Keresztény szemmel

Hozzászólás a cikkhez

„Fé­lek a gö­rö­gök­től, ha aján­dé­kot hoz­nak is” („Ti­meo Da­na­os et do­na fe­ren­tes”) – kom­men­tál­ja La­o­ko­ón a tró­jai fa­lo­vat (Ver­gi­li­us: Aene­is). „Fé­lek a ce­le­bek­től, ha jó­té­kony­kod­nak is” – ezt a fé­lel­me­met sze­ret­ném most meg­osz­ta­ni ol­va­só­im­mal.

Bár azt gon­do­lom, a ce­leb szó ma már elég­gé köz­is­mert, ta­lán még­sem fe­les­le­ges meg­ma­gya­ráz­ni, hi­szen én is csak né­hány éve is­me­rem.

Ce­leb­nek ne­vez­zük azo­kat az em­be­re­ket, akik rész­ben vagy egé­szen is­mert­sé­gük­ből él­nek. So­kan kö­zü­lük olyan szí­né­szek, ze­né­szek, akik a mes­ter­ség­be­li tu­dást ese­ten­ként egé­szen jól el­sa­já­tí­tot­ták, de hi­ány­zik be­lő­lük az az is­te­ni szik­ra, amely­től iga­zi mű­vé­szek len­né­nek.

De van­nak olyan ce­le­bek is, akik­nek sem­mi­lyen hasz­nál­ha­tó tu­dá­suk nincs. Szá­muk­ra az is­mert­ség élet­be­vá­gó­an fon­tos, hi­szen anél­kül egy­ál­ta­lán nem tud­ná­nak meg­él­ni, vagy pe­dig messze az alatt az élet­szín­vo­nal alatt, ame­lyet az is­mert­ség ré­vén él­vez­het­nek. Is­mert­sé­gü­ket a bul­vár­mé­dia, a szap­pan­ope­rák, show-mű­so­rok biz­to­sít­ják. Az is­mert­ség meg­őr­zé­se ér­de­ké­ben oly­kor gát­lás­ta­la­nul haj­lan­dók bár­mit meg­ten­ni (pél­dá­ul bot­rá­nyos nyil­vá­nos vi­sel­ke­dés, ma­gán­éle­tük ki­te­re­ge­té­se), de „ja­vuk­ra vá­lik” az is, ha bör­tön­be ke­rül­nek, bal­ese­tet okoz­nak, fe­le­lőt­len, sok­ko­ló nyi­lat­ko­za­to­kat tesz­nek, stb.

A ce­le­bek el­sza­po­ro­dá­sá­nak kér­dé­se már rég­óta fog­lal­koz­tat, hosszabb „ta­nul­mányt” is ír­tam ró­luk, amely meg is je­lent egy­há­zunk hon­lap­ján több mint egy év­vel ez­előtt a pub­li­cisz­ti­kák kö­zött A csil­la­gok bi­ro­dal­ma cím­mel. An­nak, hogy most vissza­tér­tem a té­má­hoz, az az oka, hogy ag­gód­va fi­gye­lem: egy­re gyak­rab­ban tűn­nek fel ce­le­bek az egy­há­zak – töb­bek kö­zött a mi egy­há­zunk – há­za tá­ján is: kon­cer­te­ket (ese­ten­ként jó­té­kony­sá­gi kon­cer­te­ket) ren­dez­nek temp­lo­ma­ink­ban, egy­há­zi fó­ru­mok­ra hív­ják őket be­szél­ge­tés­re, ké­pek je­len­nek meg ró­luk az egy­há­zi mé­di­á­ban. Úgy tű­nik, hogy akik meg­hív­ják, fel­ké­rik őket, vagy a temp­lo­mot át­en­ge­dik ne­kik, gya­nút­la­nul és na­i­van csak a kö­ze­li lát­szó­la­gos po­zi­tí­vu­mot lát­ják – meg­te­lik a temp­lom vagy a gyü­le­ke­ze­ti te­rem –, és nem lát­ják a kö­vet­kez­mé­nyek­ben rej­lő ve­szélyt. Er­re sze­ret­ném most fel­hív­ni a fi­gyel­met.

Ha va­la­ki el­fo­gult­ság­gal vá­dol­na, azt mon­da­nám, hogy iga­za van: va­ló­ban el­fo­gult va­gyok a ce­le­bek­kel szem­ben, de el­fo­gult­sá­gom La­o­ko­ón el­fo­gult­sá­gá­hoz ha­son­ló­an fé­le­lem­mel te­li el­fo­gult­ság. Azt kell ugyan­is ész­re­ven­nünk, hogy a ce­le­bek ha­mis pró­fé­ták, az iga­zi pró­fé­ták el­len­sé­gei. Az iga­zi pró­fé­ták Is­ten ügyé­nek szó­szó­lói, az is­te­ni aka­rat meg­va­ló­su­lá­sá­nak esz­kö­zei. A ha­mis pró­fé­ták ez­zel szem­ben a mam­mon szol­gái, a mam­mon meg­szál­lot­tai még ak­kor is, ha ezt tit­kol­ni igye­kez­nek.

A ha­mis pró­fé­ta­ság egy­részt ab­ban mu­tat­ko­zik meg, hogy a ce­le­bek el­ve­szik a meg­szó­la­lás le­he­tő­sé­gét az iga­zi pró­fé­ták, iga­zi mű­vé­szek elől: sok­kal könnyeb­ben jut­nak fel­lé­pé­si le­he­tő­ség­hez, pá­lyá­za­to­kon tá­mo­ga­tás­hoz, könnyeb­ben sze­rez­nek ma­guk­nak szpon­zo­ro­kat, könnyen kap­nak nyil­vá­nos­sá­got. Más­részt ha szó­hoz jut­nak, za­va­ros esz­mé­ket, ha­mis igé­ket hir­det­nek: a mam­mon igé­it. Mon­da­ta­ik bul­vár­ízű­ek még ak­kor is, ha ko­moly dol­gok­ról szól­nak.

Azt ja­va­so­lom te­hát, hogy tart­suk tá­vol ma­gun­kat a ce­le­bek­től, ne se­gít­sük őket ab­ban, hogy egy­há­za­ink­ban szó­hoz jus­sa­nak! Ne tá­mo­gas­suk őket is­mert­sé­gük nö­ve­lé­sé­ben! Ne hív­juk őket egy­há­zi sze­rep­lés­re, ha pe­dig ők je­lent­kez­nek, bát­ran mond­junk ne­met!

Ér­de­kes kér­dés, hogy mit te­gyünk, ha egy ce­leb jó­té­kony­sá­gi hang­ver­seny meg­ren­de­zé­se cél­já­ból ké­ri el temp­lo­mun­kat. Ne­héz ilyen­kor ne­met mon­da­ni, hi­szen or­szág-vi­lág előtt lát­szik, hogy jót akar: is­mert­sé­gét ki­hasz­nál­va meg­nyit­ja a kö­zön­ség pénz­tár­cá­ját, és so­ka­kon se­gít ve­le. Csak­hogy a ce­leb ezt több­nyi­re úgy is meg­te­het­né, hogy nem temp­lo­munk­ban ren­dez­né a kon­cer­tet, ha­nem hang­ver­seny­te­rem­ben, sport­csar­nok­ban vagy sza­bad­té­ren. Így a rá­szo­ru­lók ugyan­úgy hoz­zá­jut­hat­ná­nak a se­gély­hez!

Mi­ért fon­tos a ce­leb szá­má­ra a temp­lom? (Ne fe­lejt­sük el, hogy a ce­leb szá­má­ra élet­be­vá­gó­an fon­tos is­mert­sé­gé­nek a fenn­tar­tá­sa, szé­le­sí­té­se, hi­szen eb­ből él!) Ha temp­lom­ban tart­hat kon­cer­tet, ez azt je­len­ti, hogy az egy­ház el­fo­gad­ja, nagy­ra ér­té­ke­li – ez­zel olyan hí­vek is, akik ad­dig eset­leg ke­rül­ték, faj­sú­lyuk­nak meg­fe­le­lő­en ke­zel­ték a nyi­lat­ko­za­ta­it, nem fi­gyel­tek oda a te­vé­keny­sé­gé­re, ezen­túl oda fog­nak fi­gyel­ni rá, sze­mük­ben fel­ér­té­ke­lő­dik: „Hi­szen ez az az em­ber, aki a múlt­kor a mi temp­lo­munk­ban lé­pett fel!” A ce­leb ál­tal el­mon­dott „gon­do­la­tok” így mint­egy egyen­ran­gú­vá vál­nak a Bib­lia igé­i­vel, de leg­alább­is a lel­ké­szek ige­hir­de­té­se­i­vel. „A po­kol­ba ve­ze­tő út jó szán­dék­kal van ki­kö­vez­ve…”

Ren­dez­zünk in­kább ma­gunk jó­té­kony­sá­gi hang­ver­se­nye­ket a baj­ba ju­tot­tak meg­se­gí­té­sé­re, ak­kor leg­alább ar­ra is oda­fi­gyel­he­tünk, hogy a kon­cert mű­so­ra temp­lom­ba il­lő le­gyen, ami a ce­le­bek mű­so­rá­ról nem min­dig mond­ha­tó el!

Kü­lö­nö­sen is fél­tem tő­lük a fi­a­tal­sá­got, amely kel­lő ta­pasz­ta­lat hí­ján még nem tud­ja „he­lyé­re ten­ni” a ce­le­bet, és fél­re­ve­ze­tő be­fo­lyá­sa alá ke­rül­, ha­mis ér­té­kek bű­vö­le­té­be.

Ta­lán nem fe­les­le­ges fel­so­rol­ni a ce­le­bek né­hány árul­ko­dó vo­ná­sát, hogy ide­jé­ben fel­is­mer­hes­sük őket:

1. Ha va­la­ki­nek a te­vé­keny­sé­gé­ről töb­bet ír­nak a bul­vár­la­pok, mint a szak­fo­lyó­ira­tok, ak­kor ál­ta­lá­ban ce­leb­bel van dol­gunk.
2. Ha va­la­ki­nek job­ban is­mer­jük a ma­gán­éle­tét, mint mű­vé­szi te­vé­keny­sé­gét, ak­kor ál­ta­lá­ban ce­leb­bel van dol­gunk.
3. Ha va­la­ki­nek a pla­kát­ján az arc­ké­pe dí­sze­leg, mű­so­ra vi­szont alig ol­vas­ha­tó­an van fel­tün­tet­ve, ak­kor ál­ta­lá­ban ce­leb­bel van dol­gunk.
4. Ha va­la­ki egy is­mert ce­leb mű­so­rá­ban tű­nik fel a mé­di­á­ban, ak­kor ál­ta­lá­ban ő ma­ga is ce­leb (a ce­le­bek gyak­ran tá­mo­gat­ják egy­mást).

A ce­leb­nek nincs he­lye az egy­ház­ban? Er­re a kér­dés­re rö­vi­den úgy vá­la­szol­ha­tunk, hogy de igen, van (hi­szen ki­nek ne len­ne?), de csak úgy, mint egy bá­rány­nak a töb­bi egyen­ran­gú bá­rány kö­zött: ige­hall­ga­tó­ként, nem pe­dig „ige­hir­de­tő­ként”, út­ke­re­ső­ként és nem út­mu­ta­tó­ként, esen­dő test­vé­rünk­ként és sem­mi­kép­pen sem mér­ték­adó, vé­le­mény­for­má­ló „szak­em­ber­ként”. Csak­hogy ha ezt a vá­laszt ki­csit kö­ze­lebb­ről meg­vizs­gál­juk, könnyen rá­jö­he­tünk, hogy ez pon­to­san azt je­len­ti: a ce­leb­nek csak ak­kor van he­lye az egy­ház­ban, ha ce­leb vol­tát fel­ad­ta, az­az ce­leb­ként nincs he­lye.

Ha ki­csit be­le­gon­do­lunk, ak­kor ez ter­mé­sze­tes, hi­szen ce­leb­nek len­ni bű­nös ál­la­pot: több anya­gi és er­kölcsi el­is­me­rést el­fo­gad­ni, mint amennyit meg­ér­dem­lünk, nem tisz­tes­sé­ges. Gát­lás­ta­la­nul küz­de­ni az is­mert­sé­gért nem be­csü­le­tes do­log. Bóv­lit árul­ni va­ló­di ér­ték­nek fel­tün­tet­ve – csa­lás, ha­zug­ság. Már­pe­dig ha az Úr elé ké­szü­lünk, ak­kor elő­ször meg kell bán­nunk bű­ne­in­ket. Ezt kell ten­nie a ce­leb­nek is. Vi­gyáz­zunk, ne­hogy fél­re­ér­tel­me­zett, túl­zott to­le­ran­ci­ánk­kal bajt csi­nál­junk, és far­kast en­ged­jünk a bá­rá­nyok kö­zé!

He­ré­nyi Ist­ván

::Nyomtatható változat::