok cse­le­ke­de­te­i­ből: „…még az én éle­tem sem drá­ga né­kem, csak­hogy  el­vé­gez­hes­sem az én fu­tá­so­mat öröm­mel, és azt a szol­gá­la­tot, me­lyet vet­tem az Úr Jé­zus­tól…” Ez af­fé­le csa­lá­di igénk. 1956 után Me­ző­kö­ves­den, majd Gö­döl­lőn nyílt mó­dom vissza­tér­ni a jo­gi pá­lyá­ra ügy­véd­ként.

– Az evan­gé­li­kus lel­ké­sze­ket is ta­ní­tot­ta egy­ház­jog­ra…

– Öt éven át ad­tam elő a teo­ló­gi­án né­hai Fa­bi­ny Ti­bor pro­fesszor hí­vá­sá­ra. A lel­ké­szi kar­ból vagy száz hall­ga­tót ta­ní­tot­tam. Na­gyon sze­ret­tem ta­ní­ta­ni, vissza­vo­nu­lá­som­nak csak az volt az oka, hogy az Or­dass-kör­ben ki­ad­tuk kö­te­te­met, amely­nek meg­írá­sa na­gyon nagy fel­adat volt.

– Az Or­dass-per­ben csak köz­vet­ve vett részt pro­fesszor úr, a püs­pök re­ha­bi­li­tá­lá­sa­kor vi­szont Ön kép­vi­sel­te a csa­lá­dot… Szá­mos cik­ket, ta­nul­mányt kö­zölt Or­dass püs­pök­ről, a per­ről. Élet­for­má­lók cí­mű kö­te­té­ben pe­dig Mind­szenty bí­bo­ros­sal pár­hu­za­mos élet­út­ju­kat mu­tat­ja be.

– Igen ér­de­ke­sen ír­ja le Or­dass La­jos az élet­raj­zá­ban, hogy mi­lyen szem­pon­tok alap­ján dön­tött a helyt­ál­lás mel­lett. A kor­mány ígé­re­tét, hogy le­mon­dá­sa ese­tén sza­ba­don kül­föld­re tá­voz­hat, nem tar­tot­ta ko­moly­nak. Meg­lá­tá­sa sze­rint a ma­gyar po­li­ti­ku­sok olyan sok­szor nem áll­ták meg a sza­vu­kat, hogy nem hitt ne­kik, s dön­tött: min­den­kép­pen helyt fog áll­ni, nem akart az Úr­is­ten­nek és az em­be­rek­nek csa­ló­dást okoz­ni. Nyu­godt volt a lel­ki­is­me­re­te, ami­kor ar­ra gon­dolt, hogy bör­tön­be fog ke­rül­ni, vagy meg is öl­he­tik. Nem mon­dott le. Mint is­me­re­tes, Or­dass püs­pö­köt két évi fegy­ház­ra és pénz­bün­te­tés­re ítél­ték. Az utol­só szó jo­gán ezt mond­ta: „El­ítél­te­té­sem té­nye olyan lesz szá­mom­ra, mint a fá­tyol, amely el­ta­kar­ja elő­lem Is­ten aka­ra­tát, és ért­he­tet­len­né te­szi azt. De Is­ten­től zú­go­ló­dás nél­kül el­fo­ga­dom, mert azt az egyet jól tu­dom, hogy még el­ítél­te­té­sem ese­tén is csak az ő ál­dott aka­ra­ta tör­tén­het meg.”

– Az 1988-ban meg­ala­kult Or­dass La­jos Ba­rá­ti Kör el­nö­ké­vé vá­lasz­tot­ták.

– 1941-ben ta­lál­koz­tam elő­ször Or­dass La­jos­sal Sze­ge­den. A bá­tyá­mat ő es­ket­te, 1957-ben az ő egy­ház­ke­rü­le­té­nek ügyé­szé­vé választottak, ahol meg­hur­colt evan­gé­li­kus lel­ké­szek re­ha­bi­li­tá­ci­ó­ján dol­goz­tam. Or­dass fél­re­ál­lí­tá­sa­kor én is le­mond­tam tiszt­sé­gem­ről. Te­me­té­se után a Far­kas­ré­ti te­me­tő be­já­ra­tá­nál ve­tő­dött fel, hogy Or­dass em­lé­két egy kör­nek kel­le­ne to­vább­vin­nie. Egy­ben az egy­ház meg­úju­lá­sát is szol­gál­hat­ná egy ilyen kö­zös­ség. Előbb Os­ló­ban, majd Ma­gyar­or­szá­gon is meg­ala­kult az Or­dass püs­pök em­lé­két őr­ző ba­rá­ti kör.

Or­dass La­jos tö­ret­le­nül kép­vi­sel­te az evan­gé­li­um igaz­sá­gát. Helyt­ál­lá­sát kül­föl­dön is el­is­mer­ték: az Egye­sült Ál­la­mok­ban jár­va, a will­ma­ri evan­gé­li­kus temp­lom­ban fel­fe­dez­tem egy hosszú név­sort, amely a Krisz­tus ta­nú­i­nak név­so­ra cí­met vi­sel­te. A 78. Or­dass La­jo­sé volt, aki ak­kor az egyet­len élet­ben lé­vő sze­mély volt a lis­tán!

– Pro­fesszor úr 2007-ben, a re­for­má­ció ün­ne­pén Ká­ro­li Gás­pár-dí­jat ve­he­tett át. Nem pi­hen az­óta sem; úgy tu­dom, az új, ké­szü­lő al­kot­mány elő­ké­szí­té­sé­ben evan­gé­li­kus egy­há­zi rész­ről szak­ér­tő­ként vesz részt.

– Feb­ru­ár­ban volt egy össze­jö­ve­tel jo­gá­szok ré­szé­re az Észa­ki Egy­ház­ke­rü­let­ben, ott elő­adást tar­tot­tam. A mostani fel­ké­rés pe­dig ar­ról szól, hogy össze kell gyűj­te­nünk ja­vas­la­ta­in­kat szep­tem­ber vé­gé­ig: mi ke­rül­jön be­le az al­kot­mány­ba. Ál­lás­pon­tom az, hogy a tör­té­ne­ti al­kot­mányt kell vissza­ál­lí­ta­ni, nem pe­dig a meg­lé­vőt fa­rig­csál­ni.

– Au­gusz­tus 26-án ün­ne­pel­te ki­lenc­ve­ne­dik szü­le­tés­nap­ját.

– A lá­nyom szer­vez­te a családi ün­nep­lést, aki Pes­ten ügy­véd, Ame­ri­ká­ban élő fi­am és há­rom uno­kám pe­dig nem­rég volt itt­hon. Fe­le­sé­gem szin­tén pe­da­gó­gus, 1949 óta va­gyunk há­za­sok, csen­de­sen él­de­gé­lünk itt, s a bu­da­hegy­vi­dé­ki gyü­le­ke­zet­be já­runk.

Ezen kívül baráti és gyülekezeti kör­­­ben is köszöntöttek. Szeptember 5-én pedig a Debreceni Egyetem dísz­ok­le­velét vehetem át a Főnix Csar­nok­ban a tanévnyitó ünnepi szenátusi ülésen.

Kő­há­ti Do­rottya

::Nyomtatható változat::