EISZ
Evangélikus Információs Szolgálat
 
Luther Kiadó
Luther Kiadó
 
Rovatoló
Fundamentum
Élő víz
Egyházunk egy-két hete
Keresztutak
e-világ
Kultúrkörök
Keresztény szemmel
Nem mi írtuk...
A hét témája
Evangélikusok
EvÉlet - Lelki segély
A közelmúlt krónikája
Gyermekvár
Szószóró
evél&levél
Közlemények, nyilatkozatok
On-line plusz
E heti Luther-idézet
Útitárs
Presbiteri
 
Evangélikus Egyház - Online újságok - Evangélikus Élet - Archívum - 2003 - 27 - Ez (is) az a nap (volt)!

Keresztutak

Hozzászólás a cikkhez

Ez (is) az a nap (volt)!

Misszió Expo
Általában öröm, ha választhatunk a lelkiekben gazdagító programok között. Sokunk azonban érthetően sajnálta, hogy az idén időben „keresztezte egymást” két megkülönböztetett jelentőségű keresztény esemény: a IV. országos evangélikus találkozó Székesfehérváron (június 27–28.), valamint az „Ez az a nap!” és a „Misszió Expó 2003” ökumenikus rendezvénye Budapesten (június 27–29).

László Viktor szervező lapunknak adott nyilatkozatában elmondta, hogy a három nap alatt mintegy húszezren voltak kíváncsiak az immáron negyedszer megrendezett „Ez az a nap!”-ra, illetve a Misszió Expóra, amelyre másodszor került sor. Akadt is látnivaló bőven a Népstadion-kert, a Körcsarnok és Olimpiai Csarnok területén. Minden korosztály – korra, nemre és felekezetre való tekintet nélkül – találhatott neki tetsző programot. A „Gyermekvárosban” kézműves-foglalkozások, zene és játék várta a legifjabbakat, a „Sportsátorban” pedig mozogni lehetett. Aki elfáradt a nagy melegben, az testi-lelki felüdülést találhatott a Körcsarnokban, ahol a 48 órán át tartó dicsőítés jegyében különböző nemzetiségű keresztény zenekarok vehették birtokba a színpadot. Emellett hallani lehetett még a kábítószer-fogyasztásról, de teret kapott a bibliafelolvasás, a könnyűzene, valamint a lelkigondozás és a művészetek is (versek, faszobrok, fotók, festmények stb. for- májában). Mindenképp megemlítendő még a nagyszínpadon tartott szombati evangélizáció, ahol Révész Árpád baptista prédikátor szavait több mint tízezren hallgatták.

Az úgynevezett „Mit mond a Lélek?” sátorban, mely az egyházak megújulásának kérdését igyekezett több oldalról is megvilágítani, evangélikus előadókkal is találkozhattak az érdeklődők. Szeverényi János esperes Jeremiás könyvének 17. fejezete alapján egyebek mellett arról beszélt, hogy a hibák és bűnök felismerésén és megvallásán kívül a megtérés a megújulás egyik legfontosabb feltétele.

Ugyanitt a misszió lehetőségeit, lehetséges útjait vázolta Gáncs Péter országos missziói lelkész, a Déli Egyházkerület közelmúltban megválasztott új püspöke. Beszámolóját az evangéliumok, valamint az Apostolok cselekedeteinek történeteiből vett hasonlatokra alapozta. Az egyházak missziói munkájuk során ma a damaszkuszi, az emmausi, továbbá a gázai út közül választhatnak. A damaszkuszi út Pál hirtelen megtérését állítja a középpontba. A rendszerváltoztatás után is sokan átélték – ki szívből, ki színből – ezt az élményt. „Ez is egy lehetséges út, de véleményem szerint a 21. században nem ez a »főútvonal«, hanem sokkal inkább az emmausi és a gázai” – mondta Gáncs Péter.

Az emmausi út a Lukács evangéliuma 24. fejezetében olvasható történetet tartja követendő példának, a gázai pedig Fülöp apostol és az etióp kincstárnok esetét. Mindkettő jól mutatja, milyennek kellene ma lennie az egyháznak, a kísérő-kérdező-közösségteremtő modellt állítva elénk. Jézus odaszegődik az emmausi tanítványok, Fülöp pedig a színes bőrű tisztviselő mellé. „Az egyháznak egyrészt mozdulnia kellene, odalépnie az emberekhez, másfelől pedig meg kellene tanulnia meghallgatni kiégett, csalódott kortársait. Ez a feltétele a kettőjük közti eredményes kommunikációnak, a valódi, az Igén és a szentségeken alapuló közösség létrejöttének” – hangsúlyozta a püspök.

A szolgáló, embertársai felé forduló egyház élő példáját adta a Misszió Expó 2003 elnevezésű rendezvény az olimpiai csarnokban. Amint azt Horváth István szervezőtől, a Magyar Evangéliumi Szövetség (rövid nevén Alliansz) titkára elmondta, 2001 februárja óta most másodszor vannak együtt a különböző egyházak, gyülekezetek, társaságok képviselői.

A 88 stand egyikénél Galli Tamástól a pesterzsébeti evangélikus gyülekezetben végzett szeretetszolgálatról kaphattak bővebb információt az érdeklődők. (Tevékenységükről a Misszió magazin legfrissebb számában is olvashatunk. – A szerk.) Megtudhattuk, hogy hat évvel ezelőtt kezdtek el foglalkozni a rászorulókkal, Drenyovszky Kálmánné presbiter vezetésével. Céljuk a segítségnyújtás a gyülekezethez szorosan, illetve lazábban kötődő egyháztagok, valamint a parókiára becsöngető hajléktalanok felé. „Egy olyan korban, ahol csak az anyagiak számítanak értéknek, egy olyan korban, ahol az emberi kapcsolatok eresztékei szétlazulnak, semmi másra nincs nagyobb szükségünk, mint Krisztustól érintettségre, benne való hitre, a belőle forrásozó szeretetre és el nem fogyó reménységre” – olvashatjuk az „Ez az a nap!” prospektusában D. Szebik Imre püspök-elnök szavait. Aki ott lehetett a szeretethimnusz szavait (hit, remény, szeretet) középpontba helyező „Ez a nap!-on” és a „Misszió Expó 2003-n ”, az átélhette, hogy a keresztények számára – minden különbözőségük ellenére – létezik egy közös út, egy mindenekfelett való érték: Jézus Krisztus. Ezen a júniusi hétvégén magukat és őt igyekeztek megmutatni a különböző felekezetek – egymás és a „világ” számára egyaránt.

Gazdag Zsuzsanna


::Nyomtatható változat::

E számunk tartalma
Napról napra
Új nap - új kegyelem
Liturgikus sarok
A kórus
Élő víz
Kötéltáncosok
Keresztutak
Ez (is) az a nap (volt)!
Nők evangélizációja - lélektől lélekig
Evangélikusok
Miben segíti munkámat az Internet?
Keresztény szemmel
A nagy parancsolat
A hét témája
Tizenhat gyógyító óra krónikája
Fehérvári mozaikok
Gyógyító terápiák
Lélekgyógyító muzsika
Így látta ő
Gyógyulást az egyháznak!
Gyógyulást a társadalomnak!
Gyógyulást a teremtett világnak!
Megkérdeztük...
"Háttérmunka"
A hétköznapok Istene
Szerkesztői megjegyzés
E heti Luther-idézet
Luther-idézet
Kultúrkörök
Százötven éve született Csontváry Kosztka Tivadar
A vasárnap igéje
A mélységből megszólítható Isten
Oratio oecumenica
Oratio oecumenica
 
A lapról
Impresszum
Fórum
Kapcsolatok
Evangélikus portál
Déli Egyházkerület
Északi Egyházkerület
Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület
 


Evangélikus Egyház Online újságok Evangélikus Élet Archívum 2003 27 Ez (is) az a nap (volt)!

© Magyarországi Evangélikus Egyház, Internet Munkacsoport, 2003–2017
© Luther Kiadó, Evangélikus Információs Szolgálat, 2015–2017
Az adatok kereskedelmi célra nem használhatók. Minden jog fenntartva.
Kérdések és megjegyzések: Webmaster