evél&levél

Hozzászólás a cikkhez

Kis falumban az volt a szokás, hogy amikor megjöttek az állandósuló tavaszi napok, mintha összebeszéltek volna az asszonyok, és minden évben szinte egy nap alatt kívül-belül kimeszelték hajlékukat... Az egész falu egy nap alatt ruhát változtatott. Még az esti sötétben is fehérlett minden hajlék. A kicsi házak egymás mellett sorban fehérlettek, megújultak...

A másik ilyen szokás volt a temetőben lévő sírok rendbetétele. Ilyenkor bennünket, apró gyerekeket is kivittek vagy kivezettek, hogy szem előtt legyünk, és valami ragadjon ránk leendő életünkből. A szülők, idősebb leányok a sírokat gondozták, nekünk pedig meghagyták, hogy a szép, gyepes temetőben játsszunk, de messzebbre ne menjünk. Elárasztottuk a temetőt, amely kéklett a sok gyönyörű ibolyától. Ott láttam először fehér ibolyát. Újdonság volt nekem, odavittem édesanyámhoz, és boldogan nyújtottam felé. Édesanyám részben örült, de meglepődöttnek látszott. Maga mellé ültetett, aztán ezt mondta: „Kisfiam, vedd kétfelé a kiscsokrot, egyik felét tedd rá a nagymama, másik felét a nagypapa sírjára, aztán jól jegyezd meg, hogy a temetőből virágot még haza sem szabad vinni. Ami virág itt nő, az mind a halottaké. Ide virágot csak hozni szabad, de elvinni nem. Te ezt még nem tudhattad. Most már tudod, hol van a temető, ha hazulról küldünk veled ide virágot, azt mindig tedd le a nagyszülők vagy a testvéreid sírjára.”

Akkor nagy volt még a gyermekhalandóság, sok kicsi sír sorakozott a temetőben. Temetőnk a falutól nyolcszáz méterre volt, közvetlenül a Kissomlyó-hegy tövében. Szent helynek számított: minden ellene irányuló tett szentségtörés lett volna, de erre akkor és ott soha nem volt példa. Amikor mulató legények, diákok értek ide a hegyről, elcsitult minden ének, és csak akkor gyújtottak új nótára, ha elkerült a temető mellől a vidám társaság...

Ha fehér ibolyát látok, mindig eszembe jut első találkozásom a temetővel és édesanyám intése. Ez az emlék jutott eszembe, amikor nemrégiben a beledi temetőben történt sírkőledöntésről hallottam. Remélem, egy életre szóló figyelmeztetés lesz a két ifjúnak, ahogyan én magam a 91. évemben is emlékszem a fehér ibolya tanítására...

Böröcz Sándor ny. evangélikus lelkész (Vadosfa)

::Nyomtatható változat::