evél&levél

Hozzászólás a cikkhez

Vasárnaponként, ha csak tehetem, templomba megyek. Mivel nejem katolikus, pár évvel ezelőtti varsói külszolgálatom alatt legtöbbször a belvárosi Trzech Krzyzy tér közepén álló kupolás katolikus templomba jártunk.

Először nem hittünk a szemünknek: a felnőttekkel kézen fogva érkező óvodáskorú kicsinyek a templomajtón belül már magabiztosan haladtak az oltár előtti széles lépcsőkig, ahol aztán otthonosan le is telepedtek. Senki nem tiltotta el őket Jézus közelségétől. Ők nem is hangoskodtak, a mise menetét cseppet se zavarták, sőt szüleik-kísérőik áhítatát egyenesen elősegítették. (Az egyetlen varsói evangélikus templomban sajnos nem találkozhattunk hasonló gyakorlattal.)

Budavári templomunkban most a Trzech Krzyzy térről hozott hajdani lengyel „irigységem” – Istennek hála – okafogyottá vált. Örömmel számoltam meg: tizenöt hittanos tanítványunk magától értetődő természetességgel foglalt helyet (talán életében először) az oltár előtti kis párnákon, és a megfelelő időben magasba nyújtott kezével jelentkezve aktívan ki is vette részét lelkészünk nagy empátiával összeállított játékos-mókás tanévzáró vetélkedőjéből. Váratlanul nagyon felvidultam. Budavár végre valamiben „lekörözte” Varsót nálam...

Gyülekezetünk ifjúsági munkásait régóta örömmel figyelem: különösen megkapó az évközi oltári liturgia végén az oltár gyertyájáról „letöltött” lánggal foglalkozásukra elvonuló kicsinyeink látványa. Bárcsak gyakori lenne az efféle „letöltés”. Isten áldása legyen leleményes gyermekpásztorainkon és idejekorán az Úr közelségére szoktatott gyermekeinken…

Záhonyi Lóránt (Budavár)

Regionális hozzárendelés: Budavári Evangélikus Egyházközség

::Nyomtatható változat::