Evangélikus Egyház
- Online újságok
- Evangélikus Élet
- Archívum
- 2010
- 49
- Gyedmaróz, Santa Claus és a többiek…
Kultúrkörök
Hozzászólás a cikkhez
Gyedmaróz, Santa Claus és a többiek…
Ahány ház, annyi szokás – tartja a mondás, és ez még az európai népek Mikulás-várására is igaz. Merthogy a gyerekek legnagyobb örömére a Mikulás a keresztény kultúrában élő összes nép körében él, hívják őt akár Gyedmaróznak, avagy Santa Clausnak.
Myra híres püspöke – aki a Mikulás-hagyomány alapját képezi – Krisztus után 245-ben Kis-Ázsiában, Patara városában született, gazdag család gyermekeként. Alig kezdte el iskoláit, mikor szülővárosában nagy járvány tört ki, és mint kisgyermek, árvaságra jutott. Érsek nagybátyjához, Patara város kolostorába került, az ő felügyelete alatt nevelkedett, iskoláinak befejeztével pedig a papi hivatást választotta.
270-ben Jeruzsálembe zarándokolt, visszafelé pedig betért imádkozni Anatólia fővárosába, Myrába, ahol is püspökké választották. Vagyonát az emberek megsegítésére használta, éhínség idején például a teljes egyházi kincstárat a nép étkeztetésére fordította, névnapja előestéjén pedig – vagyis december 5-én – rendszeresen megajándékozta a gyerekeket. Ezért Myra lakói idővel „Noel Babaként”, vagyis „Ajándékozó Apaként” kezdték emlegetni.
Hosszú, békés öregkort ért meg. A legenda szerint 326-ban angyalok vitték végső nyughelyére, ahol rögvest egy tiszta forrás eredt. Az innen szerteáradó szeretettel küldi a mai gyerekekhez utódját, a Mikulást. Legalábbis az ottani legenda szerint…
Manapság azonban a gyermekek leginkább úgy tudják, hogy a Mikulás a Lappföldön, Korvatunturiban lakik. Ott található ugyanis egy nyuszifülre hasonlító kopár hegyoldal. A finnek szerint a Fül-hegyen keresztül hallgatja egész éven át, hogy a gyerekek jók voltak-e vagy rosszak. Ennek a hegynek a gyomrában van a Mikulás játékkészítő manufaktúrája is, ahol a skandináv népmesék legendás alakjaival, a szorgos manókkal készíti az ajándékokat.
Az angolszász államokban úgy tartják, hogy a Mikulás a kéményen át érkezik, és a kandallóhoz kitett harisnyákba teszi az ajándékot. A gyerekek ezt tejjel és sütivel hálálják meg, melyet az asztalra készítenek ki. Ennek a szokásnak az alapja szintén Szent Miklós püspök legendája. Eszerint Myra püspöke egy alkalommal egy kendő pénzt szeretett volna egy nagyon szegény fiatal lány családjának adni. Igen ám, de mivel hideg volt az idő, a kendőt nem tudta a csukott ablakon át bedobni a lakásba. Felmászott hát a ház tetejére, és a kendőt a kéményen keresztül ejtette be. A pénz pedig pont a tűzhely fölé száradni kitett harisnyába csúszott. Az angolszászok tehát erre emlékeznek. Csakhogy: náluk a Mikulás december 25-én érkezik, ráadásul krampusz nélkül.
Ezzel szemben Hollandiában, Belgiumban és Luxemburgban december hatodikán jön, vagyis akkor, amikor mihozzánk is. Oda azonban nem szánon, hanem csónakon megy, mégpedig Spanyolországból. A parton aztán fehér lóra száll, és úgy járja végig a Benelux államok településeinek utcáit.
A németek és az osztrákok pontosan úgy tartják Mikulás ünnepét, mint mi, magyarok. A szomszédos szlovákok csak annyiban térnek el a mi szokásainktól, hogy hozzájuk nem a virgácsot osztó krampuszok, hanem a maskarákba öltözött – halált űző – ördögök mennek.
Az ír gyerekek zsákkal várják a Mikulást, hogy abba tegye az ajándékokat. Cserébe pedig az asztalra süteményt és egy üveg sört helyeznek el.
Számunkra a legérdekesebb talán az ausztrál szokás, hiszen oda pont a legmelegebb nyárban érkezik a „Télapó”. Ausztráliában télen sem nagyon esik a hó – pláne nem nyáron –, így hát a mesekönyvek lapjain a Mikulás szánkó helyett – olykor kenguruk által húzott – kocsin közlekedik. Tekintettel azonban arra, hogy a déli kontinensen is a ködös Albionból érkezett britek hoztak létre államot, a Mikulások azért arrafelé is piros süvegben és bundában osztogatják ajándékaikat.
Jezsó Ákos
::Nyomtatható változat::
|